Koszta József alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás Hódmezővásárhelyen (MTI)

2014. március 28. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás


Hódmezővásárhely, 2014. március 28. - Koszta József alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás vasárnap Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban.
Koszta József a 20. századi magyar festészet egyik legmarkánsabb képviselője, akinek utolsó gyűjteményes tárlatát halála előtt egy esztendővel, 1948-ban rendezték meg. Akkor a művész mintegy száz alkotását láthatta a közönség. A Hódmezővásárhelyen június végéig látható tárlaton pedig 150 festmény, grafikát, emellett eredeti dokumentumokat, fotókat, személyes tárgyakat mutatnak be.
A Tornyai-múzeum két szintjén berendezett kiállítás gerincét a szentesi Koszta József Múzeumból, a Magyar Nemzeti Galériából és a Kogart-gyűjteményből érkezett művek adják, de kölcsönzött a tárlatra alkotásokat számos más magán- és közgyűjtemény is.
Szinyei Merse Anna művészettörténész, aki több mint két és fél évtizede foglalkozik a Koszta-életmű kutatásával a tárlatot bemutató pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a kiállítást igyekeztek úgy összeállítani, hogy a közönség minden eddiginél teljesebb képet kaphasson a festőművész munkásságáról. A Tornyai-múzeumban így a látogatók megcsodálhatnak több, korábban lappangónak gondolt képet.
A művészetszerető közönség úgy ismeri Koszta Józsefet, mint aki egy életen át festette a mezőn dolgozó, vagy munkájuk után megpihenő egyszerű embereket és az őket körülvevő, jellegzetes síkvidéki magyar tájat. Belső indulattól fűtött festményeit már kezdettől fogva jellegzetesen magyarnak tartották szerte a világban: színgazdag és mélyértelmű alkotásai frappánsan adják vissza a nép és az általa lakott táj kapcsolatát.
A gyűjteményes tárlat azonban ráirányítja a figyelmet a művész kevésbé ismert alkotásaira, a korai portrékra, aktokra, majd később született, a kortárs európai törekvésekre reflektáló festményeire is.
A tárlat alkalmából Szinyei Merse Anna szerkesztésében Koszta József munkásságát összefoglaló monográfia készült.