FotoMedia

 Ella Fuchsová Aranyhajúként Nedbal Mesébõl mesébe c. balettjében Vladimír Libovickývel Száz éve született a szlovák balettmûvészet elsõ nemzedékének nagy táncosnõje, Ella Fuchsová „Az én kis gumilabdám” – így becézte õt Oskar Nedbal zeneszerzõ, a húszas években formálódó Szlovák Nemzeti Színház igazgatója és vezetõ karnagya. Ez jellemzésnek is találó volt: Ella Fuchsová nem tartozott a hosszú lábú, hosszú kezû, törékeny alkatú balerinák közé. De amit alkatilag nem kapott meg a természettõl, kipótolta temperamentummal és technikával. Fõleg bravúros forgásait csodálták, és remek színészi képességeivel tette hitelessé minden mozdulatát. Rendkívül sokoldalú mûvész volt: a balettirodalom klasszikus szerepei mellett számos kortárs mû fõszerepét táncolta, és olyan – akkor még tájainkon forradalmi újdonságnak ható – balettek sikerre vitelében mûködött közre, mint Sztravinszkij Tûzmadara. Nem vetette meg az ún. könnyebb mûfajokat sem. Elsõrangú sztepptáncosnõ volt, azt a fajta akrobatikus elemekkel tarkított szteppet mûvelte, amit Rökk Marika, és több alkalommal mutatkozott be operettprimadonnaként is. Gyakran háromféle minõségben segítette egy-egy balett színpadra állítását: mint koreográfus, betanító és fõszereplõ. agy volt ez például a Nikotína (1931), a Tûzmadár (1931), a Twardovski úr (1932) vagy a Mesébõl mesébe (1936) esetében. Pedagógusként is nagy érdemeket szerzett, Pozsonyban 1930-ban nyitott balettiskolát. Ezt hosszabb-rövidebb megszakításokkal évtizedekig vezette. Egész sor kitûnõ táncost nevelt, volt idõszak, amikor Csehszlovákia három legjelentõsebb színházának prímabalerinája az õ tanítványa volt: Prágában Jarmila Manšingrová-Kurová, Pozsonyban Gusta Herényiová-Starostová, Brünnben Katka Gratzerová. A szlovák balett nagy egyénisége, a pozsonyi tánckonzervatórium alapítója, Eva Jaczová is nála tanult. Óriási szerencséje volt az épp csak formálódni kezdõ szlovák balettnak, de a csehnek is, hogy ilyen sokoldalú, jól képzett, fantasztikus munkabírású mûvészt kapott Ella Fuchsová személyében, aki mindig azt csinálta, amire épp a legnagyobb szükség volt. Csinálta tûzzel és lelkesedéssel, kiapadhatatlan energiával, nagy leleményességgel, felelõsségtudattal és emberséggel. Remek szervezõ volt, erre a képességére támaszkodott Oskar Nedbal, amikor Kassára küldte koreográfusnak az újonnan alakult balettegyütteshez. Ezzel megindult vándorútja: a színházak szinte kézrõl kézre adták, ahol teherbíró, sokat vállaló és még többet adó, közösséget kovácsoló emberre volt szükség, oda õt hívták. Bár pályája elsõsorban Pozsonyhoz kapcsolódott, nem a szlovák fõvárosból származott, Ostraván született. Hétéves korában szülei beíratták Pirnikov balettiskolájába, és már 1919-tõl rendszeresen fellépett a helyi színházban, miközben a neves olasz táncosnál és koreográfusnál, Achille Viscusinál tökéletesítette tudását. Õ hozta magával Pozsonyba szólótáncosnõnek 1923-ban, de csak két évadot töltött a Szlovák Nemzeti Színházban, mert 1924 és 1926 között már Kassán volt, ahol egyebek mellett Az ember tragédiájához készített tánc- és mozgáskoreográfiát. Négy évig Olomoucban, majd 1937-ig ismét a Szlovák Nemzeti Színházban mûködött mint prímabalerina, koreográfus és a balettegyüttes vezetõje, kétévi megszakítással, amikor Prágában tevékenykedett. Az 1938-as évet is Prágában töltötte, hogy aztán végképp Pozsonyban telepedjen le. Közben partnerével és koreográfustársával, Viktor Jassikkal Svájcban, Németországban, Olaszországban és Lengyelországban turnézott. Ha meggondoljuk, hogy legjobb éveiben, az egész embert kívánó pálya csúcsán milyen sokirányú tevékenységet folytatott, csak bámulni tudunk. Fantasztikus vitalitását élete végéig megõrizte. 1967. május 9-én Pöstyénben halt meg. Tanítványai nagy szeretettel emlékeznek vissza rá. Gusta Herényiová-Starostová, a Szlovák Nemzeti Színház egykori prímabalerinája így beszélt róla: „Ella néni negyvenvalahány évesen is tanítványaival együtt gyakorolt a rúdnál, és minden nyilvános elõadásukon maga is fellépett, sokszor megcsodáltuk nagyszerû spicctechnikáját, forgásait. A klasszikus balett mellett akrobatikát és szteppet is tanított. Nagyszerû pedagógus volt, ha tehetséget és szorgalmat látott valamelyik gyerekben, és tudta, hogy a szülei kispénzû emberek, ingyen oktatta. Azonkívül, hogy kitûnõ technikai alapokat adott, egy-egy szituáció érzékletes körülírásával a színészi kifejezésre is rávezette tanítványait. És ez nagyon jó volt, gyakran jutottak az eszembe az instrukciói, amikor a színházban egy-egy szerep színészi megoldásán gondolkodtam.” VOJTEK KATALIN