Megalakult a családi életre és kapcsolati kultúrára nevelés kerekasztala (MTI)

2017. január 12. csütörtök Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2017. január 11. - Megalakult a családi életre és kapcsolati kultúrára nevelés kerekasztala, amelynek létrehozásával az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szakmai, tudományos, egyházi és civil szereplők közös munkájához kíván fórumot biztosítani.
Az Emmi szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a résztvevőik célja, hogy a gyerekek és a fiatalok minél jobban elsajátíthassák a harmonikus családi élethez és kapcsolati kultúrához szükséges készségeket. Ennek érdekében mintegy ezer pedagógus juthat szakszerű, aktuális és a gyakorlatban is jól alkalmazható ismeretekhez, a képzési anyag pedig kötelező vagy választható tantárgyként a pedagógusképző egyetemi és főiskolai karok tantervének is részét képezhet. Emlékeztettek arra, hogy a családi életre és kapcsolati készségre fejlesztés 2013 óta a Nemzeti alaptantervben is önálló műveltségi területként szerepel.
A társadalom szélesebb rétegeinek tájékoztatása és a szülők direkt elérése érdekében a résztvevők az eddigi jó gyakorlatok összegyűjtését és bemutatását is kezdeményezték - olvasható a közleményben.