Főoldal Egyházak Gyopáros Alpár: 1300 egyházi közösségi tér újult meg a kistelepüléseken (MTI)

Gyopáros Alpár: 1300 egyházi közösségi tér újult meg a kistelepüléseken (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF



Máriapócs, 2022. december 8. - Az elmúlt három évben 1300, a történelmi egyházak kezelésében lévő közösségi teret épített vagy újított fel Magyarország kistelepülésein a kormány - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson.

Gyopáros Alpár a Magyar Falu Program keretében megújult görögkatolikus közösségi ház átadásán arról beszélt, a program segítségével több mint hétszáz egyházi fenntartású temető újult meg, további ötszáz kistelepülésen pedig a közösségi terekhez kapcsolódóan eszközbeszerzések valósultak meg, illetve az ezekben megtartott közösségi programok lebonyolítását végzők bértámogatását finanszírozták.
Azért fogjuk kiemelten támogatni továbbra is a görögkatolikusságot ebben a munkában, mert tagadhatatlan, hogy ez a közösség élen jár a falvak pasztorációjában - hangsúlyozta a kormánybiztos. Gyopáros Alpár megerősítette, ezért hála jár nekik, munkájukban pedig számíthatnak a kormány segítségére a jövőben.
A kormánypárti politikus emlékeztetett, a Magyar falu program megindítása demográfiai fordulatot hozott a kistelepüléseken, megállítva az évtizedek óta zajló népességszám-csökkenést. A három és fél éve futó program segítségével 2500, korábban csökkenő lélekszámú kistelepülésből 1200-on megállt, illetve növekedett a lélekszám - mondta a kormánybiztos.
Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, a nyírbátori központú választókerületben a program ideje alatt háromszáz pályázatot nyilvánítottak nyertesnek, ezek révén több mint 3,5 milliárd forint értékű beruházás érkezett a térségbe.
Több mint húsz település kapott fejlesztési lehetőséget a Magyar falu programban, nincs olyan falu, ahol ne lenne legalább egy sikeres pályázat - emelte ki. Simon Miklós hozzátette, az összes pályázat hatodát egyházak nyújtották be és mintegy 550 millió forint érkezett egyházi szervezetekhez temetőfelújításokra, közösségi terek építésére, felújítására, valamint közösségi foglalkoztatásra.
A Szent Anna névre keresztelt máriapócsi görögkatolikus közösségi házat Kocsis Fülöp metropolita, Szocska Ábel és Orosz Atanáz megyéspüspökök áldották meg és szentelték fel.
A beruházásról szólva Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke az MTI-nek elmondta, az egyházi tulajdonban lévő ingatlan a Magyar falu program mintegy 40 millió forint értékű támogatásával újulhatott meg. A 120 négyzetméter alapterületű, korábban rossz állapotú épületben teljes külső és belső rekonstrukció történt, a közösségi teret a helyiek és a Máriapócsra látogató zarándokok egyaránt használhatják.

 

Módosítás dátuma: 2022. december 09. péntek  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 119 vendég böngészi