Főoldal Kárpát-medence Szijjártó: az egységes felvidéki magyar képviselet megteremtése után erős képviselet a cél (MTI)

Szijjártó: az egységes felvidéki magyar képviselet megteremtése után erős képviselet a cél (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Pozsony, 2021. május 13. - A magyarság egységes képviseletének a megteremtése után remélhetőleg az erős parlamenti képviselet is meg fog jelenni a Felvidéken - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetésével csütörtökön.
Szijjártó Péter erről azzal összefüggésben beszélt, hogy márciusban létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról, a három pártból létrejövő új párt a Szövetség nevet kapta.     "Örömteli fejlemények történtek, a felvidéki magyarság ismételten közelebb került ahhoz, hogy egységes képviselete lehessen" - jelentette ki Szijjártó Péter.
Rámutatott: az az érdek, hogy minden határon túli magyar közösségnek erős képviselete legyen annak az országnak a fővárosában, ahol élnek.     A magyar diplomácia vezetője beszélt a két ország között létrejövő új infrastrukturális kapcsolatokról is. Elmondta: az év harmadik negyedévében elkészül a Miskolc-Kassa gyorsforgalmi összeköttetés, 2023-ig hat újabb "határkeresztező infrastruktúra" készül el, köztük három újabb Ipoly-híd.
Hozzáfűzte: szlovák részről megvan a forrás a Neszmély és Dunaradvány közötti kompösszeköttetés finanszírozására, és várhatóan a jövő év végére sikerül befejezni a Dunakiliti és Doborgaz közti kerékpáros- és gyalogoshidat is.
"Abban hiszünk, hogy minél jobban össze vagyunk kötve, annál jobb mind a két országnak és a felvidéki magyarságnak" - szögezte le Szijjártó Péter.     Forró Krisztián, az MKP elnöke a külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott az infrastrukturális kapcsolatok erősítéséért, a gazdaságfejlesztési támogatásokért, illetve a Magyar Templomfelújítási Program megindításáért, amely - mint mondta - a munkahelyteremtésen keresztül gazdaságilag is segíti a helyi magyar közösségeket.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 180 vendég böngészi