Főoldal szabadtér Hippi vásár lett a kapolcsi fesztivál

Hippi vásár lett a kapolcsi fesztivál

E-mail Nyomtatás PDF
A fényszórók pászmáiban egyre sûrûbben tûntek fel hosszúszoknyás lányok és sarus, parasztinges fiúk, úgyhogy tudtam, Kapolcs közelében járok.
A fényszórók pászmáiban egyre sûrûbben tûntek fel hosszúszoknyás lányok és sarus, parasztinges fiúk, úgyhogy tudtam, Kapolcs közelében járok. A fõutcára fordulva számításaimmal ellentétben nem masszív embertömegbe futottam bele. Nem lehet mondani, hogy kihalt lett volna a fesztivál központi falujának Broadway-e, de az összkép egyáltalán nem olyan volt, mint néhány éve.


Inkább úgy tûnt, mintha 20-25 gimis osztály történetesen egyetlen utcában tartana szerenádot. Becsípett gimis fiúk rohangásztak, szalonspicces gimis lányok vihorásztak, részeg gimis fiúk támogatták egymást, és részeg gimis csajok magyaráztak a járdán ülve életbölcsességekrõl és fájdalmasan megszakadt szerelmekrõl.


A hangulat tehát vidám volt és pezsgõ, mint minden olyan helyen, ahol egyszerre tartózkodik kétszáz 15 és 20 év közti fiatal.





Csökkentett üzemmód


Szándékosan nem vettem elõ a programújságot, mert a spontán impressziókra voltam kíváncsi. Hiszen a fesztiváligazgató, Márta István a szûkebb támogatás miatt idén új rendszerben, csökkentett módban indította el fesztiválját, Kapolcsi Bûvészeti Napok néven. Engem pedig érdekelt, miben más ez a fesztivál.


Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a csökkentett módban indítás egyedül a gimiseket nem zavarta, akik úgy tûnik akár dosos üzemmódban is remekül érzik magukat, már ha rendelkezésükre állnak ellenkezõ nemû kortársak és elegendõ alkohol. Szerencséjükre pont ezekbõl verhetetlen volt a kínálat.


Miközben a fiatalok a kávé- és fröccsbevitellel voltak elfoglalva, a családosok elvesztek az elképesztõ mennyiségû árus közt, szõttesek, kerámiák, fafaragások, fonott kosarak, körtemuzsikák és bioélelmiszer vásárlásával töltve az idõt. Este tíz után kulturális programot nem találtam ugyan, viszont erõs volt a kínálat teljes fordulatszámon mûködõ kocsmából. A helyek többsége népies stílusban mûködött. A zsúptetõk alatt az élénk italozás után a közös éneklés és zenélés volt a legnépszerûbb program. Minden kocsmában spontán húzta a hegedûs, fújta a kecskedudás, pengette a gitáros, és bömbölte a karaokés. És ez nem csak élettel töltötte meg a falut, néhány õslakos nagy bánatára, de segített kirajzolni a generáció zenei térképét is.


A fõutcán jegyzeteim tanúsága szerint a következõ zenei hullámok közt szörföltem: „Kossuth Lajos azt üzente”, „Ilyenek voltunk, vadak és ártatlanok”, „Nem szedik a makkot fedeles kosárba”, csángó népzene (mp3-lejátszós mobilról), „Vállam a válladhoz érjen”, „Aztán felöltözött, talán Pestre költözött, ott láttam mindenesetre”.


Az utóbbi Kispál-számot az egyik, a fesztiváltól függetlenül is kocsmaként mûködõ hely udvarán énekelték városi fiatalok, népies ruhákban. Odabenn, a neonfényes helyiségben eközben a falusi srácok üldögéltek városias öltözékben, és mobiltelefonról r’n’b-t hallgattak.





Másnap


A kürtõskalácsszagú reggelen aztán kiderült, hogy Kapolcson nem csak rusztikus kocsmák vannak, hanem kifõzdék és éttermek, amelyeket korcsmának, falodának és konyhának hívnak, gyalulatlan deszkákból, terméskõbõl, nádkötegekbõl készültek, földjüket szalmával borították. A trendet csak a vegyesbolt zavarta meg, amit a sztenderd áfészos dizájn jellemzett, igaz, ez az egyik olyan hely, ami a fesztiváltól függetlenül is üzemel.


A közönség nappal egyébként hígult. Az összegöngyölt hálózsákkal, másnaposan kóválygó tinik mellett megjelentek a néhány generációval idõsebb családosok. A tömeg továbbra sem érte el a tavalyi, Szigetre emlékeztetõ szintet, a falu nem borult porfelhõbe és embermasszába, így történetesen érzékelhetõ maradt, hogy a fesztivált az ország egyik legszebb vidékén szervezték.


Kora délután döbbentem rá, hogy bár remek puliszkát, lángost, rétest és biomézet fogyasztottam, kulturális programokkal végül nem találkoztam. Lehet persze, hogy rosszkor voltam rossz helyen, mindenesetre úgy tûnt, Kapolcs valójában egy kellemes hangulatú népmûvészeti vásár, ahol történetesen jelen van pár ezer tini is. A tinik vásárlás helyett hippiskedéssel ütötték el az idõt, azaz gitároztak, doboltak, buzogányt dobáltak, ettek, ittak és nem lennék meglepve, ha szeretkeztek volna, nyilván a háborúzás helyett.





Nincs heavy metal


De vajon mit gondol Kapolcs átalakulásáról a fõszervezõ? – tettem fel magamnak a kérdést, majd átvágva egy csapat ördögbotoson elindultam a fesztiválközpontba. Márta István annak ellenére is örömmel vállalta az interjút, hogy a hírek szerint már neves lobbicsoportok is bombázzák ajánlataikkal a világ legjobbjait is elképesztõ támogatásgyûjtési technikái láttán.


A neves szakember elismerte, hogy az idén jóval kevesebben jöttek Kapolcsra, ami szerinte annak bizonyítéka, hogy az embereknek igényük van a programokra. Míg tavaly 1600 mûsor volt, idén alig 600, és ráadásul néhány település és fontos helyszín ki is esett.


Lehet persze, hogy a távolmaradókat az igazgató beijesztéses kampánya zavarta meg. Míg ugyanis a tavalyi 200 milliós (korábbi híradások szerint 240 milliós) költségvetésû fesztivált 30 százalékban támogatta az állam, idén már nem volt ilyen bõkezû. A bizonytalan idõszakban Márta bedobta, hogy a Mûvészeti Napok elmarad. És bár ez csak azt jelentette, hogy más néven rendezi meg, sokan errõl már nem értesültek.


A fesztivál végül mégis kapott 20 milliónyi állami támogatást, amelyet a jegybevételekbõl és a helybérletekbõl származó 40 millióval egészítenek ki. „A fesztivált most sokan zsíros kenyeres fesztiválnak hívják, mert a fellépõk zsíros kenyérért játszanak. Senki nem kap gázsit” – mesélte Márta István. Kérdésemre, hogy akkor mire használják fel az a 60 milliót, elmondta, hogy azt felemésztik a dologi kiadások, a technikai személyzet fizetése és a menedzsment költségtérítése. Ha pedig maradna még valami, a fesztivál végén elosztják az ötfõs vezetõség közt.


A fesztiváligazgató szerint az állami támogatás azért elengedhetetlen, mert ilyen típusú rendezvényre lehetetlen szponzort találni. Itt ugyanis „nincs hard rock és heavy metal”.


De miért rendeznek egyáltalán fesztivált, ha az állam kivonulna, a szponzorokat nem érdekli, a kereslet pedig nem tartja el? – hökkentettem meg Márta Istvánt, aki végül megemlítette, hogy ez már hagyomány, hiszen a mostani volt a huszadik, a fesztivál jó a falunak és életben tartja a közösséget.





„Amikor 1984-ben megvettem egy romos házat itt, akkor itt nagyon punnyadt állapotok voltak. Azóta a környék nevet szerzett, beindult itt az élet”. Márta szerint a fesztiválnak köze lehet a települések csatornázásához, és az anyagi gyarapodásukhoz is. „Tavaly Kapolcsnak 10 millióval növelte a bevételeit a fesztivál, ami nagy szó akkor, amikor amúgy a falu 40 millióból gazdálkodik” – érvelt az igazgató.



Márta István jövõre egyébként egyhónapos fesztivált tervez, három hét „szelíd kulturális programokkal”. A gasztronómiai, öko- és kulturális programokat „egy hét pörgés” zárná.

Módosítás dátuma: 2008. augusztus 09. szombat  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 246 vendég böngészi