Főoldal tárlat Pákh Imre: egy hónapon belül lezárulhatnak a tárgyalások a Golgotáról (MTI)

Pákh Imre: egy hónapon belül lezárulhatnak a tárgyalások a Golgotáról (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Debrecen, 2015. május 12. - Több mint tíz éve vártuk ezt a jó hírt - reagált a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép megvásárlására és Debrecenbe érkezésére Pákh Imre, a Golgota tulajdonosa, akit az MTI New Yorkban ért el kedden.

Megerősítette azt a korábban is hangoztatott álláspontját, hogy Munkácsy három híres festményének, a Krisztus Pilátus előtt című képnek, a Golgotának és az Ecce Homónak együtt kell lennie, mégpedig Debrecenben.
Elmondta, hogy folynak a tárgyalások a tulajdonában lévő Golgota eladásáról, de részleteket nem kívánt közölni. Annyit közölt: bízik abban, "a józan ész, a komoly hozzáállás meghozza az eredményt".
Pákh Imre hozzátette: meggyőződése szerint egy hónapon belül lezáródhatnak a tárgyalások a Golgotáról, és végleg együtt maradhat a Munkácsy-trilógia Debrecenben.
A Krisztus Pilátus előtt című kép kedden érkezett meg a debreceni Déri Múzeumba. A festményt az MNB Értéktár programja keretében vásárolták meg, és az MNB a debreceni Déri Múzeumban helyezi el.
Ezzel a Ecce Homo után már a trilógia két darabja van magyar állami tulajdonban, és Papp László debreceni polgármester szerint a Krisztus Pilátus előtt című kép megvásárlásával történelmi lépést tettek annak érdekében, hogy Debrecen legyen a jövőben a trilógia otthona.
Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogy sikerül-e vajon megegyezni Pákh Imrével a Golgota megvételéről, úgy válaszolt: "ebben egészen biztos vagyok".
Fodor Éva Irén, a Déri Múzeum művészettörténésze az MTI-vel közölte: a képet a beemelés után letekerik a hengerről és két napig pihentetik, hogy akklimatizálódjon, mivel a tavaly júliusi elszállítása óta nem volt kiemelve a ládából.
Ezt követően vakkeretre feszítik, ekkor derül ki, kell-e restaurátori beavatkozás, majd a díszkeretbe helyezve felkerül arra a falra, amely tavaly óta üresen várta a múzeum Munkácsy-termében a kép visszatérését. "És el nem mozdul onnan soha többé. Remélem" - tette hozzá a szakember.
A közönség várhatóan jövő hét keddtől láthatja ismét együtt a Munkácsy-trilógiát Debrecenben.

 

Módosítás dátuma: 2015. május 12. kedd  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 129 vendég böngészi