FotoMedia

 Elbeszélései magukkal ragadják az olvasót, írásait hús-vér figurák népesítik be
Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Mario Vargas Llosa perui író, a hatvanas évek latin-amerikai irodalmi robbanásának egyik legkiemelkedõbb képviselõje.
1936-ban született Arequipában. Szülei válása után anyjával Bolíviába költöztek a nagyszülõkhöz, ahonnan 1945-ben tértek vissza Peruba. Szülei újra összeházasodtak, s apja elhatározta, hogy a nagyszülõk által elkényeztetett fiúból férfit farag. Egyházi iskolába járatta, majd beíratta a Leoncio Prado katonai akadémiára.
Nagyon korán, 16 évesen kezdett el írni. Az 1958-ban megjelent Párbaj címû novellájával a Revue Francaise pályázatán elsõ díjat, s vele spanyolországi utat, valamint a madridi egyetem ösztöndíját nyert doktori disszertációjához. Ennek lejártával nem tért vissza Peruba: megkezdte hosszú, önkéntes emigrációját. Párizsban telepedett le, ahol a francia rádió spanyol nyelvû adásának munkatársaként megismerkedett a latin-amerikai irodalom nagyjaival: Miguel Asturiasszal, Julio Cortazárral.
1963-ban Barcelonában megjelent elsõ regénye meghozta számára a világhírnevet: A város és a kutyák címû kötetben a Prado Akadémián szerzett pokoli élményeit örökítette meg. Ezután sorra jelentek meg nagy sikerû regényei: A zöld palota (1964), Négy óra a Catedralban (1970), valamint elsõ humoros regénye, a Pantaleón és a hölgyvendégek (1973), a Júlia néni és a tollnok (1977), A világvége háborúja (1983) címû történelmi regény. Vargas Llosa minden írása erõsen kötõdik a valósághoz, a cselekményt részint saját élményei (A város és a kutyák), részint valós történelmi események (A világvége háborúja) adják. Elbeszélései, amelyek több idõ- és térbeli síkban játszódnak, magukkal ragadják az olvasót, az intenzív ritmusú történeteket hús-vér figurák népesítik be.
Az író komolyan politizál is. A hatvanas években a szocializmus eszméjéért lelkesedett, mostanra már szelídebb, liberális elveket vall. 1990-ben hazájában, Peruban a Demokrata Front vezetõjeként komoly eséllyel indult az elnökválasztáson, és csak kevéssel maradt le a gyõztes Alberto Fujimori mögött. Az elnökválasztás idõszakát Hal a vízben címû regényében örökítette meg. Bírálta az iraki háborút, de elítélte Szaddám Huszein rendszerét is, nemrégiben pedig a demokrácia védelmében a perui elnökválasztáson induló jobboldali nacionalista elnökjelölt elutasítására szólította fel honfitársait.
Vargas Llosa számos irodalmi díj birtokosa. Nem egy ízben jelölték Nobel-díjra, de a kitüntetést nem kapta meg; jelölését 1995-ben a perui írószövetség vonta vissza, amiért „Peru-ellenes” magatartást tanúsított (a perui-ecuadori határviszály miatt bírálta Fujimori elnököt). 1994-ben életmûvéért megkapta a legmagasabb spanyol irodalmi kitüntetést, a Cervantes-díjat, 1996-ban elnyerte a német könyvszakma tekintélyes kitüntetését, a Békedíjat, s birtokosa az Asztúria hercege-díjnak (1994), a legrangosabb spanyol irodalmi díjnak. Személyében elõször kapta nem amerikai állampolgár az Egyesült Államok legfontosabb irodalmi elismerését, a kritikusok díját, Hullámverés címû esszékötetéért (1998). 1976–1979 között õ volt a Nemzetközi PEN Club elnöke.
Az író jelenleg felváltva él Spanyolországban, illetve Angliában. 1994-ben megkapta a spanyol állampolgárságot, Madrid a lépést azzal indokolta, hogy Vargas Llosa teljes egészében azonosult Spanyolország kultúrájával és erkölcsi világával.
Bár történetei elsõsorban a perui és latin-amerikai valóságot tükrözik, Mario Vargas Llosa nemcsak szülõhazájában vagy Spanyolországban, hanem az egész világon ismert és kedvelt, nem mellesleg módfelett termékeny író. Regényeinek nagy része magyar nyelven is megjelent, a budapesti Vígszínház 1989-ben nagy sikerrel mutatta be a Pantaleón és a hölgyvendégek musical-változatát. Õ maga az Európa Könyvkiadó vendégeként 1998-ban járt Magyarországon, a Don Rigoberto feljegyzései címû könyvének megjelenése alkalmából. 2003-ban õ volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége és átvehette a Budapest Nagydíjat.