Nincs Orbán-fóbiám.
Nincs Orbán-fóbiám. Ahogy Göncz-, Csurka- és Torgyán-fóbiám sem volt annak idején. (Új, baloldali tisztelõimnek jelzem: most is vállalom a volt elnököt bíráló minden soromat!) A baloldali értelmiségnek ma nincs igazi veszélyérzete. A függetlenség pózában tetszeleg. Megveti a populista ígéreteket, szakszerûen aggódik a büdzsé állapota, az európrogram csúszása miatt. Bár viszolyog Orbántól, s szurkol Gyurcsánynak, azért jelzi: "az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz". Nem veszi észre, hogy ma Magyarországon nem az árfolyamveszteség, a gazdasági növekedés múló megingása, vagy a nemzetközi hitelminõsítõ intézetektõl beszedhetõ rovó elkerülése a tét.
Hanem a parlamentáris jogállam.
Amelyet most elõször fenyeget komoly veszély a rendszerváltozás óta.
A baloldal egyszer már "megvédte" a magyar demokráciát. Amikor nem forgott veszélyben: a kilencvenes évek elején. Akkor létrehozta a Demokratikus Chartát Csurka - valójában Antall! - ellen. Az elvadult drámaíró és pártja '94-ben 1,4 százalékot ért el a választásokon. (Én akkor az MDF miatt kiabáltam, azt ugyanis - ellentétben az országgal - tönkre tudta tenni.) Csurka sose volt veszélyes. Ásatag, periferiális figurája volt a magyar politikának: csak azokat tudta még tovább hülyíteni, akik már úgy is hülyék voltak. Orbán a normálisakat is megbolondítja. Saját magát is.
Jobboldal - szellemi értelemben - ma nem létezik Magyarországon.
Hol van? A Magyar Nemzetben? A Demokratában? A Magyar Fórumban? A Magyar Vizslában? A Vasárnapi Újságban? A Hír Tévében? A Heti Válasz mérsékeltebb, de az se a jobboldali szellemiség lapja - hanem a Fideszé.
Kik is szólaltatnák meg ezt a szellemiséget? Lovas István? Bencsik András? Bayer Zsolt? Netán Kondor Katalin és Rákay Philip? Akik beszélhetnének, azok hallgatnak. Rossz esetben kiülnek Orbán mögé gyûlési díszletnek, várják, hogy újra kormányra jusson, hogy legyen megint pénz az alapítványba, a kiadóba, legyen tanszéki állás, követi kinevezés. Aki nem hallgat, az még rosszabb. Mert õ cikket ír Orbán országértékelõje után a Heti Válaszba, hogy aszongya: "A feladatot csak a... vezetõ politikus végezhette el, az értelmiség feladata az, hogy hozzásegít a megoldáshoz... A politikus látomása eszmény. Orbán Viktor vágyat és célt fogalmazott meg, amelyet tömegek értenek meg, és tesznek magukévá. Új kultúra születik." (Történészprofesszor, a magyar jobboldali elit prominense, a Magyar Polgári Együttmûködés Egyesület egyik vezetõje, volt brüsszeli nagykövet. Nem 1952-ben: félelem és kényszer hatása alatt írta ezt, hanem 2006-ban: önként és dalolva. Antall szûk körben szokta volt mondani némely középosztálybeli pályatársáról: "ezeknek csak egy fix segg kell ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat".)
Ami még a szellemet és az ízlést illeti: a jobboldal írószentje ma egy Wass Albert nevû dilettáns. Himnusza a Szép vagy, gyönyörû vagy, Magyarország címû "alpárian könnyzacskófacsaró, irredenta álmûdal, a fülhasogatóan hamis, krajcárosan üzleties mûhazafiság émelygést keltõ" megnyilvánulása. (Az idézõjeles kifejezések egy valódi polgári írótól, Márai Sándortól valók.)
A jobboldal erkölcse ma: az antikommunizmus.
'87-ben ott voltam Lakiteleken, '88-ban MDF-szervezetet alapítottam Kecskeméten, az elsõ elnöke voltam. '89-ben ellenzékiként választást nyertem az MSZMP-jelöltje ellen. Ha rogyadozott is, még állt a pártállam, benn voltak az oroszok. Jó pár ismerõsöm csak hümmögött, csóválta a fejét. Hívtam õket pártot csinálni: nem jöttek. Ma: bõsz antikommunisták. Antall gyáva volt, mondják. De õk nem félnek a kommunistáktól: 2006-ban, tizenhat évvel az elsõ szabad választások, tizennégy évvel a szovjet hadsereg kivonulása után bátran (és alpári módon) szidalmazzák a Magyar Köztársaság miniszterelnökét.
Orbán '98 után emelte posztulátummá az antikommunizmust: a gátlástalan politikai és anyagi hatalomszerzés fedõideológiájává. Ma ultima ratio, ami mindent igazol. Hazugságot, csalást, lopást, zsarolást, mert a kommunisták ellen minden megengedett. Ki a kommunista? Aki régen párttag volt, s máig nem állt be a Fideszhez. Ügynök is lehetett: ha a mi emberünk, s hozza a körzetét, marad polgármester.
Aki nem a miénk, az KISZ-titkár. A diktatúra ifjúsági szervezetének komisszárja. És bolsevik kutyából, ugyebár, nem lesz demokratikus szalonna. A moszkovita Nagy Imre? Na, jó. Ha majd Gyurcsányt felkötik az elvtársai, hiszünk neki is.
Fordítsuk komolyra a szót! Orbán azért veszélyes a magyar parlamentarizmusra, mert populista lett. A populáris demokráciát meg kell különböztetnünk a populizmustól. A nyugati parlamentarizmus elõbb - az általános választójog révén - demokratizálódott, majd - a kommersz tömegmédia hatására - popularizálódott. A bulvárlapok, a kereskedelmi tévék által a politika ma eléri azt az iskolázatlan tömeget, amelyik a legtöbbször eldönti a választásokat. A felelõs beszéd rovására mind nagyobb teret kapnak a népszerû jelszavak, a demagóg ígéretek, a show, a marketing. A média sztárkultusza nyomán kialakult a politika vezérkultusza.
Ám Nyugaton - bár háttérbe szorultak - sosem kérdõjelezõdtek meg a parlamentáris jogállam intézményei. Az olyan fundamentumok sem, mint a magántulajdon, a piac, a kapitalizmus, az egyéni szabadság vagy a pártok versenye. A nyugati politika populáris jellege dacára õrzi liberális és parlamentáris karakterét: nem vált populistává.
A populizmus rendszerszerû formában fõleg Latin-Amerikában s újabban a szovjet utódállamokban jelent meg. A populáris vonások itt antiliberalizmussal, antiparlamentarizmussal, antikapitalizmussal, paternalizmussal és autokratizmussal társulnak. Perón, Hugo Chávez, Lukasenko populizmusa messze túlmegy azokon a határokon, amelyeken Clinton, Chirac, Blair sosem léptek át.
A populista nemcsak keresi a nép kegyeit, de misztifikálja a népet. Nemcsak a demokrácia, de minden érték, bölcsesség forrásának mondja - és persze manipulálja. Ezért is kötõdik a tradicionális egyházakhoz, s alkalmazza profi módon a (saját uralma alá vont!) modern tömegmédiát.
A populizmus antikapitalista és antiglobalista, továbbá piac-, verseny- és tõkeellenes. Velük szemben a munka értékteremtõ s az állam értékvédõ szerepét hirdeti. Az állam garantálja a munkahelyedet, és gondoskodik rólad.
Ez a politika elit-, párt- és politikaellenes. Ostorozza õket, a korlátozásukat követeli. A politikát közvetlenül a népre kell alapozni. Nincs szükség programra. Meg kell hallgatni az embereket, s úgy kell kormányozni, ahogyan õk kívánják. Nem kell ideológia sem: bal- és jobboldal túlhaladott fogalmak. A populista katyvaszban az ósdi jobboldaliság kõkorszaki baloldalisággal vegyül.
A populizmus nem a választott, ellenõrizhetõ, leváltható vezetõk iránti tisztelet, hanem a karizmatikus vezér iránti rajongás világa. A vezér nemzeti politikát hirdet. Nemzetileg gyûjt aláírást, a nemzettel konzultál, nemzeti kormányt alakít. Õ a nemzet letéteményese, ellenfelei - akiket rendre durván megbélyegez - a nemzet ellenségei.
A populista negligálja a parlamentet. Elõszeretettel használja a közvetlen demokrácia eszközeit: a népszavazásokat, a petíciókat, az utcát. A parlamentarizmus lényege a közvetett politikai döntéshozatal. A nép nem direkt módon gyakorolja a hatalmat (arra nem alkalmas), hanem választott képviselõi s az általuk megbízott kormány révén. A populizmus a kormány fölötti parlamenti kontroll kiiktatásával, a pártok, a politikai osztály háttérbe tolásával az ellenõrzött és felelõs politika, illetve hatalomgyakorlás alapjait ássa alá: kalandorpolitikához, önkényuralomhoz vezethet.
Orbán, a rendszerváltozás egykori hõse parlamentáris politikusból populistává lett. Hogy balról átment jobbra, liberálisból konzervatívvá vált, az belefér. Ahová most tart, az kívül van a kereteken. Saját magán is. 1993-ban így írta le (nem tévedés!) 2006-os önmagát: "Senki sem lépheti át a saját árnyékát. Ha egy politikus nem tartja magát korábban kimondott gondolataihoz, s mindig csak a pillanatnyi népszerûségre gondol, eltávolodik egykori önmagától, akkor elõbb utóbb erkölcsileg megsemmisül, kiürül, és zörögni kezd, mint a mákgubó õsszel, ha fújja a szél."
Megtörtént.
Elõttünk áll Orbán Viktor elváltoztatott külsõvel, a falusi "elviszpreszli" jelmezében. Végletekig centralizált pártja s a hozzá kötött vezérelvû mozgalom élén. Politikai kuruzslóként árulja azonnal ható csodagyógyszereit a hiszékenyeknek, akiknek sejtelmük sincs a várható következményekrõl és mellékhatásokról.
A hatalomért bármit.
Nincs egyedül. Ott állnak Kövér, Simicska s a többiek. Nem is mögötte, benne: beépültek a személyiségébe. A politikájába. Ahogy stigmatizálja, megveti, gyûlöli ellenfelét. Ott vannak a törvények szélén táncoló erõszakosságban, a határokat átlépõ gátlástalan nyomulásban, melynek során politika, hatalom, pénz - az államé, a párté, a sajátja - szétbogozhatatlanul öszszefonódnak.
Orbán most azt mondja: jogállam helyett "kultúrállamot" kell építeni.
Ha megnyeri a választásokat, a rendszerváltozással született magyar parlamentáris rendszer helyén egy korrupt és hazug, paternalista félbalkáni rendszer fog kiépülni.
Aki tudni akarja, milyen lesz Magyarország, ha Orbán és Simicska újra a kezébe veszi, az vegye kezébe a Magyar Nemzetet.
Újság van másik is - ország azonban nem lesz!
A baloldali írástudók majd fölocsúdnak álmukból, s kiabálni kezdenek.
A jobboldalon mély csönd lesz akkor is.
Debreczeni József
Kapcsolódó cikkek
- Az olasz kormányfő bejelentette, hogy indul az EP-választáson (index.hu)
- Az olasz kormányfő bejelentette, hogy indul az EP-választáson (index.hu)
- Évszázadok óta tartó rejtély után kiderült, a magyarok tényleg leszármazottai-e a hunoknak (index.hu)
- Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca (MTI)
- Kitüntették Orbay Lászlót
|