XXI. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál (Kárpátinfo hetilap)

2010. október 23. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás

2010. október 22. - Bizonyára néhányan még emlékeznek rá, hogy amikor huszonegy esztendővel ezelőtt útjára indították a Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivált, annak fogadtatása nem volt egyértelmű. Az újságíró kollégák közül többen fanyalogva írtak arról, hogy a megye magyar falvaiból összetoborzott műkedvelő együttesek magyar nyelvre lefordított csasztuskákat, csöpögős műdalokat próbáltak eladni évszázados folklórkincsként.
A táncosok pedig csárdás, lassú és friss, karikázó meg botos tánc helyett látványos akrobatamutatványokkal rukkoltak ki, amikor is a legények Mojszejev módra egyik tenyerükkel a padlót csapkodták, miközben másik kezükkel az égbe mutattak.
Nos, ennek szerencsére már vége. Húsz esztendő elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a falusi klubok, kultúrházak, a településeinken működő  művészeti iskolák népművelői, illetve tanárai eljussanak ahhoz a tiszta forráshoz, melyből érdemes merítkezni. Míg két évtizeddel ezelőtt a megyében még csak három-négy olyan néptáncegyüttesünk, folklórcsoportunk akadt, amelyik egy kárpát-medencei seregszemlén is megállta volna a helyét, ma már jóval több ilyennel rendelkezünk. S ami a leginkább biztató: aki végignézte az idei, Péterfalván megrendezésre kerülő folklórfesztiválon bemutatkozó valamennyi együttes programját, az nagy elégedettséggel konstatálta, hogy kultúrházainkban, művészeti iskoláinkban minőségi munka folyik. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy kijelentsük: olyan generáció nő fel, amelynek tagjai közül igen sokan a magyar néptáncban használatos lépéseket oly természetes könnyedséggel mutatják be, mint tették azt egykoron dédszüleik. És népdalkincsünk legszebb darabjai is ismerősen csengenek fülükben.
Az elmúlt, valamivel több mint húsz esztendő munkáját értékelte megnyitó beszédében Gajdos István, a rendezvényt támogató  UMDSZ elnöke. Pető János, a Beregszászi Magyar Konzulátus konzulja elismeréssel szólt a házigazdák hagyományőrző tevékenységéről. Huzinec Jurij, a megyei nemzetiségi főosztály vezetője leszögezte: a kárpátaljai magyarság folklórkincse évszázadokon át termékenyítően hatott az itteni nemzetiségek népművészetére. Halász László, a Beregszászi Járás Művelődési Osztály vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az itteni művelődési dolgozók összefogásának már látszanak az első jelei, vegyenek példát róluk mások is.
A műsort vezető Szabó Tibor, az UMDSZ kulturális bizottságának elnöke, az eszenyi Ritmus táncegyüttes vezetője annak a reményének adott hangot, hogy ott, ahol az egykoron legendás Tisza Dal- és Táncegyüttes működött, a népzene és a néptánc búvópatakként tör majd fel ismét. Grigora Éva, a Nagyszőlősi Járási Művelődési és Turisztikai Osztály módszerésze számos olyan nagyszerű kezdeményezésre hívta fel a figyelmet, melynek köszönhetően a Nagyszőlősi járás falvaiban magas színvonalú hagyományőrző munka folyik.
Sajnos terjedelmi okok miatt nem tudjuk valamennyi itt fellépő együttes produkcióját elemezni. Amit azért feltétlenül el kell mondanunk, hogy látható, tapasztalható: a Péterfalvi Művészeti Iskola pedagógusainak sikerült minden korosztályt megszólítani. Színvonalas produkcióval léptek a közönség elé a megye határain túl is jól ismert tánccsoportok – az eszenyi Ritmus, a derceni Gyöngyösbokréta, a nevetlenfalui Aranykalász és a téglási Rózsa Néptáncegyüttesek. Örömmuzsikát játszott a nagypaládi és a beregrákosi citerazenekar. Jó volt megtapasztalni, hogy ott, ahol ambiciózus művelődési ház-igazgató és koreográfus működik (Bökény, Csepe), ott viszonylag rövid idő alatt is szép eredményeket lehet elérni. A legnagyobb hiány továbbra is képzett népzenészekből mutatkozik. Művészeti iskoláink – már látszanak ennek a nyomai – is erre a munkára fektetik a hangsúlyt.
Élményszámba ment a Kovács Dániel és népi zenekara (Mezővári), a Kokas népzenei együttes, s a már jól ismert beregszászi, mezővári, verbőci művészeti iskolák fellépése. Ismét bebizonyosodott, hogy népdalénekesből sem szenvedünk hiányt. Nagy sikert aratott többek között Baraté Edina, Gróf Beáta.
A fellépők ezúttal az UMDSZ és a megyei művelődési osztály ajándékait, valamint dicsérő okleveleit vehették át. Kovács Elemér