Kolozsvár/Csíkszereda, 2021. október 8. - Kövér László szerint Magyarországnak és az erdélyi magyarságnak kötelessége segíteni a lélekmentésben a csángómagyar testvéreket.
Az Országgyűlés elnöke Csíkszeredában beszélt erről a magyar kormány támogatásával felépített csángó kollégium péntek délutáni ünnepélyes átadóján.
Kövér László elmondta: ha egy közösséget hosszú távon módszeresen és tudatosan megfosztanak az anyanyelvi oktatás és az anyanyelvi hitélet jogától és lehetőségétől, ha meggátolják abban, hogy kinevelje saját értelmiségét, ha nyakába janicsár vezetőket ültetnek, és minden eszközzel igyekeznek elfojtani a nemzeti hovatartozás ősöktől örökölt érzését, akkor az érintett közösség egy lélekrablás áldozata.
"A történelem során a moldvai csángómagyar közösség egy ilyen fájdalmas lélekrablás áldozatává vált" - jelentette ki a politikus. Hozzátette: a mai magyaroknak, székelyeknek, Magyarországnak és az erdélyi magyarságnak kötelessége a lélekmentésben segíteni a csángómagyar testvéreket.
Kövér László szerint a lélekmentésnek azzal kell kezdődnie, hogy "az ösztönökbe menekült nemzeti önazonosság és hovatartozás érzését segítünk felemelni a tudatba". Ennek alapja pedig az anyanyelvű oktatás és nevelés biztosítása a csángómagyarság számára.
Felidézte, hogy Csíkszeredában már 1990-ben intézményesen megkezdődött a lélekmentés, a magyar nyelven tanulni akaró csángó fiatalok beiskolázása a városban működő oktatási intézményekbe. Ez - szerinte - a székely felelősségérzetnek, a székelyföldi magyar pedagógusok szeretetének és szakértelmének volt köszönhető. Úgy vélte: a városban megvolt az alap, amelyre felépülhetett a csángó kollégium.
A házelnök abbeli reményének adott hangot, hogy a csíkszeredai csángó kollégium mintaintézménnyé válik és mintául szolgál majd más erdélyi városokban létrehozandó csángómagyar kollégiumok számára is.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere kijelentette: a kollégium garancia arra, hogy a város iskoláiban, utcáin továbbra is ott lesznek a moldvai csángó diákok.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: hiába volt akarat, a létező romániai jogszabályok szerint az önkormányzatok nem tudtak volna ilyen intézményt létrehozni. A politikus hozzátette: a magyar kormány megtette a dolgát, most már a városon és a megyén a sor, hogy segítsék az intézmény működését és a Csíkszeredában tanuló csángó fiatalok boldogulását.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke elérzékenyülve mondta el: ő maga és testvérei is Csíkszeredában tanultak, szerény körülmények között. Hozzátette: úgy érzi magát a kollégiumavatón, mint a kisgyermek, aki látja, hogy kigyúlnak a karácsonyi fények, és minden vágya teljesült.
A csíkszeredai csángó kollégium 56 diák befogadására alkalmas. Az épületet az MCSMSZ vásárolta és alakította át kollégiummá a magyar állam anyagi támogatásával.
- Pusztinán is tarthatnak rendszeresen magyar misét a moldvai csángók (MTI)
- Vitályos Eszter: a Kurultaj a Kárpát-medencei hagyományőrzés egyik legerősebb eleme (MTI)
- Az RMDSZ és az EMSZ álláspontja szerint is szükség van az etnikai politizálásra Erdélyben (MTI)
- Orbán Viktor, Nagy Feró és Bayer Zsolt is ott lesz a nyár egyik legnagyobb politikai eseményén (index.hu)
- Forbes: Szoboszlai Dominik a legértékesebb magyar sportoló (MTI)