FotoMedia

Nyomozás egy átugrott korszakban
Szabó Csaba. Esztergályos, biológus, többszörösen díjazott újságíró, megszállott közösségszervezõ, író, tévés szerkesztõ, regányes nyomozó. Azt hiszem könnyebb felsorolni azt, mi nem volt élete során, mint azt, hogy mi volt.
Mintegy évtizeddel ezelõtt olvastam a Szabadság napilapban egy cikksorozatot az Egri csillagok hõseinek életútjáról . Õ volt a szerzõje. Amit akkor olvastam tõle annyira megmaradt emlékezetemben, hogy ma is megosztom tanítványaimmal. És sikerül felkeltenem a figyelmüket, hiszen az Egri csillagok az egyik olyan ritka regény, amelyet szinte mindenki olvasott. A cikksorozat könyv formájában is megjelent, Az egri hullócsillagok címmel. Általa Szabó Csaba új mûfajt honosított meg az erdélyi irodalomban, a regényes nyomozást. 2003-ban a Bánk bán-ból kiindulva folytatott „detektívmunkát”, ebbõl született a Gertrudis vére.

Most a harmadik nyomozás eredményeit olvashatjuk*, témája a XIV-XV. századi Moldva. A szerzõ elõzõ munkáiból kiindulva arra számítottam, hogy olyan pontos és cáfolhatalan információkat kapok, amelyek segítségével megértem mi is történt Moldvában ekkor. Bevallom, csalódtam. Nemhogy választ nem kaptam kérdéseimre, hanem még azt a kevés, biztosnak tûnõ információt is megkérdõjelezve láttam, amit eddig biztosnak hittem.
Természetesen Szabó Csaba be tudta volna bizonyítani, hogy a könyv címadói, „a két moldvai magyar Margit” egy és ugyanazon személy, sõt ha jobban megnézte volna, még egy fõnemesi családba is be tudta volna „szorítani” Margitunkat. Lehet még Laczko fejedelmet, Bogdán fiát is sikerült volna „elmagyarosítani”, hiszen a neve még a román történészek szerint is magyar eredetû. Nem tette. Érthetelen, hogy miért. Történik mindez akkor, amikor magyar és román szakemberek egymással vetekednek homlokegyenest szembenálló történelmi elméletek gyártásában. Aki pedig ellentmond nekik, az – ugye – „áruló”.Szerintem maga a szerzõ is látványosabb eredményekre számított, arra, hogy sikerül megtalálni a Margitok sírját, vagy arra, hogy esetleg új történelmi források kerülnek felszínre. Fontos megjegyezni: a szerzõ mégsem használta fel a kevés meglévõ adatot mellémagyarázásra. Amit viszont biztosnak talált, azt teljes mértékben beépítette könyvébe.

Mindezek után érthetõnek tûnik, hogy a szerzõ elismeri: „Bevallom: e kötetnek nincsenek eredményei.” Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy egy ilyen könyvet miért érdemes elovasni? A választ ugyanennek a bekezdésnek a második részében találtam meg: „Bevallom: e kötetnek nincsenek eredményei. Legfeljebb sikerélménye van: mivel nemcsak magyar, hanem román nyelven is világot lát, nem kettõs, hanem valós fényben láttat egy olyan korszakot, amely mindkét nemzet utókora számára félig-meddig tabula rasa.”

Egy mondat amely megmagyaráz mindent. Olyan korszakról esik szó a regényes nyomozás ürügyén, amely a történészek mostohagyermekévé vált. A románok nem szeretnek vele foglalkozni mivel ekkoriban túl gyakran fordul elõ a katolikus szó, a magyaroknak a Moldva név hangzik idegenûl. Ilyen szempontból is hasznos ez a kötet mivel reflektorfénybe állít egy átugrott korszakot.
Én viszont nem azt tartom fontosnak, hogy a Jó Sándor margarétái románul is megjelenik. Léteztek ugyanis már hasonló próbálkozások. Ezek azonban abban merültek ki, hogy a román vagy magyar fél megpróbálta rátukmálni álláspontját a másikra. Ezek a kisérletek általában azzal végzõdtek, hogy a kitanított fél... kikérte magának. Szabó Csaba könyvébe viszont nem hiszem, hogy beleköthet bárki, hiszen nem állít kész tények elé ingatag bizonyítékok alapján, hanem inkább utat mutat. Ezáltal példát állít nemcsak a „regényes nyomozótársaknak”, hanem a történészeknek is.
A könyv tehát felhívás, hiszen ha akarjuk, ha nem, Moldva Közép-Európából született, éspedig annak magyar-lengyel változatából. Van itt keresnivalójuk a románoknak, hiszen õk alapították Moldvát, magyaroknak, legyeleknek, sõt szászoknak is...
A felhívás tehát mindenkihez szól: történésznek, irodalmárnak, képzelõerével ellátott embernek, nemzetiségtõl függetlenül: itt az ideje felfedni a Margitok titkát, megismerni azt a Moldvát, amelyet a szerzõ felcsillant elõttünk nem csak középkori formájában, hanem XXI. századi, olykor szomorú, máskor szinte nevetséges, de mindig színes valóságában. Ebben segít az is, hogy a nyomozás gyakran útleírásba csap át.
A szerzõnek igaza van: csak azt érdemes elmondani a „két Margit” kapcsán, ami biztos lábakon áll, hiszen elméleteket gyártani könnyû – bizonyítani nehéz. Itt az ideje tehát elindulni nyomozni, hisz a téma nyitott.
Szabó Csabának a stílusában fogalmazva: „Uraim, megállás! Kérem a nyomozói igazolványokat!”

Páll Ferenc