Kovács Kati elárulta, miért utálják egymást Koncz Zsuzsával (blikk.hu)

2017. január 09. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás

Fotó - Fotómédia
2017. január 7. - Eddig talán csak az igazi bennfentesek tudhatták, hogy milyen súlyos sérelmeket őriz Kovács Kati énekesnő.

 

Nemrég Teszári Nórának vallott Koncz Zsuzsával való viszonyáról a Kép-regény című műsorban.
Kovács ugyanis azt állította az interjúban, hogy volt valaki, aki "keresztbe feküdt" a pályafutásának.
- Mondták, kiírták, hogy a díj oda van ítélve Kovács Katinak, de az átadást megelőző este áthúzták és egy másik nevet írtak rá - mondta Kovács, aki hiába készített el egy nagylemezt Szörényi Leventével, azt mélyen elhallgatták.
- Azt mondták nekem, hogy ne bontsuk meg ezt a hegemóniát, ami egy másik énekesnőhöz kötődik – idézte vissza Erdős szavait az énekesnő, ám nem volt hajlandó elárulni, hogy kiről is van szó, csupán annyit árult el a „vetélytársról”, hogy útjaik többször keresztezték egymást.


- Nem mondom a nevét. Nem akarom mondani. És te se mondd el, ha megkérhetlek rá! Akkoriban Szörényi Levente csak egyetlenegy énekesnőt kísért, de ő ki akart ebből a körből lépni, mert érezte, hogy ő mást szeretne. Ahogy mondta nekem: nem akar egész életében kísérőzenész lenni. És neki volt igaza, mert azóta sok gyönyörű darabot írt, rockoperát, az István, a királyt, az Attilát. Neki volt igaza, mert szegényebb lenne a magyar popkultúra ezek nélkül – magyarázta Kovács az adásban.

Szinte bizonyos, hogy Koncz Zsuzsa az említett vetélytárs, Zalatnay Cini pedig azt is elárulta, hogy a két énekesnő között odáig fajult a helyzet, hogy még a kedvéért sem voltak hajlandóak egy színpadra állni.
–Szabadulásom után szerettem volna egy nagy arénabeli koncertet a Koncz–Kovács–Zalatnay hármassal. Álltunk mi már így a színpadon, és annyi dalunk van, hogy biztosan tudtunk volna újat és maradandót mutatni. Bródy is próbált segíteni, hiába. A leggyengébb láncszem ebben a tervben Zsuzsa volt – mesélte Cini a Borsnak.

Módosítás dátuma: 2017. január 09. hétfő