FotoMedia

2005. december 16.
Alig hiszem, hogy Magyarország igazságtalanabb lenne, mint bármely más szocializmusból jövõ új polgári ország.
Régóta szó van "két Magyarországról". A Korridor kutatócsoport legújabb kötetében már "Magyarországokról" is beszélnek. Tényleg ilyen mértékû a megosztottság?
1. Éles politikai-társadalmi ellentétek észlelhetõk Közép-Kelet-Európa korábbi volt szocialista országaiban és így Magyarországon is? Ez több mint 40 év szocializmusa után szinte magától értetõdõ. A kádári konszolidáció romjai között élünk? Igen, de a romok egy része még életképes. A kádári konszolidáció az 1960-as évek elején egy sajátos "felvilágosult abszolutizmus" tudatos társadalom- és gazdaságpolitikáján nyugodott, amely élhetõ-lakható szocializmust kíván nyújtani az ország lakosságának anélkül, hogy kiváltaná a Szovjetunió haragját. Ebbõl adódott a magyar gulyáskommunizmus, azaz a nyárspolgári-kispolgári életmód, és a tûrhetõbb életszínvonal, amelyhez hozzátenném még a hetvenes évek közepétõl a kisvállalkozásokat, a piaci elemek fokozatos erõsödését a lakosság körében is, továbbá az úgynevezett puha diktatúrát, azaz a többi országnál nagyobb "szocialista demokráciát" és a kvázi jogállamiságot, a konszolidált állami mûködést jórészt törvényi szabályozás alapján, az informális pártirányítás viszonylagos önkorlátozásával.
2. Ez a sajátos szocializmus tette lehetõvé a nyolcvanas évek végén, hogy a rendszerváltozás - szemben több más országgal - alapvetõen evolutív fejlõdés és ne forradalom útján menjen végbe. Szinte fokozatosan belenõttünk a rendszerváltozásba, amely azonnal végrehajthatóvá vált, mihelyt a nemzetközi fejlemények (a Szovjetunió katonai hatalmának összeomlása) ezt lehetõvé tették. No de az evolutív rendszerváltozás egyben azt is jelenti, hogy a kádári "szocializmus" egyes intézményei nem romok, velünk együtt élnek elõnyös és hátrányos oldalaikkal együtt. Ugyancsak a jórészt a korábbi szocialista hatalom "emberei" által "felülrõl vezérelt" rendszerváltozás következménye az - hiszen a gulyáskommunizmusban a valódi belsõ politikai ellenzék szükségképp igen szûk és gyenge volt -, hogy a politikai-gazdasági hatalom "posztkommunista" jellege megmaradt a rendszerváltozás után is. A Gál Zoltán vezette Belügyminisztérium és a tanácsi apparátus által zökkenõmentesen lebonyolított 1990-es elsõ szabad választások után nem lehetett a "korábbi kommunista" vezetõket számûzni a politikai életbõl. Persze, nem mellékes az sem, hogy az úgynevezett polgári rendszerváltó pártok is tele voltak-vannak volt párttagokkal. Az új magyar társadalom személyekben rejlõ posztkommunista vonásait tehát csak az idõ múlása szüntetheti meg.
3. Konszolidációs ígéret, a nyugati életmód és életszínvonal gyors elérésének ígérete a rendszerváltozáskor nem hangzott el - még burkoltan sem. Jóléti rendszerváltozásról tehát eleve nem lehetett szó, és egy ilyen kísérlet - gazdasági megalapozottság hiányában - 2002-2003-ban is csak csõdbe mehetett. A szocializmus egyenlõségképéhez, a csekély munkanélküliséghez szokott, a lángost szeretõ, de a lángossütõket utáló "idõsebb Magyarország" a piacgazdaság hátrányait természetszerûen romló társadalmi közérzettel élte át. Az átalakulási folyamatok szükségképp erõs korrupciós jelenségekkel is összefûzõdtek, a meglehetõsen parvenü új politikai, illetve tõkés réteg jó része még egyáltalán nem társadalmi elit, a politikai kultúra csekély. Az új államgépezet döcög, gigantikus mérete ellenére a teljesítõképessége kicsi, szakmai színvonala - közigazgatási reform híján - romlik. A felzárkózáshoz szükséges nagy társadalmi-gazdasági átalakítások végrehajtásához eddig nem volt erõ. Az Európai Unióban már nem lehetünk a "legfejlettebb reformország", mint ahogy a szocializmusban, illetve a rendszerváltásban voltunk, vezetõ szerepre az EU-ban nem törekedhetünk. De ha szervesen beilleszkedünk az unió "középországainak" sorába, ha fokozatosan, 20-30 év alatt felzárkózunk az élmezõnyhöz, ha Észak-Európához, mondjuk a skandináv demokráciamodellhez közelítünk a dél-európai olasz-spanyol-portugál-görög mentalitással és életmóddal szemben, úgy az ország fejlõdni, a társadalmi közérzet javulni fog. Az új nemzedékek szinte magától értetõdõen európai állampolgárként lesznek magyarok, végsõ soron nem keserû, hanem optimista modernizáció fog végbemenni Magyarországon. Félrevezetõ tehát a szenvedõ Magyarország képe.
4. Két Magyarországról szó sem volt 1988-1998 között. A két Magyarország a "több mint rendszerváltás" 1998-as stratégiájának terméke, amellyel nagy politikai sikereket is arattak, de jelentõs társadalmi veszteségeket is okoztak. A Fidesz-kormányzat által 1998-ban kialakított egészpályás letámadásnak elõnyös oldalai is voltak - pl. a poshadt állóvíz felkavarása, a jogállamiság eltúlzásával szemben az eredményesség, a hatékonyság hangsúlyozása a kormányzásban. Összességében azonban szerintem káros volt ez a politikai stratégia, mert kiélezte a társadalom törésvonalait, túlpolitizálta a társadalmat, bevitte a családba, a munkahelyre, a mindennapi életbe a politikai türelmetlenséget és intoleranciát, a politika sarát. A Medgyessy-kormány programja az egységes Magyarországhoz való visszatérés ígéretét tartalmazta. De a választások után tovább folyó, kiélezõdõ politikai harcban, a kormány legitimitásának állandósult kétségbe vonása mellett az MSZP-SZDSZ-kormány is belesodródott ebbe a "mi" és "ti" hatalmi felfogásba, a médiamarketing populáris kormányzásba, a perlési politizálásba stb., amelyet a Fidesz részérõl korábban jogosan kifogásolt.
5. Szerintem azonban nincs két Magyarország, legfeljebb annyiban, amennyiben a kettõsség mindannyiunkban ott lakozik. Mindenekelõtt nincs tisztán jobb- és tisztán baloldal Magyarországon. Némi leegyszerûsítéssel: van egy konzervatív középjobb polgári pártunk, az MDF, és van egy liberális középbal pártunk, az SZDSZ, de ezek most nem meghatározó pártok. A Fidesz és az MSZP viszont "néppártok", "gyûjtõpártok", amelyben jobb- és baloldali politikai elemek keverednek. Az elmúlt tizenöt évben átlagban és összességében például az MSZP gazdaságpolitikája jóval jobboldalibb volt a Fideszénél, és nemcsak a privatizáció kérdésében. Az MSZP-SZDSZ-kormány Amerika- és Európa-politikája is jóval "konzervatívabb", mint a Fideszé - talán csak a nemzeti gondolat, a határon túli magyarok ügyeinek kezelése, illetve a szociálpolitika terén mutatott a Fidesz jobboldalinak mondható politikai jegyeket.
Társadalmilag-gazdaságilag vagy területileg is szétestünk volna két Magyarországra? Nem hiszem. Nem áll módomban kételkedni a társadalmi különbségek növekedésére, avagy a szegénység mélyülésére vonatkozó adatokban, bár a DEMOSZ Hungary országauditja szerint a társadalmi különbségek kevésbé nõttek nálunk, mint szomszédainknál. A szegénység mutatói szomorú számok, ugyanakkor miért feledkezünk el arról az ugyancsak nehezen vitatható tényrõl, hogy egy-másfél millió ember ma jobban él Magyarországon, mint a nyolcvanas évek végén? Magyarország nem a néhány ezer milliomos és a több millió koldus országa - pedig ilyen országok is akadnak szomszédságunkban. És ha mondjuk egy és fél millió lakost teszünk az egyik szélre és három milliót a másikra, akkor találunk mintegy hatmillió honpolgárt, azaz a társadalmi többséget, amely lényegében szinten tartja magát "középen", nehezen, de alkalmazkodik az új helyzethez. Õk töltik meg este a kisvendéglõket, õk építkeznek, cserélik ki a kocsijukat jobbra, bolyonganak a horvát tengerparton, tapossák le egymást karácsonykor a bevásárlóközpontokban.
Több mint ötszázezer egyéni vállalkozónk - pesszimista becslés szerint - fele ma már nem kényszer-, hanem valódi mikrovállalkozó, több mint százezer betéti társaságunk, majdnem kétszázezer kft.-nk fele - nagyon-nagyon pesszimista becslés szerint - valódi kis- és középvállalkozás. A magyar vállalatok már terjeszkednek külföldön, megjelentek a magyar multik stb. Nincs tömeges munkanélküliség, alig vannak sztrájkok, tömegtüntetések. Kezd kialakulni a mosolygó Magyarország. Hiller István pártprogramjának alaptétele volt, hogy Magyarország szabad, de nem igazságos. Én viszont aligha hiszem, hogy Magyarország igazságtalanabb lenne, mint bármely más szocializmusból jövõ új polgári ország. Igazságtalanabbak lennénk, mint mondjuk Görögország vagy Portugália? Ausztria teljesen igazságos? Van-e egyáltalán igazságos ország a világon?
6. Ezért úgy gondolom, "Magyarországok" (Lengyel László) sincsenek. Vannak persze társadalmi törésvonalak, bár a különbségek csökkennek. Vannak fejlettebb és fejletlenebb régiók. Vannak inkább urbánusok és inkább népiesek. Vannak, akik erõsebben nemzeti érzelmûek és jobban aggódnak a globalizáció árnyoldalai miatt, és vannak, akik szeretik a hazájukat, de erõsebben européerek és a globalizáció elõnyeit jobban hangsúlyozzák, mint hátrányait. Vannak, akik nagyobb fontosságot tulajdonítanak a határon túli magyarság ügyének, vannak, akik kevesebbet, de azért a magyar nemzet egységét az utóbbiak is fontosnak tartják. Vannak, akik kedvezõbben ítélik meg a Kádár-rendszert, és vannak, akik az eredendõ bûnt erõsebben hangsúlyozzák (akinek '56 után börtönben volt az apja, valószínûleg az utóbbiak közé tartozik). Hasonló törésvonalak Németországban, Angliában vagy Franciaországban is léteznek, de ettõl még nincs sok Németország, Anglia vagy Franciaország. Törésvonalainkat tehát nem szabad abszolutizálni - egységes Magyarországban kell gondolkodnunk. Ha a két Magyarország pusztán politikai jellegû koncepcióját nem engedjük érvényesülni, a fejlõdõ-modernizálódó Magyarországon a társadalmi-gazdasági törésvonalak lassan halványulni fognak, persze anélkül, hogy véglegesen eltûnnének és nyilván új törésvonalak is keletkeznek.
A fõ feladat a politikai hisztéria megszüntetése, a politikai harc visszaszorítása a mindennapi életbõl. A lakosság, a média éreztesse a pártokkal, hogy elege van a botránypolitizálásból. Választások ide, választások oda, álljanak helyre a különbözõ politikai beállítottságú emberek közös baráti társaságai, civil szervezetei. Kulturált parlamenti vetélkedésre, választási küzdelemre van szükségünk. A választás nem élet-halál harc, hanem demokratikus "játék". A lakosság nyugodtan élhessen, akár a jobbközép, akár a balközép kormányoz, a közigazgatásban ne legyen kormányváltozáskor tömeges személycsere. A politikai pártok kölcsönösen ismerjék el egymást legitimnek és demokratikusnak, a parlamenti váltógazdaság pedig a polgári társadalmak életének "normál" része. Ha ezt felfogjuk, közös és "normális" Magyarországunk lesz, amely a 2006-os kormányzati periódusban akár balközép, akár jobbközép kormány mellett végre nekifoghat a régóta halogatott nagy intézményi reformoknak, a kormányzati szervezet, a helyi területi közigazgatás, az egészségügy, a társadalombiztosítás megújításának.
Sárközy Tamás
a szerzõ egyetemi tanár