Kevesen érdeklõdnek a profi katonaság iránt, a hadsereg nem tud válogatni
Pozsony.
Kevesen érdeklõdnek a profi katonaság iránt, a hadsereg nem tud válogatni
Pozsony. Kicsi az érdeklõdés az önkéntes hadseregben való szolgálat iránt – állítja Juraj Liška védelmi miniszter. Véleménye szerint megközelítõleg 10 százalékkal több jelentkezõnek kellene lennie, mint amennyire valóban szükség van – így nagyobb lenne a „választék”. Azt azonban túlzásnak tartaná, ha háromszor annyi jelentkezõ lenne, mint amennyit képesek felvenni. Milan Vanga szóvivõ lapunknak elmondta: mindenképpen nagyobb érdeklõdés szükséges, a tízszázalékos többletet reálisnak tartja. „A profi hadsereg is a munkaerõpiac részét képezi. Kizárólag rajtunk múlik, mennyire tudjuk befolyásolni a fiatalokat” – tette hozzá Vanga. A védelmi minisztérium a nyári hónapokra nyolc népszerûsítõ akciót szervezett az országban Nyár a profi hadsereggel címmel. Minden alkalmat felhasználnak; például a fõvárosi állatkertben is több csalogató plakátot helyeztek el. „A többség szerintem nem a pénz, hanem a sok szabadnap és számos elõny miatt jelentkezik a hadseregbe” – mondta érdeklõdésünkre Kis Péter, a díszõrségnél szolgáló hivatásos katona.
Liška nemrég a trencséni zenei fesztiválon jelentette be: többé nem hívnak be sorkatonákat, megszûnik a tényleges katonai szolgálat. A miniszter szerint profi katonának csak az jelentkezzen, akik tényleg a hadseregben szeretne szolgálni. Szlovákiában megközelítõleg húszezer fõs hivatásos hadsereget terveznek. (dem, s)
Kapcsolódó cikkek
- Csák János: az Árpád-házi királyok erkölcsi és kulturális örökséget adtak a keresztény Európának (MTI)
- Csütörtökön nyílik meg a felújított Székely Nemzeti Múzeum (MTI)
- Szlovák választások - Forró Krisztián: itt az idő, hogy kezünkbe vegyük a sorsunk irányítását (MTI)
- A magyar kormány támogatásával felújított műemlék templomokat adtak át Erdélyben (MTI)
- Gulyás Gergely: Magyarország támogatja a kárpátaljai magyarság alapvető jogainak biztosítását, a nyelvhasználati jogaik visszaszerzését (MTI)