FotoMedia

Bár az irodalmi Nobel-díj kihirdetésének hagyományosan nincs pontosan kitûzött idõpontja, a Svéd Királyi Akadémia idén még a szokásosnál is titokzatosabban viselkedik, hiszen egyelõre még sejteni sem lehet, hogy mikorra hozza meg a döntést a tizennyolc örökös tagból álló zsûri. A várható gyõztes kilétét illetõen hasonlóan tanácstalan a világ - a tavalyi gyõztes, a Nobel-díj elnyerése elõtt szinte teljesen ismeretlen Elfriede Jelinek után idén még bizonytalanabb a légkör az irodalmi Nobel körül. Mi sem tehettünk mást, mint hogy átvettük azoknak az íróknak és költõknek az életmûvét, akiket évek óta a kiemelten esélyesek között emlegetnek.
Költõk és írónõk
Ali Ahmed Said - díjazásával az arab irodalmi hagyományokat is elismernék
Az Adonis álnéven alkotó szíriai-libanoni Ali Ahmed Saidet az utóbbi két évben egyértelmûen a legesélyesebbek között tartják számon - tavaly például a brit fogadóirodák rá adták a legalacsonyabb oddsot. A szóbeszéd szerint az arab költõ az akadémia titkárának, Horace Engdahlnak a kedvenc versírója, esélyeit pedig javítja az is, hogy líráért utoljára 1996-ban járt irodalmi Nobel - akkor a lengyel költõnõ, Wislawa Szymborska részesült az elismerésben.
Ugyanakkor Adonis kitüntetése egyben az arab világ irodalmi hagyományainak elismerése is lenne - az arab országokban neve egyet jelent a nyelv megújításával, a modernizmussal és haladó gondolkodással. Költõként és gondolkodóként egyaránt hihetetlen népszerûségnek örvend, ez a fajta vezetõ szerep azonban hátrányára is válhat, hiszen az akadémia köztudottan tartózkodik attól, hogy a díjazással politikai kérdésekben foglaljon állást, ez pedig díjazása esetén - az elmúlt évek nemzetközi helyzetét figyelembe véve - akaratlanul is felmerülne.
Tomas Tranströmer - újabb skandináv kapná a Nobelt?
A díjra leginkább esélyesek között még egy költõ szerepel: Tomas Tranströmer a legtöbbet és legtöbb nyelvre lefordított élõ svéd lírikus, igazi kortárs költõ, aki azt a humanista, emberközeli szemléletmódot testesíti meg, amelyet manapság leginkább elvárnak a költészettõl. Líráját tekintve fontos momentum, hogy korábban pszichológusként is dolgozott, ismeri és érti az ember belsõ mûködését, melyet sokszor állít párhuzamba a természet törvényeivel. Formanyelvére mindenekelõtt a tömör, szikár stílus jellemzõ, verseit olvasva az az érezésünk, hogy szavait semmivel nem lehet helyettesíteni, mert strófái annyira végletesen lecsupaszítottak. Költeményei általában egy adott pillanatra összpontosítanak, Tranströmer mondanivalóját rendszerint egy élethelyzeten keresztül fejti ki és teszi egyetemessé.
Eddigi költõi pályafutása során 23 kötetnyi verset jelentetett meg, saját lírai nyelvét véglegesen harmadik versgyûjteményében találta meg, melynek a Den halvfaerdigahimlen (Félig befejezett mennyország) címet adta. Életmûvének egy része magyar nyelven is hozzáférhetõ, hazánkban három kötete jelent meg, Tomas Tranströmer versei, 117 vers, illetve Az emlékek látnak címmel (többek között Weöres Sándor és Tandori Dezsõ is fordította verseit).
Joyce Carol Oates - két nõi Nobel-díj egymás után?
Joyce Carol Oates amerikai írónõ szintén évek óta rajta van azon a listán, melyen a Nobelre esélyes írók szerepelnek. Bármennyire is szomorú tény, esélyeit biztosan rontja Jelinek tavalyi gyõzelme - az irodalmi Nobel-díj 105 éves történetében eddig még egyszer sem volt példa arra, hogy egymás után kétszer nõ kapja meg a kitüntetést.
Oates rendkívül termékeny írónõ: harmincévesen már hazája egyik legtiszteletreméltóbb szerzõjeként üdvözlik, a könyveiben vállalt magas színvonalat annak ellenére is tartja, hogy ekkoriban évente két-három regényt, illetve novellagyûjteményt is megjelentet.
A nyolcvanas évek elején látott napvilágot magyarul is megjelent Bellefleur címû regénye, melyet egy egész sor gótikus hangvételû mû követett. Ezekrõl a regényeirõl gyakran mondják, hogy új irodalmi zsánert teremtettek az amerikai próza palettáján, és végre az addigi munkásságát jellemzõ pszichológiai realizmustól is búcsút vett. Ennek ellenére a családi krónikákhoz azért idõrõl idõre visszatér, sõt Rosamond Smith álnév alatt számos olyan könyvet is megjelentetett már, melyeket leginkább az irodalmi mûfajokkal kapcsolatos játékos szemléletmód jellemez.
Magyarul is számos mûve olvasható: Jó étvágyat, Amerika!; Luxusvilág; A földi gyönyörök kertje; Áldatlan szerelmek; Bellefleur avagy A családi átok; Tégy velem, amit akarsz; Napforduló; Irgalmas ég; Norman és a gyilkos; Hûtlenség: mesék a bûnrõl; Megtört szívek balladája.
A három legismertebb esélyes
Philip Roth - bátor döntés lenne
Az idei díj bizonytalan légkörében egyértelmûen Philip Rothot kiáltották ki favoritnak, ám mint tudjuk, ez semmiféle nyomást nem gyakorol az akadémia döntésére. Az amerikai írót amúgy is évek óta a legesélyesebbek között emlegetik, annak ellenére is, hogy irodalmi életmûve alapján sokan felteszik a kérdést: érdemes-e egyáltalán ennyire fontos elismerésre.
Roth regényeiben az egyik legrendszeresebben visszatérõ motívum a nyílt szexualitás ábrázolása, melynek kapcsán rengeteg amerikai érdekvédelmi szervezet vádolja az írót hímsovinizmussal, noha a szexualitás rendszerint csak ábrázolásmódjának eszközeként és nem céljaként jelenik meg mûvészetében. Ellene szól az is, hogy világszerte ismert és igen elismert író, noha az irodalmi Nobel-díjat köztudottan inkább olyan szerzõknek ítélik oda, akik - bár munkásságuk alapján megérdemelnék - nem túl széles körben olvasottak. A díjjal járó presztízs hatására aztán a korábban háttérbe szorult írók is a figyelem középpontjába kerülnek, egyszóval a Nobel-díj odaítélésének egyfajta bevallottan népszerûsítõ célja is van.
Mario Vargas Llosa - szintén túl ismert?
Mario Vargas Llosa neve szintén évrõl évre felmerül a Nobel-díj kapcsán, ám Rothhoz hasonlóan vele kapcsolatban is sokan gondolják úgy, hogy az ismételt jelölés - ami természetesen nem hivatalos, hiszen az Akadémia tagjai nem elõre benyújtott lista alapján választanak - minden évben csak növeli elismertségét, és ezáltal valójában egyre távolabb kerül a díjtól. Llosa esélyeit az is csökkentheti, hogy a kilencvenes években indult a perui elnökválasztásokon, a politikai szerepvállalás pedig köztudottan negatív befolyással van a Nobel odaítélésére.
A nemzetközi elismerést már elsõ regénye, az 1962-ben megjelent, önéletrajzi elemekkel átszõtt A város és a kutyák meghozta számára, mely Robert Musil hagyományait követve egy katonaiskolában játszódik.
1977-ben a Nemzetközi PEN Klub elnökévé választották, közben pedig sorra jelentette meg regényeit (A háború végén, 1981; Mayta története, 1984; Ki ölte meg Palomino Molerót, 1986; A beszélõ, 1987; Szeretem a mostohám, 1988).
Nemrégiben megjelent, A Kecske ünnepe címû regénye a latin-amerikai társadalmi-politikai konfliktusokat ábrázoló mûvei sorába tartozik - minden idõk egyik legnagyszerûbb "diktátorregénye", amely a dominikai Trujillo zsarnoki rendszerét mutatja be. Nagy sikerû erotikus regényeiben (a Pantaleón és a hölgyvendégek mellett a Szeretem a mostohámat címû mûvét és a Don Rigoberto feljegyzései-t is ide lehet sorolni) kifinomult mûvészi eszközökkel ábrázolja a "játékos ember" féktelen fantáziavilágát.
Salman Rushdie - Nobel az arab világ ellenében?
Az indai születésû Salman Rushdie neve szintén nem ismeretlen a Nobel-díj sorsáról határozó bírák elõtt, ám a Nobel számára már csak azért is kétséges, mert a kritikusok egyöntetûen egyetértenek abban, hogy az utóbbi években megjelent regényei színvonalban messze elmaradnak pályafutása korábbi mûveitõl.
Rushdie 1947-ben született Bombayben, szülei muzulmán hitben nevelték fel. Tizennégy éves korában Angliába küldték tanulni, ahol hamarosan brit állampolgárságot kapott.
1981-ben jelent meg egyik legjelentõsebb regénye, Az éjfél gyermekei, amelyért Booker-díjban részesült. A cím azokra a gyermekre utal, akik az India függetlenné válását követõ órában születtek, de a rendkívül magas gyermekhalandóság miatt sokan közülük még a kilencéves kort sem érhették meg.
1988-ban látott napvilágot negyedik regénye, a Sátáni versek, amely óriási felháborodást váltott ki a muzulmán olvasók körében, többek között abból kifolyólag, hogy a könyvben szereplõ prostituáltak Mohamed próféta feleségeinek nevét viselik, és a magát Mohamedet idézõ szereplõ is inkább kapzsi és nõfaló kereskedõnek tûnik, mint vallási vezetõnek.
Az indiai kormány betiltotta a kötetet, amelyet több helyütt nyilvánosan elégettek. 1989-ben az iráni Khomeini ajatollah 1,5 millió dolláros vérdíjat tûzött ki a fejére. Rushdie azóta a brit állam által finanszírozott védõõrizetben él, nem mutatkozik a nagyobb nyilvánosság elõtt.