Főoldal muzsika Névadója nyomába ered a Lanner Kvartett tizedik zenés vendégségén (MTI)

Névadója nyomába ered a Lanner Kvartett tizedik zenés vendégségén (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2015. április 27. - Névadója, Joseph Lanner bécsi hegedűművész, karmester, zeneszerző nyomába ered a Lanner Kvartett tizedik zenés vendégségén: a május 10-i koncerten megpróbálják minél több részletében feleleveníteni a "keringő atyjának" 1834-35-ben Pest-Budán adott három hangversenyét.
Mint Kostyál Péter, a 2012 nyarán alakult kvartett hegedűművésze az MTI-nek elmondta, zenés vendégségeiket azzal a szándékkal indították el, hogy feloldják a koncerttermek merev formaságait, és közvetlenebbé, felszabadultabbá tegyék az előadók és a közönség kapcsolatát. Az ingyenes, csupán regisztrációhoz kötött koncerteken meglepetésvendégek és gasztronómiai kísérőprogram is várja a vendégeket - tette hozzá.
A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusaiból alakult kvartett kiemelt feladatának tekinti Joseph Lanner munkásságának felelevenítését.
"Lanner a keringők egyik első mestere volt, idősebb Johann Strauss is nála tanult. A maga korában nagyon ismert volt, sőt amikor Stravinsky száz évvel később a Petruskában a bécsi keringőt idézi, nem a Straussok valamelyikétől, hanem tőle vesz át dallamokat, egyszerűen azért, mert akkoriban Bécsben még inkább ezeket dúdolták az emberek. Mára méltatlanul feledésbe merült az alakja, ezen szeretnénk változtatni" - mondta Kostyál Péter.
A május 10-i koncert ötlete onnan származik, hogy Sebestyén Ede egyik könyvében megtalálták Lanner teltházakkal futó, óriási siker övezte pest-budai koncertjeinek részletes leírását. A leírás a felcsendülő művek mellett a korabeli koncertszokások más, mai szemmel furcsa elemeire is kitér, ezeket is megpróbálják - meglepetésképpen - rekonstruálni a budavári Régi Országház (MTA Kongresszusi terem) báltermében tartandó tizedik zenés vendégségen - magyarázta a muzsikus.
A Lanner Kvartettben a ma szokásos vonósnégyes-felállástól eltérően nagybőgős - Martos Attila - is játszik, mellette Fekete Zoltán brácsaművész, továbbá Selmeczi Gábor és Kostyál Péter hegedűművészek alkotják a négyest. Repertoárjukon a bécsi klasszikusok (Mozart, Schubert), a Strauss-család és Lanner, operaszerzők (Rossini, Verdi, Wagner) művei mellett operettek és filmzenék (Ábrahám Pál, Buday Dénes, Márkus Alfréd) is szerepelnek eredeti változatban vagy áthangszerelve.
Kostyál Péter elmondta: a napokban, Bécsben rögzített első lemezüket az osztrák fővárosban kortársakként élő Lannernek és Schubertnek szentelték, a lemez a Hungarotonnál jelenik meg várhatóan idén ősszel.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 266 vendég böngészi