Főoldal színház Húsz százalékkal növelte nézőszámát a Nemzeti Színház (szinhaz.hu)

Húsz százalékkal növelte nézőszámát a Nemzeti Színház (szinhaz.hu)

E-mail Nyomtatás PDF



2015. június 4. - Június 4-én, csütörtökön délelőtt évadzáró társulati ülést tartott a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila a teátrum elmúlt évadát értékelte és a jövő évad terveiről is szólt.

Az eseményen átadták a Nemzeti négy saját alapítású díját is.
Évadzáró társulati ülést tartottak csütörtökön a Nemzeti Színházban. Az eseményen Vidnyánszky Attila igazgató értékelte az idei szezont, beszélt a jövő évad bemutatóiról és átadta a teátrum négy, saját alapítású díját.

Az igazgató a társulati ülésen felidézte, hogy a Nemzeti Színház tavaly négy új díjat alapított: a Szörényi Éva-díjat, a Sinkovits Imre-díjat, a Németh Antal-díjat és a Kulissza-díjat, amelyeket a társulat szavazatai alapján ítélnek oda.

A Szörényi Éva-díjat az a színésznő kapja, aki az elmúlt évad legjobb alakítását nyújtotta, és a színház közösségéért is feladatot vállalt. Az elismerést Söptei Andrea érdemelte ki.

A Sinkovits Imréről, a nemzet színészéről elnevezett díjat az a férfiszínész kapja, aki az adott évad legjobb alakítását nyújtotta és emellett a színházért is feladatot vállalt. Az elismerést Kristán Attila nyerte el.
A Németh Antal-díjat a Nemzeti Színház társulatáért az évadban a legodaadóbban tevékenykedő művészeti munkatárs kaphatja meg. A díjat Rideg Zsófia dramaturgnak, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) főszervezőjének ítélték oda.

A Kulissza-díjat az előadások létrejötte érdekében dolgozó "háttérmunkatárs" kapja meg, az elismerést Kónya Gabriella súgó vehette át.
Vidnyánszky Attila megköszönve a társulat munkáját kiemelte: két éve dolgoznak együtt és mint fogalmazott, egészen kiváló év áll mögöttünk.
Az igazgató beszélt az idén második alkalommal megrendezett MITEM-ről, amelyen 13 ország 20 előadása szerepelt.

Az igazgató az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a nemzetközi színházi találkozó előadásait több mint 7 ezer néző látta és a szakmai programok látogatottsága is 20 százalékkal nőtt. Mint mondta, a rendezvény költségvetése a következő két évre biztosított, a jövő évi találkozó programja már nagyrészt elkészült.

A színház idei szezonját értékelve kiemelte: az előadásszámot és nézőszámot is növelték. Míg a tavalyi évadban mintegy 89 ezer látogatója volt a színháznak, az idén 112 ezer fölötti nézőszámmal zárják az évadot. Az előadások száma 340-ről 425-re nőtt, amelyek közül 28 belföldi és 7 külföldi vendégjáték volt.
Vidnyánszky Attila elmondta: a színházban jelenleg még zajlanak a próbák, a jövő évad bemutatóira készül a társulat. Bozsik Yvette rendezésében készül az Éden földön című családi darab, amelyet Szarka Tamás írt és hamarosan megérkezik Alexander Morfov, hogy A Szarvaskirály próbáit elkezdje. A hónap végéig tartanak a próbák, a Pécsi Országos Színházi Találkozón két előadással vesznek részt.

Törőcsik Mari Anatolij Vasziljevvel dolgozik júniusban, a színésznő 80. születésnapjára készülő Az öreg és a tenger című darabon. Az évad szeptember 18-án nyit a Don Quijote című előadással.

A következő évad bemutatói közt szerepel még David Doiasvili rendezésében a Cyrano de Bergerac, továbbá a Csongor és Tünde, valamint a Szindbád, amelyeket Vidnyánszky Attila állít színpadra.

Műsorra tűzik a Szeszélyes nyár című darabot Galambos Péter rendezésében, A 6-os számú kórterem című Csehov-mű alapján készül előadás Sardar Tagirovsky rendezésében, Zsótér Sándor pedig Brecht Galilei élete című művét állítja színpadra.

Az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából a jövő nyáron a Memento Parkban (Szoborpark) mutatják be Szilágyi Andor Tóth Ilona című darabját az igazgató rendezésében.
Az igazgató elmondta: az idén negyedik játszóhelyként megnyitott Bajor Gizi Szalonban a társulat művészeinek önálló estjeit - Szűcs Nelli, Tóth Auguszta, Földes László (Hobo), Nagy Mari és Farkas Dénes - produkcióját láthatja a közönség a jövő évadban.

Tájékoztatása szerint a társulatból két színész - Tenki Réka és Szatory Dávid - távozik, Mátray László új tagként érkezik a színházhoz.

 

Módosítás dátuma: 2015. június 05. péntek  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 90 vendég böngészi