Főoldal film Nyirő József regényrészletéből készülő kisjátékfilm forgatása kezdődött Székelyföldön (MTI)

Nyirő József regényrészletéből készülő kisjátékfilm forgatása kezdődött Székelyföldön (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF



Kolozsvár, 2021. február 26. - Nyirő József Uz Bence című regényének részletéből készülő kisjátékfilm forgatása kezdődött pénteken Székelyföldön.
Farkas György, a Szemfedő című film rendezője az MTI-nek elmondta: a székely favágó és a zsidó kereskedő különös találkozásáról, összebarátkozásáról szóló regényrészlet megfilmesítésekor "emberekkel kívánják eltakarni a tájat".
Farkas György az MTI-nek elmondta: annak a tudatában kezdte olvasni Nyirő József műveit, hogy az írót sokan elutasítják. Arra a következtetésre jutott, hogy az elutasítás félreértésen alapszik. Az is ösztönözte, hogy mintegy nyolcvan éve készült legutóbb film Nyirő-elbeszélés alapján: a Szőts István által rendezett Emberek a havason.
Farkas György azt tartotta kihívásnak, hogy Nyirő József írásairól letakarítsák a paraszti romantikát, amelyet korábban stigmaként ráaggattak. Hozzátette: nem a nagy romantikus székelyföldi tájakat, hanem az embereket mutatják meg, akik mellett persze a lenyűgöző környezet is felsejlik majd. Azt is megemlítette: a filmben nagy drámák zajlanak, de lesz talán olyan jelenet is, amely mosolyt csal majd a nézők arcára.
A rendező a téli székelyföldi kültéri filmezés nehézségeiről is említést tett. Megjegyezte: nem könnyű megoldani a szereplők öltöztetését, az áramellátást, a melegedő szünetek beiktatását, de a nagy szelek és a nagy olvadások is gondot okoznak a stábnak. Úgy vélte azonban, ha a mostani forgatási napokon sikerül a téli felvételeket elkészíteni, akkor őszre biztosan elkészül a kisfilm.
A Szemfedő jeleneteit Gyimesben, Csíkszeredában és Hargitafürdőn veszik fel. A főbb szerepekben Pálffy Tibor és Fülöp Zoltán lesz látható, további szereplők kiválasztása még folyamatban van. A film operatőre Sepsi Gergő, producere Tálas György.
A 30 percesre tervezett Szemfedő egy Nyirő-művekből ihletődött három részes kisfilmsorozat első része lesz. A második rész, a 25 perces Most már jöhetsz... elkészült már, a harmadik rész még a tervezés folyamatában van. A rendező szerint a készülő trilógia akár oktatási segédanyag is lehet az irodalom órákon, hiszen Nyirő József bekerült a nemzeti alaptantervbe.
A kisjátékfilm készítését a Nemzeti Filmintézet és a Miniszterelnökség Bethlen Gábor Alapja támogatta.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 271 vendég böngészi