Főoldal népzene Ébren tartja az õsök emlékét

Ébren tartja az õsök emlékét

E-mail Nyomtatás PDF
Verséneklõk, utcaszínházi csepûrágók, népzenészek a barátai Kátai Zoltán énekmondónak
A zenén keresztül jó barátságba került Sebõ Ferenccel, Cseh Tamással, a Kaláka együttessel.
Verséneklõk, utcaszínházi csepûrágók, népzenészek a barátai Kátai Zoltán énekmondónak
A zenén keresztül jó barátságba került Sebõ Ferenccel, Cseh Tamással, a Kaláka együttessel. Feketeerdõ-beli házából jár hozzánk megidézni Toldi, az elfelejtett bajnok tetteit. Mosonmagyaróvár mellõl, egy kis faluból, ahol a szélsõ utcában lakik. Tudják az emberek, hogy énekmondó, mégsem kérik, hogy énekeljen. Azt mondta Kátai Zoltán, faluhelyen az ilyesmi nem szokás.
Mi a különbség az éneklés és az énekmondás között?
Jó néhány száz évvel ezelõtt nem csak azt mondták, hogy énekel vagy dalol valaki, az ezzel való foglalkozást énekmondásnak nevezték. Nem én találtam ki az énekmondó szót, egy ezerötszázas évekbõl származó leírásban bukkantam rá.
Szombathelyen január közepén volt az énekmondók találkozója.
Szerencsétlennek tartom, hogy így nevezik, bár valamikor én szorgalmaztam, hogy legyen ilyen. Nem arra gondoltam, ami ebbõl Szombathelyen lett. Ott elsõsorban verséneklõk vannak, akik verseket zenésítenek meg. Az alapvetõ különbség az énekmondó meg a verséneklõ között az, hogy pár száz évvel ezelõtt az énekmondók az akkor közismert dallamokra énekeltek különbözõ szövegeket, a verséneklõ pedig a kezébe vesz egy verset és zenét ír hozzá. Az énekmondók históriákat, moralizáló énekeket énekelgettek.
Híreket vittek faluról falura.
Mint Tinódi. Nyilván mások is, csak õ maradt ránk, mert még életében nyomtatásban is megjelentek az énekei. Másrészt szórakoztatott az énekmondó, õ volt a korabeli média. Ha úgy tetszik, a rádió, a tévé. Meg a színház. Ám a legfontosabb szerepük az volt az énekmondóknak, hogy ébren tartották a hagyományokat. Mindig emlékeztek az õsökre. Van egy ének, a Mohács, Mohács kezdetû, melyet Ásványrárón, egy szigetközi faluban gyûjtött Barsi Ernõ bácsi. Õ mondta, hogy az 1930-as években ez szokásdallam volt, Ásványrárón a lakodalmakban énekelték. A võfély egyszer csak csöndet intett, s közösen elénekelték.
Nem csak éneket mond, hangszereken is játszik. Fidulát most láttam elõször.
Vonós hangszer. A Toldiban is szerepel.
Hogyan választotta ki a darabban szereplõ énekekhez a hangszert?
A próbafolyamat során. Úgy gondoltam, hogy a királyi udvarban egy királyi hangszer szólaljon meg. Oda a lant dukál. Amikor Toldi környezetét látja a nézõ, ahhoz egy vidéki hangszer, a koboz illik. Az érdekes effekteket a fidulával festettem alá. Ez a hangszer a hegedû õse, ezt szólaltatom meg akkor is, amikor mulatnak a színpadon.
Ezeket a hangszereket nem oktatják a fõiskolán.
A fidulán azért nem volt nehéz megtanulni zenélni, mert elõtte tizenegy évig kontráztam a Mákvirág népzenei együttesben. A hangolása egyszerû. Utánanéztem az 1280-as évekbõl származó, A fidulának háromféle hangolása címû leírásban. Ha manapság olyan dallamot veszek elõ, amit ezen a hangszeren még nem játszottam, egy kicsit tanulgatni kell.
Honnan veszi elõ a dallamot? Gyûjti?
Nem járok adatközlõkhöz. De például amikor egy moldvai csángó magyar újévköszöntõ ének eredetijét megtaláltam az 1651-es Kantus Katoliciben, kíváncsi voltam, mennyire élõ, ismerik-e ma is. Klézsei gyûjtésbõl származott a könyvben talált ének. Klézse szomszéd faluja pedig Somoska, ahol évente rendeznek hagyományõrzõ tábort. Kérdeztem a táborvezetõt, van-e ismeretsége Klézsén, mert egy éneknek szeretnék utánajárni. Aztán melyik az az ének? Csak ennyit kérdezett, s amikor megmondtam a címét, már dalolta is.
Azt nyilatkozta valahol, hogy nem az iskolapadban szerette meg a régi magyar zenét. Sõt, Balassi ellenszenves volt.
Mert nagyon nehéznek tartottam. Az olvasott szöveg más, mint az énekelt szöveg. És mi az iskolában nem énekeltük Balassit. Ezt nagy hibának tartom. Nem azt, hogy nem énekelve tanítják, hanem azt, hogy nem mutatják meg az erre alkalmas emberek a tanulóknak. Csak oda kéne hívni õket.
Negyedik albuma, a Kátai-Krónika az év elején jelent meg a Hangzó Helikon sorozatban, a Helikon és Gryllus Dániel közös kiadásában, az alcíme A honfoglalástól az aradi vértanúkig. Miért tartja fontosnak éppen ezt az idõszakot elmondani?
Gryllus Dani így kérte. Történelmi összefoglalót akart, énekben elbeszélve. Egy kicsivel több lett azért. Nem honfoglalás kori dallamokkal indul a lemez, hanem a Hazám, hazám kezdetû moldvai csángó magyar énekkel. Az a vége, hogy „Olyan bánat keserûség, még a testvér is ellenség”. Az album utolsó száma pedig Kölcsey Himnusza. Nem az elsõ versszak és nem Erkel zenéjével, hanem egy mezõségi népdal dallamára. Egy történelmi összefoglaló az ének. Tehát egy krónika ez is. Ezért zárul ezzel az album.
BÁRÁNY JÁNOS

Módosítás dátuma: 2006. február 27. hétfő  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 202 vendég böngészi