Beszélgetés Dévai Nagy Kamillával
December elején Beregszászban, immáron tizedik alkalommal ismét megrendezésre került a Kárpátaljai Magyar Dalverseny.
Beszélgetés Dévai Nagy KamillávalDecember elején Beregszászban, immáron tizedik alkalommal ismét megrendezésre került a Kárpátaljai Magyar Dalverseny.
December elején Beregszászban, immáron tizedik alkalommal ismét megrendezésre került a Kárpátaljai Magyar Dalverseny. Itt találkoztunk Dévai Nagy Kamilla elõadómûvésszel, a Krónikás Zenede megálmodójával és vezetõjével, aki ezúttal is a zsûri elnöke volt. A versenyt követõen igen nagyra értékelte az itteni fiatalok teljesítményét, s mint mondta, mindig nagy szeretettel jön Kárpátaljára, illetve megy a más országokban élõ magyar közösségekhez, mert olyankor mindig feltöltõdik. Erõt merít abból a kitartásból, elszántságból, ahogyan itt õrzik a szép magyar szót, a tiszta forrásból eredõ magyar dalt, a népzenét…
- Dévai Nagy Kamilla mindig is vallotta, hogy az anyanyelv mellett a zene is a megmaradást szolgálja…
- Ezért született annak idején a Krónikásének Zeneiskola, melynek mostani neve Krónikás Zenede, hogy tartsa a lelket a Kárpát-medencében élõ, sokszor megfáradt kisebbségben. Hogy biztasson: van tovább. Hogy hirdesse: az anyaország nem minden egyes lakosa mondott nemet azon a bizonyos népszavazáson… A jelenlegi országhatárokon kívül élõ magyarok nekem nagyon-nagyon sokat adnak, és minden egyes lélegzetvételemmel és szusszanásommal azon vagyok, hogy mindezt visszaháláljam - ennek szellemében született meg a Zenede is.
- Nemes célokat tûztek ki, s mégis, mintha nem igazán támogatnák a Krónikás Zenede mûködését…
- Sajnos, így van. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Nem tudtuk fizetni például a fûtésszámlát, és bár soha nem hittem volna, de végül kilakoltattak bennünket a bentlakásos iskolánkból… Én magam már tizenegy éve fizetés nélkül, sokszor heti nyolcvan órát tanítva állok a növendékek és a tizennégy csodálatos tanár mellett, akik ebben a kutyanehéz idõben is kitartottak mellettünk. Nem széledtek szét sem a tanárok, sem a diákok, hanem összebújtunk, mint az akolban Jézus születésekor a kis birkák, hogy melegítsük egymást, hogy adjunk erõt és reményt egymásnak, hogy igenis szükség van ránk, hogy fontos, amit csinálunk. Budapesten december 20-án rendezzük meg - most már tizenegyedik alkalommal - a Hagyományos Krónikás Karácsonyt. Ez alkalomból a Hadtörténeti Múzeum hatalmas márványterme zsúfolásig megtelik. Tavaly például háromórás volt a mûsor, pedig csak másfélórásra terveztük, de a közönség nem akart elengedni minket. Anyukák gyermekeikkel egyszerûen leültek a szõnyegre, és velünk együtt énekeltek, zenéltek pici csengettyûkkel, harangocskákkal. S mikor ez a közönség soraiból feléd száll, olyan érzés, mintha megsimogatnának, mintha jeleznék: itt vagyunk veletek, együtt érzünk veletek…
- Annak ellenére, hogy a kollégiumi elhelyezés megszûnt, mégis a diákok többsége maradt a Zenede hallgatója. Ki albérletben, ki más kollégiumban lakva, de maradt Budapesten...
- Igen, és ez erõt ad nekem is. Bár a terhek az én vállamat nyomják, nem adhatom fel, ha a diákok, a tanárok így is vállalják ezt a sorsot! Havonta közel egymillió forintot kell elõteremtsek az iskola mûködésére, hisz egy általános iskolában bérelünk termeket, a tanárok fizetését és minden egyéb mûködési költségeket is ki kell valahogy termelni. Minden hónapban nulla forintról indulunk, hisz semmiféle állami támogatást nem kapunk. Amikor elfáradok, olyankor elõveszem a gitáromat és elénekelem azt a fohászt, amit itt is hallhattak: "Uram, nézd el kérlek, lázadó szívem, adósságom naponta megfizetem. De ostorod ne sújtsa görnyedt hátunk, keresztet hordani úgyis találunk…" A tizenötmilliós magyarság minden egyes tagja hordozza hátán a keresztet: a magyarságunk keresztjét. Sajnos, sok nép nem szeret minket annyira, mint kellene, pedig mi nem bántjuk a körülöttünk lévõket és nem akarunk rosszat. Csak egyszerûen a sors annyit ütött, vert, vágott, hogy a magyar egy kicsit talpraesettebb, s mint a székely ember is, furfangos eszével minden problémán felülkerekedik. A Krónikás Zenedének az is a feladata, hogy ezt a gyûlöletet oldani próbálja. Hogy ne szétválasszuk a népeket, hanem horgoljuk, békítsük össze. Én igenis énekelek román, ukrán, szlovák, szerb, horvát népdalokat is, hogy érezzék: szeretettel fordulunk feléjük, s akkor talán õk is érdeklõdéssel, netán még barátsággal is fordulnak hozzánk. Úgy vélem, hogy ez a zenei diplomácia eredményesebb, mint a politikai. A politikában minden kimondott szónak más hangsúlya van. A zenével "az ellenségemet", az "ellenfelemet" is meg tudom simogatni. Elénekelek egy dalt, küldök egy szívbéli mosolyt, ezzel mindig sikerül csillapítani a haragot.
"Mentem házról házra, országról országra, Mindig gyógyírt vinni mások bánatára, Megyek még eztán is - égbõl jött feladat - osszam szét Köztetek egész önmagamat." (Részlet Dévai Nagy Kamilla Ars pro Musica címû versébõl)
Kovács Erzsébet
Kapcsolódó cikkek