FotoMedia

Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját Mács József, írásait a szülõföldje iránt érzett szeretet hatja át
Bátkán született 1931-ben. Iskoláit szülõfalujában, majd a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumban végezte. A második világháború utáni hontalanság éveiben õ is egyike volt azoknak, akik a sárospataki református tanítóképzõt a „határon átszökdösõ diákként” látogatták, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. Innen a miskolci Lévay József Gimnázium pedagógiai tagozatára vitt az útja, 1950 õszén pedig már Csehszlovákiában érettségizett, a pozsonyi magyar pedagógiai gimnáziumban, s ugyanitt a Pedagógiai Fõiskola hallgatója lett. Már fõiskolásként riporterként alkalmazta az Új Szó. Igaz, nem sokáig. Mács József ugyanis a Kos jegyében született (ezt a címet viseli önéletrajzi tetralógiájának egyik része is), és sokszor „fejjel ment a falnak”. Mert maga ellen, meggyõzõdése ellen nem tudott és nem is akart menni. S a véleményét akkor sem rejtette véka alá, amikor tudta, a hatalom tetszését nem nyeri el vele. Életének nem könnyû idõszakairól így vall egyik rövid életrajzában: „Az 1956-os forradalom úgy hatott rám, hogy 1957. január 5-én a fõszerkesztõ kirúgott a szerkesztõségbõl. Hat hónap kínos és gyötrelmes semmittevés után az Új Ifjúság fõszerkesztõje könyörült meg rajtam, s felvett a szerkesztõség állományába. 1960-tól már a Hét egyik vezetõ szerkesztõje voltam. Az életemet úgy éltem az 1989-es bársonyos forradalomig, hogy szemben álltam a hatalommal, ebbõl következõn még a 68-as prágai tavasz rügyfakadásának az eltiprását is nagyon megszenvedtem a családommal egyetemben. Üldözötté váltam, majd tíz évig nem publikálhattam.” Akkoriban az íróasztalfióknak írt – mint oly sokszor oly sokan. arók életében megesik az ilyesmi. Mint ahogy az is törvényszerû, hogy a kéziratok, amelyeknek elõ kell kerülniük, elõbb vagy utóbb elõ is kerülnek abból a bizonyos fiókból.
„Falun születtem, s ez meghatározóan rányomta bélyegét az írásaimra” – írja. Hosszú évtizedes írói pályája során mindvégig hû maradt e témához. Regényeinek, elbeszéléseinek szinte állandó színhelye az a kis gömöri falu, amelynek lakói egyszer a határ egyik, mászszor a másik oldalán találják magukat, hiszen az õ véleményükre, a kisemberek véleményére a legritkább esetben kíváncsiak a történelem kerekének forgásával együtt változó hatalmak, rendszerek képviselõi. Mács József regényeinek, elbeszéléseinek szereplõi nem akarnak hõsök lenni, nincsenek nagyravágyó, világraszóló terveik – csak boldogulni szeretnének, élni az életüket, a mindennapokat, úgy, ahogyan azt a falu hagyományai, a megélhetést nyújtó föld, a paraszti élet körforgása diktálja. De a fejük felett elvonuló történelem még ezeket a szerény kívánságokat is sokszor meghiúsítja. „Alkotói munkásságom mozgatója mindmáig a felvidéki magyarság Trianon óta tartó kálváriája” – vallja az író. Ezeknek az évtizedeknek a nyomasztó, súlyos fejezeteirõl, egyebek közt a kitelepítésekrõl, a deportálásokról ad számot egy szûkebb közösség életének tükrében a Madách-díjas Adósságtörlesztés címû regényében, valamint a Szélfúvásban, a Temetõkapu, az Égig érõ palatábla, a Magasság és mélység, a Trianon harangjai címû mûveiben, és errõl vall a nagyszüleinek, szüleinek is gyönyörû emléket állító Öröködbe, Uram címû önéletrajzi ihletésû regénytetralógiájában is. arásainak közös vonása, hogy mindegyiket a szülõföldje, Gömör iránt érzett szeretet, ragaszkodás, a gyökerek õrzése, azok fontossága hatja át.
Mács Józsefnek már az élete egy kész regény, süthetnénk el az idevágó közhelyet, és akkor is lett volna mirõl írnia az eltelt évtizedek alatt, ha csupán saját életét önti írásba. De õ nem az az író, akit csak a saját sorsa érdekel. És mint mondja, vannak még gazdagon megírásra váró témái.
MISLAY EDIT