Főoldal színház Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban (MTI)

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2015. április 5. - Öt nap alatt nyolc előadást láthat a közönség a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyet május 11. és 15. között rendeznek meg a budapesti Thália Színházban.
A fővárosi teátrum negyedik alkalommal rendezi meg a szemlét, amelynek első előadásaként az Újvidéki Színháznak a művész és a hatalom viszonyáról szóló produkcióját láthatja a közönség a nagyszínpadon. Matei Visniec Párizsban élő román drámaíró III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből című darabját Anca Bradu rendezte - olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, május 12-én a nagyszínpadon a nagyváradi Szigligeti Színház mutatja be a tolerancia és a megbocsátás szükségességének üzenetét hordozó lengyel kortárs drámát, Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabját, szintén Anca Bradu rendezésében. Az Arizona Stúdióban pedig Bogdán Zsolt színművész idézi meg a zseniális költőt, Ady Endrét a "…függök ezen a zord élet-párkányon" című pódiumműsorral, amely a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként jött létre.
Május 13-án az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház Sex, drugs, gods & rock and roll című radikális stand-up comedyje látható Tapasztó Ernő rendezésében.
Másnap a nagyszínpadon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában egy antik görög tragédiát láthat a közönség; Szophoklész Antigonéjában egy ifjú rendező, Balogh Attila és alkotótársai az élet szépségéről beszélnek a halál tükrében. Az Arizona Stúdióban május 14-én a kézdivásárhelyi Városi Színház a mai amerikai drámairodalom egyik legjelesebb képviselője, David Mamet Amerikai bölény című darabját adja elő Kolcsár József rendezésében.
A szemle utolsó napján a nagyszínpadon a csíkszeredai Csíki Játékszín előadásában Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi változata látható, amelyet Lendvai Zoltán rendezett. Az Arizona Stúdióban pedig a Marosvásárhelyi Spectrum Színház Török Viola rendezésében mutatja be a titokzatos, öntörvényű nőről, Báthory Annáról szóló darabot, Móricz Zsigmond Boszorkány című drámáját - áll a közleményben.
Mint írják, a szemle előadásaira a Thália Színház jegypénztárában és szervezési osztályán kedvezményes árú fesztiváljegyeket és bérleteket kínál a teátrum.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 366 vendég böngészi