FotoMedia

Wass Albert A kastély árnyékában - részlet
A Biblia évében vagyunk. Ezért ajánljuk minden igaz magyar figyelmébe azt, amit a czegei gróf úr e tárgyban írt!

A nemzetes asszony szigorú arccal fordult feléje, és botjával újra koppantott egyet a földön.

- Nem mondom. De hogy szamárságokat beszélt, azt mondom. Na.

- De könyörgöm, ha a bibliában ez így van...

- A bibliát a zsidók írták, nem a magyarok. Na. Nekem ne jöjjön a bibliával. Mit tudta az a zsidó, az a Mózes vagy melyikbõl olvasott.

- Máté... - vetette közbe a pap.

- Hát legyen Máté. Mit tudta az, ezelõtt kétezer évvel, hogy mi lesz itt nálunk Erdélyben. A zsidóknak persze, hogy mindenhol jussuk van a kenyérhez, persze. Bolondok lennének, ha nem azt mondanák. De nekünk nincs mindenhol jussunk, érti? És ne is legyen! És másnak se legyen közöttünk jussa! Na! Ne a bibliát mondja maga is, hanem azt, ami igaz!

Holló János ült a tornácon s a nemzetes asszony szavaira gondolt. Milyen igaza van, bizony, milyen igaza. Lám, van valami, ami a biblia igazságainak is fölötte áll, s ez a valami a nemzet igazsága. Önzõ igazság... de vajon nem minden igazság önzõ? S vajon nem azért ember az ember, hogy önzõk legyenek az igazságai? Bizony, bibliát kellene írni a magyaroknak. Magyar bibliát. Mely ne a zsidók történelmérõl szóljon, hanem a magyarokéról, arról a történelemrõl, mely húsukból és vérükbõl való, mely igazán az övék, és igazán biblia. Talán nem lehetne a magyar múltból bibliát írni?
Talán nincs tanulsága éppen elég? Nincsenek hõslelkû apostolai, szenvedõ mártírjai éppen elegen? Mi lenne a különbség a zsidók bibliája, s a magyaroké között? Egyiptomi vándorlás? Százötven éves török rabság? Átkelés a Vörös-tengeren s egyéb csodák? Hát nem elég csoda, hogy ez a nemzet újra és újra feltámadott, és mindig feltámadott? Hogy mindig akadt apostol, amikor kellett és mindig akadtak lelkes hívõ seregek, akik hittek a magyarság föltámadásában?

S adá õket az Úr a filiszteusok kezébe... így mondja a biblia... ha rosszak lettek, bálványokat imádtak, tivornyáztak, hitványul éltek: akkor adá õket az Úr a filiszteusok kezébe, így hangzana ez a magyar bibliában: és adá õket az osztrákok kezébe, a Habsburgok kezébe, oláhok, rácok, gyülevész népek kezébe... hogy megismerjék az Úrnak erejét.

Ebbõl a bibliából lehetne prédikálni!

És Holló János tiszteletes urat ott a tanyai ház tornácán meglegyintette hirtelen egy lelkes, hatalmas érzés: õ megírja ezt a bibliát! Megírja, ha vérén is, ha élete árán is. Ha összecsõdülnek rá a püspökök mind, akkor is! A magyar bibliát magyarok számára!

Mert nem azt az embert szereti az Isten, nem azt a magyart, aki meghunyászkodik, és kezet csókol a világ urainak - mondotta László király, az Úr prófétája, akit szentnek neveztek volt a magyarok között -, hanem az olyan magyart szereti az Isten, aki szembe szegül a világgal a maga jussáért, s küzd, miként az angyalok seregei küzdöttek vala az ördögök seregeivel e világnak megmentéséért! Ezért atyámfiai, halljátok Istennek törvényét, amint azt a magyaroknak mondotta az õ prófétái által: ki fegyvert nem ragad, fegyver által vész el, s egy is az idegenek közül, ha kõvel merészel megdobni téged, vagy a te atyád népébõl valamelyiket, azt dobjad vissza a halálnak pusztulásával, mert százszorosán kedves énelõttem a fiú, aki az õ atyja házának védelmére kél! Jaj annak, atyámfiai, aki tehetetlen a védekezésben és hitvány a harcban, aki testének gyöngeségét, s lelkének gyávaságát az alázatosság és béketûrés tetszetõs álorcájával takarja el: azt elpusztítja az Úr kínoknak kínjával, és reáküldi a filiszteusoknak seregét, hogy ülnének a nyakán, és sanyargatnák õt és tanítanák meg az Úr parancsolataira, aki ekként mondotta volt: én vagyok a te erõs Urad, és erõs Istened, s ki erõvel szolgál engem, erõssé teszem azt a nemzetek között. Aki pedig gyönge énhozzám, és az én törvényeim szerint cselekedni hitvány: az nem méltó az életnek koronájára, s elpusztítom õt e földnek színérõl.

- Így mondották ezt a mi prófétáink, atyámfiai, s jól gondolja meg mindenki tiközöttetek, hogy az Úrnak szeme egyenként rajtatok vagyon, s aki az õ harcának megküzdésére gyöngének mutatkozik e földi világban, annak ahhoz sem lészen ereje, hogy az Úr kegyelmének kapuját kinyissa. Valahányszor pedig gyöngének mutatkoztok igazság és küzdés dolgaiban: reátok bocsátja az Úr filiszteusoknak seregét, hogy szolgálnátok õalattuk, s tanulnátok meg tisztelni atyáitoknak erõs Istenét. Aki megbünteti az apák gyöngeségét a fiakban is, hetedíziglen. Míg csak nem lészen belõletek az õ akaratja szerint való cselekvõ nemzet, harcos ivadék, fejedelmi papság. Mely megváltja a gonoszok bûneit kardnak, vérnek és igazságtevésnek általa, az egy erõs, diadalmas és igaz Isten dicsõségére, Ámen.

Így dörgött le a szószékbõl Holló János tiszteletes a doboji magyarokra, kik tátott szájjal hallgatták, s most már odafigyelve valamennyien. Különösképpen a legények, úgy ették a szavát, hogy még a képük is kivirult tõle.

A fenti idézet Wass Albert A kastély árnyékában címû könyvébõl való.
Nincs azonban olyan írása a gróf úrnak, amit ne kellene minden magyarnak naponta olvasnia.