Új emlékművet avattak Ágfalván
Kihelyezett kormányülést tartott az Orbán-kabinet 2001. december 14-én Sopronban. Fontos rendeletet is alkotott itt, melyben az 1921-es népszavazásra emlékezve december 14-ét a Hűség Napjának nyilvánította. Ez alkalomból Sopronnak, a leghűségesebb magyar városnak díszkutat adományozott. Mindez szervesen beleillett az Orbán-kormánv nemzettudatot erősítő lépeseinek sorozatába. Sehol sem lett baj és vita az új ünnepből, a Hűség Napjából. Egy kis, határhoz közeli magyar faluban mégis magasra csaptak az indulatok.
Ágfalvának, ennek a Sopron melletti községnek összesen hét emlékműve van. Szokatlanul sok ez egy 2000 lelket számláló falunak, érezni lehet belőle, hogy Ágfalván mindig is sebesen forgott a történelem kereke. Különösen a trianoni békediktátum megszületése után. A győztes hatalmak döntése óriási felháborodást váltott ki az országban, és természetesen Sopronban, illetve Sopron környékén is. A hír, mely szerint Nagycenknél húzódik majd az ország új határa, csak olaj volt a tűzre. A térségben fegyveres felkelés szerveződött, melyhez az ország távolabbi részeiből is csatlakoztak bátor férfiak. Például Baracsi László. A krónikák szerint 1921. augusztus 28-án néhány emberével felderítésre indult Ágfalva irányába, amelyet akkor már megszállva tartottak az osztrákok. A környékbeliek különben sehogy sem értették, miért büntetik jelentős területveszteséggel Magyarországot az első világháborúban való részvétele miatt. Az pedig végképpen nem ment a fejükbe, hogy miként adhattak magyar területeket éppen annak az Ausztriának, akivel testvéri közösségben veszítettük el a háborút.
Az Ágfalván állomásozó osztrák próbacsendőröket mindez persze nem érdekelte, nekik csak az volt a fontos, hogy a parancsnak megfelelően mindenképpen megtartsák a falut. Velük keveredett tűzharcba augusztus 28-án a felkelők kis felderítő osztaga, a lövésváltásban egyszer csak holtan terült el Baracsi László. Fejlövést kapott. A többiek azt sem tudták, kicsoda, találtak a zsebében egy kecskeméti fényképészszámlát, ez alapján derítették ki végül is hosszas nyomozás után a személyazonosságát.
A második csatára nem sokkal később, 1921. szeptember 8-án került sor. Az Ágfalván levő osztrákok éppen arra készültek, hogy bekerítik Sopront, megszerzik az ivóvízkútjait, s így kényszerítik majd megadásra a várost. A felkelők azonban megelőzték őket. Három oldalról lepték meg a derék próbacsendőröket, akik végül is menekülőre fogták a dolgot, vagyis feladták a falut. Óriási fegyvertény volt ez, mert pontosan ez a győzelem szította fel igazán a térségben zajló felkelést, amely aztán az úgynevezett Velence egyezményhez vezetett. Ez a határozat mondta ki, hogy népszavazást kell rendezni Sopronban és a város körüli nyolc településen, döntsék el maguk az emberek, hová akarnak tartozni a jövőben: Ausztriához vagy Magyarországhoz. Az eredményt ismerjük, a szavazók többsége Magyarországra voksolt
Baracsi Lászlónak, mint a felkelés első hősi halottjának szép emlékművet állított; Ágfalván, amelyet 1929-ben avattak fel. Ki tudja, miként alakult így, de a népszavazás, vagyis 1921. december 14-e már nem kapott, nem kaphatott semmit sem. Csak nyolcvan esztendővel később, 2001. december 14-én, a kihelyezett soproni kormányülésen született végre fontos határozat erről. Az Orbán-kabinet kimondta, hogy helyénvaló lenne, ha a nyolc Sopron környéki település méltó emlékművet állítana az 1921-es népszavazásnak, vagyis a Hűség Napjának. Hárommillió forintot ajánlott ehhez minden érintett falunak a kormány.
Nyolcvankét százalék
Ágfalva polgármestere, Wágner Géza kapott a lehetőségen. Tíz esztendeje ül a falu első székében, állított már Ágfalva-emlékművet ezalatt az idő alatt. 1946-ban 1300 német ajkú lakost telepítettek ki a faluból, róluk emlékezett meg az a műalkotás, melyet 1996 áprilisában lepleztek le.
A Hűség Napjának szánt emlékmű azonban nehezebb ügynek mutatkozott. Nehezen, pontosabban csak a második nekifutásra, egy rendkívüli önkormányzati ülésen kapta meg a többséget a tízfős ágfalvai testületben az emlékműállítás ötlete. Voltak, s ma is vannak olyanok, akik ellenezték a gondolatot. Történetesen a falu német kisebbségi önkormányzata. Hartner Mátyás, a kisebbségi testület tagja nem szeretett volna nyilatkozni lapunknak, mondván, jobb a békésség. Azt azért kifejtette, hogy a polgármester nem kérte ki a kisebbségi önkormányzat véleményét az ügyben, s ezzel nagy hibát követett el. Tekintettel kellett volna lennie akaratukra, már csak azért is, mert annak idején Ágfalva éppen hogy Ausztria mellett szavazott, méghozzá 82,2 százaléknyi arányban. Olyasminek akart tehát emlékművet állítani a polgármester, ami meg sem történt. Aztán az 1946-os kitelepítés fájó sebeket hagyott az ágfalvai németekben. Végül pedig 2004-ben, az ország EU-csatlakozásával megszűnnek a nyugati határaink, tehát azt a kérdést, amelyet az egykori népszavazás vett fel 1921-ben, látványosan elsodorja majd a történelem.
Lapunk úgy tudja, hogy a megyei közgyűlés elnöke is kiállt az ágfalvai német kisebbségi önkormányzat mellett. Hiába.
Wagner Géza polgármester számtalanszor hallotta már ezeket az érveket és kifogásokat. Kicsit meg is rökönyödött azon, hogy a német kisebbség ellenségeként állították be őt. Ő is német gyökerekkel rendelkezik, sőt minden valószínűség szerint éppen a dédnagyapja volt az egyik nagycenki lakos az ötből, aki a Magyarországhoz való csatlakozás ellen szavazott annak idején. Wágner Géza azonban magyarnak vallja magát.
De azt mondta, hogy éppen ő sürgette meg hosszú évekkel ezelőtt a német kisebbségi önkormányzat létrehozását, ő támasztotta fel halotti poraiból a kisebbségi fúvószenekart, pártolta, segítette a német énekkar megalakítását. Hozzáteszi még, ebben a faluban szinte minden jelentős kulturális esemény a német kisebbséghez kötődik, még akkor is igaz ez, ha számarányuk csupán 15-20 százalékra tehető Ágfalván. Azt sem érti a polgármester, hogy miért ellenezte és ellenzi ma is a kisebbségi önkormányzat az emlékművet, amikor 1929-ben a község németjei is adakoztak arra az emlékműre, amit Baracsi Lászlónak, az osztrákellenes felkelés hősének állítottak a községben. És végezetül, de nem utolsósorban Wágner Géza úgy látta, hogy a többi érintett községben, például Fertőbozon, Nagycenken nem jelentett gondot a Hűség Napi emlékezés és emlékműépítés. Ők kapva kaptak az Orbán-kormány által teremtett lehetőségen. Harka is. Noha a falu lakosainak 90 százaléka Ausztria mellett voksolt 1921-ban. Itt érdemes megjegyezni, hogy Kópháza horvát lakói, azaz a krobótok Magyarország mellett voksoltak, de ugyancsak így szavaztak a döntően német ajkú fertőboziak is.
Hatalmi ambíciók
Az ágfalvai német kisebbségi önkormányzat vezetése azt hangoztatta: jogszabályt sértett a polgármester. Wágner Géza szerint nagy kérdés azonban, hogy lehet-e Magyarországon a magyar hűségnek állított emlékművel bármiféle szabályt is megsérteni. Ez sokkal magasabb rendű dolog, mint a jog összevissza csavarható paragrafusai. Ez morális kérdés. Arról nem is beszélve, mondta a polgármester, hogy van olyan réges-régi, elfeledettnek hitt, de még mindig érvényben levő jogszabály, amely őt igazolja.
Az emlékmű nagyon szép, a falun átvezető főút egyik hajlatánál kapott helyet. A dombon, melyen a mű főalakja látható, üde fű zöldell, előtte kavicsos út, körben pedig nyolc kő. Mindegyik egy-egy falut szimbolizál, s mindegyiken olvasható egy szám is, mely azt mutatja, hányan szavaztak annak idején Magyarország mellett az adott községben. Ha sokan, nagyobb a kő, ha kevesebben, kisebb. A főalak érdekessége még, hogy a hátsó részén egy pici kis tábla található, rajta a szöveg: „a népszavazás végeredménye Ágfalván: Ausztria mellett 82,2%, Magyarország mellett 17,1%”. Ezt a kurta kis mondatot a kisebbségi önkormányzat alkotta. Wágner Géza polgármester elmondta, hogy ő kezdettel fogva arra kérte a kisebbségi képviselőket, tegyenek javaslatot az emlékművön szerepelő szövegre. Végül is egy nappal az avatás előtt sikerült megszülniük ezt a mondatot.
Ha már avatás... Utána, vagyis a szeptember 8-át követő napon megérkezett Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman levele is, melyben felszólította Wágner Géza polgármestert, hogy hagyjon fel az emlékműállítás ötletével. Az ügyben nincsenek direkt politikai elemek, már csak azért sem, mert az ágfalvai önkormányzat mind a tíz képviselője független. Wágner Géza leszögezte, ő nem az ágfalvai szavazási eredménynek, hanem magának a népszavazásnak szeretett volna emlékművet állítani elsősorban, de hát most késő minden szó. Véleménye szerint ugyanis nem egyfajta német-magyar ellentét, s nem is bizonyos történelmi sebek állnak a konfliktus hátterében, hanem közönséges hatalmi ambíciók.
Wágner Géza úgy látja, hogy a német kisebbségi önkormányzat nem is lendült volna akcióba, ha nem hergeli fel őket valaki, aki szeretné, ha más lenne a falu polgármestere.
Kun István nyugdíjas mozdonyvezető sem értette, miért is tiltakozik itt pár ember az emlékmű ellen. Elmondta, hogy amikor a német kitelepítés emlékművét leplezték le ott volt a falu magyar lakossága, hogy lerója kegyeletét. Most viszont, éppen a keletkezett hangulat következtében feltűnően kevés német ajkú jött el a népszavazási emlékmű avatására. Egy középkorú férfi pedig azt kérdezte, ha ennyire rossz itt a németeknek, ennyire nem szeretik Magyarországot, miért nem költöznek el?
Lehet tehát, hogy bár hatalmi ambíciók húzódnak a vita hátterében, a mesterségesen teremtett konfliktus valódi ellentéteket szül az ágfalvai magyarok és németek között. Pedig itt korábban nem volt ilyesmi, mondták többen is az egyik helyi kocsmában.
Eléggé megoszlik egyébként az ágfalvaiak véleménye. Volt, aki azt mondta, inkább másra kellett volna költeni a 3 millió forintot, ő persze nem tudta, hogy a kormány csak és kizárólag erre adta a pénzt. Többen is jelezték, nem akarnak belemenni a részletekbe, de itt szinte mindenki tudj a már, hogy csak a polgármester, vagyis Wágner Géza leváltására megy a játék. A másik oldalról, vagyis a polgármester ellenzékéből név nélkül azt is elmondta lapunknak valaki, hogy valóságos hurráhangulatban avatta fel az emlékművet Wágner Géza, s bizony arra törekedett, hogy így az önkormányzati választások közeledtével a maga pártjára állítsa az embereket. Persze a falu magyar ajkú többségnek igyekezett kedvezni vele.
Ennek azért ellentmond az élet. Wágner Géza ugyanis - emlékművita ide, tiltakozás oda - 12 darab kopogtatócédulát kapott a falu német ajkú lakosaitól. Nem is olyan kevés ez, ha meggondoljuk, polgármesteri jelöltségéhez minimum 44 cédulát kellett összegyűjtenie.
A harmadik csata
Ágfalván egyébként elültek az emlékmű körüli hullámok, legalábbis látszólag. Az emlékmű áll, amely egyesek szerint olyan konkrét, nagyon is kézzelfogható hasznot is hozott, hogy végre rendezetté, szemre is tetszetőssé vált a falu főutcájának egyik kanyarulata.
Látszólag elült az emlékmű körüli vihar. Bőhm András, a német kisebbségi önkormányzat vezetője szerint bennük csak egyetlen seb maradt, az, hogy a polgármester nem egyeztetett a németekkel, s elzárkózott a kompromisszumoktól. No és még valami, a szélesebb értelemben vett közvélemény elé vitte az ügyet, noha ezt meg lehetett volna oldani helyben, képletesen szólva Ágfalva zárt ajtajai mögött is.
Hogy mi lett volna egy minden részletre kiterjedő egyeztetés eredménye, azt nem tudni. Wágner Géza mindenesetre úgy érzi, 1921. augusztus 25. és szeptember 8. után 2002 őszén meg kellett vívni a harmadik csatát is Ágfalván Magyarországért.
Sinkovics Ferenc
|