FotoMedia

 Erdély szolgálatában
Emlékírók könyve
(192 oldal. Kiadja a Kráter Mûhely Egyesület, Pomáz 2007. Ára: 2200.- Ft)
Két emberöltõ krónikája

A kötet Erdély másfélszáz éves történelmét kívánja bemutatni, egyedi módon: az erdélyi magyar emlékirat-irodalomból válogatva a szerkesztõ szándéka szerint kronológiailag is egymást követõ történések, események olvasói lehetünk.
A kezdõ- és a végpont: 1541, Erdély születése és 1690, a Diploma Leopoldinum. E két sarokszám közti korszak Erdély aranykora: a fejedelemség születése és elmúlása. E százötven év, ellentmondásoktól nem mentes drámai idõszak is, ahol az önállóságra s annak megtartására igyekvõ vajúdásban az okok és okozatok oly szövevénye jött létre, hogy az eredõt a következménytõl idõnként nemhogy szétválasztani, de egymástól megkülönböztetni is csak nagy nehézségek árán lehet. „Akit élni rendeltek, hiába próbál meghalni”, írja egy helyütt a születendõ fejedelemségrõl Cs. Szabó László.
A kötetben húsz szerzõ emlékirat-részlete kapott helyet. A válogatás egyetlen szempontja valamiféle idõrendi egység megteremtésén nyugszik: úgy visszaadni Erdély históriáját részletekbe menõen, hogy folyamatos egészként olvasható legyen. Szándékosan mellõzöttek azon memoárírók (Báthori István, Rozsnyai Dávid, Haller Gábor, Bethlen János és Miklós) és mûveik, kiknek munkái önálló kötetben napvilágot láttak az utóbbi évtizedekben. Verancsics Antal, Szamosközy István vagy Forgách Ferenc históriájának részletei viszont helyet kaptak a válogatásban, hiszen a történeti korszakok krónológiai megtartása, az események logikus egymásraépülésének bemutatása lehetetlen feladat egyes „szemtanúk” kihagyásával. E szerzõk a „szemtanúságot” jócskán átlépték, hiszen hivatali beosztásuk folytán rendelkezésükre állt a nélkülözhetetlen írásos forrásanyag, ugyanakkor mûvük, mûveik nagyobb távlattal és rálátással keletkeztek – szándékaik szerint a köz hasznára, a hagyomány meg- és fenntartására, esetenként újraírására. A kortörténetírás forrásait természetesen nemcsak a személyes tapasztalatok szolgáltatják, tehát a jelen eseményei, hanem az okiratok, fennmaradt feljegyzések, valamint az események szavahihetõ fültanúinak elbeszélései is. Ez nyilvánvalóan semmit sem von le a mûvek értékébõl, a mûvelt szellemû történetírók ismerik a mérték és arány fogalmát. A történetírók rendszerint fõpapok, kancellárok, a fejedelemi udvar hivatalnokai, protestáns lelkészek, tanítók – koruk legmûveltebbjei. És az sem véletlen, hogy ezen írástudók mellett országvezetõk, várkapitányok és fejedelmek közt is van emlékíró jószerivel – valamennyien ily módon is szolgálták Erdélyt. És ezzel máris érthetõ a kötet címe!