Nem Tornalján, hanem a fõvárosban lesz a fesztivál
Tornalja.
Nem Tornalján, hanem a fõvárosban lesz a fesztivál
Tornalja. Az idén Pozsonyban kerül megrendezésre a Szlovákiai Nemzeti Kisebbségek Fesztiválja – tudtuk meg Dubovszky Lászlótól, Tornalja polgármesterétõl. A tavaly jelentõs állami támogatással a gömöri városban megrendezett fesztivál nagy visszhangot váltott ki. „Mi már tavaly felajánlottuk, hogy szívesen teret biztosítunk ennek az eseménynek. Tornalján minden adott egy ilyen nagyszabású fesztivál megszervezéséhez, s úgy tapasztaltuk, egy ilyen színes rendezvény gazdasági szempontból is nagy segítséget jelentene a térségnek.
Az idén azonban másként döntöttek a szervezõk ” – mondta a polgármester. Mindezek ellenére Tornalja és térsége nyár végén és õsszel sem marad kulturális rendezvény nélkül. Ha az idõpontokat sikerül egyeztetni, nyárbúcsúztató koncertre kerül sor a helyi strandon, melyen a népszerû magyarországi zenekar, a Back II Black mellett fellépne egy helyi együttes, illetve a mûvészeti alapiskola jelenlegi és idén végzett diákjaiból összeállt dzsesszt és dszessz-rockot játszó együttes is. Szeptember 16–17-én Tornalján és a szomszédos Sajógömörön rendezik meg az 1. Gömörország Fesztivált, melynek keretén belül egy nyíregyházi társulat Varga Miklós fõszereplésével a Zoltán-kerti szabadtéri színpadon mutatja be az István, a király címû rockoperát. „Szeptember végén, október elején azokat a vers és prózamondókat hívjuk meg városunkba, akik az elmúlt tizenöt esztendõben kimagasló teljesítményt nyújtottak a Tompa Mihály Országos Vers és Prózamondó Verseny rimaszombati döntõin. Ehhez a rendezvényhez kapcsolódik Koncz Zsuzsa koncertje is” – tájékoztatott a polgármester. Október 7–9. között rendezik meg hagyományosan a Tornaljai Városnapokat, mely szintén gazdag kulturális programmal kecsegtet. A rendezvény apropóján mutatják be a városban az Etnológiai Központ Állíttatott keresztínyi buzgóságból címû, dél-szlovákiai szakrális kisemlékeket bemutató fényképkiállítását is. „Október végén pedig már harmadik alkalommal várja a látogatókat a Hagyományok Napja, melyen – a szervezõk tájékoztatása szerint – az idén jelezte részvételi szándékát a Téka zenekar is” – számolt be az õsszel esedékes kulturális rendezvényekrõl Dubovszky László, Tornalja polgármestere. (sk)
Kapcsolódó cikkek
- A harmadik csata (Demokrata, 2002. október 3.)
- Eltemetett sajtószabadság (Demokrata, 2002. szeptember 5.)
- ZÉTÉNYI ZSOLT - Márciusi gondolatok a magyar állam címeréről (Kapu, 1989. március)
- Ők a legbefolyásosabb médiavezetők Magyarországon
- Megtiltaná a brit kormány, hogy külföldi államok brit sajtótermékekben szerezzenek részesedést (MTI)