Budapest, 2015. november 6. - Összesen 48 produkció mutatkozik be a Fölszállott a páva című tehetségkutató péntek esti első fordulójában a Duna Televízióban - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.
Sebő Ferenc, a Fölszállott a páva zsűrijének elnöke elmondta, a versenyt a 6-14 éves kor közötti gyerekek számára hirdették meg, akik négy - énekes, hangszeres, szóló- és páros tánc, valamint táncegyüttes - kategóriában mutatják be tudásukat.
Négy elődöntőt rendeznek, ezeket két a középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők.
A zsűri elnöke Sebő Ferenc zenész, népzenekutató, tagjai Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes.
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon innen és túl.
- Korda György arénás retróvonatáról nemigen volt leszállás (index.hu)
- Csák János: A Zeneakadémia oktatási, kutatási és nemzetközi teljesítménye siralmas (index.hu)
- Demeter Szilárd: Volt egy hatszemközti beszélgetés a Karmelitában (index.hu)
- A fejlődés íve – Orosz Katalin klinikai szakpszichológust kérdeztük az idei év egyik legjelentősebb pszichológiai konferenciájáról (media1.hu)
- Sütő András: „Személyes vallomás az életemről” (Heti Újság)