Főoldal Kárpát-medence Mucuskával beszélt az egyik miniszter

Mucuskával beszélt az egyik miniszter

E-mail Nyomtatás PDF
A hvg.h
A hvg.hu értesülése szerint a Szatmári házaspár a román titkosszolgálat szervezésében kötött házasságot, és eleve meghatározott céllal jött Budapestre. Házasságszervezõ román titkosszolgálat? Hiller vall: Az én zsánerem a szõke Gálszécsy András: Nem kizárt, hogy román kém épült be a magyar kormányba „Hát lehírszerzõzték az ön feleségét” Mucuskám – a Magyar Hírlap információi szerint a becézgetõ megszólítás egy magyar miniszter és egy, a titkosszolgálat gyanúja szerint a román hírszerzésnek dolgozó hölgy között folyó telefonbeszélgetés során hangzott el, amelyet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat rögzített. A feltételezett párbeszéd nõi résztvevõje, Szatmári Ildikó „badarságnak” minõsítette, hogy két tárcavezetõvel is intim kapcsolatba került volna – ahogy a napilapnak elmondta –, Magyar Bálint oktatási és Hiller István volt kultuszminiszterrel „szigorúan” csak munkakapcsolatban volt. A hölgynek mindennek ellenére „fogalma sincs”, mely miniszterekkel hozták õt kapcsolatba. A Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH), illetve az Oktatási Minisztériumban (OM) is alkalmazott Szatmáriné férjével együtt egyébként több médiumban is cáfolta, hogy a román hírszerzésnek dolgoznának. Szerintük ezt alátámasztja Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár nyilatkozata (ebben az olvasható, hogy a szolgálatok mûveleti tevékenységérõl azok titkos volta miatt nem számolhat be), a román titkosszolgálat közlései, továbbá az, hogy a román állampolgárságú férj magyarországi letelepedési engedélyt kapott. Amellett azonban, hogy Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnöke elismerte, hogy a testület ülésén „általánosságban” már tájékoztatták a lapunkban nyilvánosságot kapott ügyrõl, a sajtóban egyre több jel utal a kémtörténet megalapozottságára. A Heti Világgazdaság internetes kiadása, a hvg.hu megírta, hogy egyes feltételezések szerint a Szatmári házaspár „csak a román titkosszolgálat szervezésében kötött házasságot, és eleve meghatározott céllal jött Budapestre”. Az újság szerint amikor lebuktak, „megállapodtak a leleplezõ magyar hatóságokkal: itt maradhatnak, ha nem beszélnek a román hatóságoknak”. A hvg.hu-nak egyébként több forrásból is megerõsítették, hogy Szatmári Ildikó bizalmas kapcsolatban volt a HTMH, valamint az OM és az NKÖM vezetõivel, valamint az egyik nagy párt szóvivõjével. Tegnap Nyakó István, az MSZP és Révész Máriusz, a Fidesz szóvivõje is elérhetetlennek bizonyult. Januári szakítás A portál úgy tudja, hogy Szatmári Tibor (õ a férj) az RMDSZ munkatársaként részt vehetett a Magyar Állandó Értekezlet legbizalmasabb megbeszélésein is, és gyakorlatilag betekintést nyert valamennyi, a magyar kormány és az RMDSZ közötti ügybe. Megírtuk, hogy Szatmári Tiborral januárban megszakította a kapcsolatot a párt, „mivel nem tartottak igényt a munkájára”. Az RMDSZ volt munkatársa, akinek sajtóhírek szerint jelenleg nincs munkája, korábban a magyarországi választási kampány kezdetével hozta összefüggésbe, hogy a sajtó foglalkozni kezdett a témával. – Az ellenzéki lap, amely elindította az ügyet, valójában a kormányt támadja – nyilatkozta a férfi. Hiller a szõkéket kedveli Hiller István MSZP-elnök a köztelevízióban nyilatkozott a kémtörténetrõl, kijelentette, hogy nem volt intim kapcsolata Szatmári Ildikóval. – Az én zsánerem a szõke, zöld szemû hölgy, ilyen a feleségem, Szatmári Ildikónak pedig sötét haja van – érvelt a politikus. A pártelnök megjegyezte, hogy amikor az OM-ben politikai államtitkárként dolgozott, Szatmári Ildikó a határon túli magyarok oktatási ügyeivel foglalkozó referens volt a tárcánál. Hiller nem kapott a titkosszolgálattól olyan jelzést, amelyben figyelmeztették volna a román kémre. – Ebben az ügyben semmilyen titkolóznivalóm nincsen, az igazat mondom – hangsúlyozta a szocialista képviselõ. A Magyar Bálint vezette OM tájékoztatása szerint a tárcához nem érkezett olyan információ, hogy Szatmári Ildikó alkalmazása nemzetbiztonsági kockázatot jelentett volna. A miniszter sajtósai a Magyar Hírlapnak elmondták, hogy a hölgy csak szakmai kapcsolatban állt a miniszterrel. Nemzetbiztonsági források az Inforádióval közölték, „természetes, hogy idegen országok hírszerzõket alkalmaznak, a mi feladatunk pedig az, hogy leleplezzük õket”. Lapunk megírta, hogy a magyar titkosszolgálat büntetõeljárás megindítását fontolgatta a házaspárral szemben, ám erre végül nem került sor. Velük szemben „kiszorítást” alkalmaztak, vagyis eltávolították õket abból a pozícióból, ahol korábban információhoz juthattak. Szatmári Ildikó idén áprilisban hagyta el a HTMH-t, miután megkezdték nemzetbiztonsági átvilágítását. A hölgy szerint C típusú átvilágítását azért szüntették meg, mert nem fogadta el a neki felajánlott fõosztály vezetését. Megoldhatatlan probléma Gálszécsy András, aki az Antall-kormányban felügyelte a titkosszolgálatokat, a Reggelnek nem zárta ki, hogy a román titkosszolgálatok által beszervezett személyek beépülhettek a magyar kabinetbe vagy annak közelébe. A Népszabadság kolozsvári tudósítója román állampolgárságú házaspárról beszél. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy információink szerint a feleség magyar állampolgár. Egy kereskedelmi tévécsatornában a kémtörténet férfi szereplõjének biztosított megszólalási lehetõséget: Szatmári Tibor kifogásolta, hogy konkrétumokat nem lehet tudni az ügyrõl, az õ szerepére is csak a körülírásokból tud következtetni. A mûsorvezetõ egyébként megjegyezte, hogy szerinte „ezekrõl az ügyekrõl nem illik beszélni”. – Számomra az egészben az az érthetetlen, hogy ezekrõl nem szoktak beszélni, ez az egész akkora hülyeség, ahogy van, az ilyesmit nem szokás újságokban megbeszélni – vélekedett Havas Henrik, aki szerint a helyzet furcsa, a probléma pedig megoldhatatlan. A romániai újságok is élénken érdeklõdnek a magyarországi kémbotrány részletei iránt. A Cotidianul nevû országos napilap „A kitartott kémnõnek a Román Hírszerzõ Szolgálat is elengedte a kezét” címmel számolt be a történetrõl.
Módosítás dátuma: 2005. augusztus 25. csütörtök  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 146 vendég böngészi