Budapest, a színes város - Zsolnay épület-kerámia Budapesten
A Zsolnay-gyár és Zsolnay Vilmos munkássága akár jelképe is lehetne annak a rohamos fejlõdésnek, amely a XIX. század utolsó harmadában végbement. Kerámiáit az 1875 és 1918 közötti idõszakban szinte minden jelentõs bécsi és magyar építész alkalmazta épületeinek díszítésénél. Kiállítás az Ernst Múzeumban. Budapesten 1875 és 1918 között több mint 150 Zsolnay-kerámiával díszített épület készült. Ezek között találunk a magyar mûvészettörténetben kiemelkedõ jelentõségû és kevésbé jelentõs épületeket egyaránt. Stílusukat tekintve a historizmus neoreneszánsz irányzatától a magyarországi szecessziós építészet késõi alkotásaiig terjednek. A színes, fantáziadús elemek alig láthatóak az utca szintjérõl, de sokszor maga a járókelõ sem figyel oda az õt körülvevõ részletekre. Az Ernst Múzeum kiállítása - három egységbe foglalva - egyrészt a ma is látható budapesti építészeti kerámiákat mutatja be, másrészt a már elpusztult, vagy meg sem valósult Zsolnay-kerámiával díszített épületeket tervek, rajzok, makettek segítségével tárja a közönség elé.
Az Ernst Múzeum kiállítása három fõ egységbõl áll
Az elsõ kiállítási egység a ma is látható budapesti építészeti kerámiákat mutatja be, az épületek építésének idõrendjében. E kiállítási részben az épülethomlokzatokon alkalmazott kerámiák mai állapotát Mattyasovszky Zsolnay Tamás (Zsolnay Vilmos dédunokája) által készített fényképfelvételek mutatják be. Ezt a fényképanyagot kiegészítik a Zsolnay-gyár fazonkönyvei, terrakottakönyvei, amelyekben megtalálható az egyes kerámiadíszítések részletes rajza. Itt kerülnek bemutatásra azok az eredeti kerámiadíszek, amelyek ma is fennálló épületekhez tartoznak, de már nincsenek eredeti helyükön.
A második nagy kiállítási egység a kerámia épületen belüli használatára helyezi a hangsúlyt. A rendezés fõ szempontja itt a kerámia anyaga, ami által alkalom nyílik a különbözõ dokumentumok (receptkönyvek, gyártási technikák), valamint a Zsolnay Vilmossal együttmûködõ fejlesztõk tevékenységének ismertetésére. Bemutatására kerül mind a pécsi, mind a budapesti Zsolnay-gyár.
A harmadik egység a már elpusztult, vagy meg sem valósult Zsolnay-kerámiával díszített épületeket mutatja be, tervek, rajzok, elméleti rekonstrukciók, makettek, megmaradt kerámiatöredékek (pl. Belvárosi Plébániatemplom oltára) segítségével. Így például a Földalatti állomásainak felszíni pavilonjairól, amelyeket 1912-ben elbontottak, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építészeti Fõiskolai Karának hallgatói készítettek számítógépes, háromdimenziós rekonstrukciókat.
A kiállítás zárásaként megtekinthetõk a Fõvárosi Állat- és Növénykert elefántháza Zsolnay-kerámiával díszített tornyáról készült fényképek és a tervek, amelyek alapján a korábban lebontott tornyot idõközben helyreállították. (A helyreállítást 2000-ban Europa Nostra díjjal ismerték el.)
A tárlat fõ egységeit kiegészíti egy olvasósarok, ahol a témára vonatkozó korabeli kritikákat lehet olvasni, valamint egy "videószoba" is. A kiállítás egyrészt köszöntése a 90. életévét éppen a kiállítás idején betöltõ Mattyasovszky Zsolnay Tamásnak, tisztelgés életmûve elõtt, másrészt a fiatal, a téma iránt elhivatott nemzedék bemutatkozása. A kiállítás helyszíne: 1065 Budapest Nagymezõ u. 8. A kiállítás idõpontja: 2006. január 9. - február 19.
A legnagyobb magyar fazekas
A Zsolnay-kerámiát az 1875 és 1918 közötti idõszakban szinte minden jelentõs bécsi és magyar építész alkalmazta épületeinek díszítésénél, köztük Ybl Miklós, Hauszmann Alajos, Otto Wagner, Max Fabiani, Lechner Ödön és Lajta Béla.
A Zsolnay-gyár és Zsolnay Vilmos munkássága akár jelképe is lehetne annak a rohamos fejlõdésnek, amely a XIX. század utolsó harmadában végbement, sok tekintetben megvalósítva a század elsõ felének, a Reformkornak az álmait. E jelentõs életmûbõl fontos kiemelni Zsolnay Vimos személyes irányítása alatt született találmányokat (pirogránit, eozin-máz), fõként azért, mert ezek meghatározóak voltak az építészeti kerámiák gyártásában is.
A gyáralapítás kezdeményezõje Zsolnay Miklós kereskedõ volt, aki a hazai ipar fejlesztéséért lelkesülõ fiának, Ignácnak szánta, adta át az épületeket díszítõ terracotta elemeket és háztartási edényeket készítõ kis kõedény manufaktúrát. Zsolnay Vilmos (1828-1900) - akit kortársai a "legnagyobb magyar fazekas"-ként tiszteltek -, bátyja, Zsolnay Ignác kis kõedény manufaktúrájából az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb finomkerámia-ipari gyárkomplexumát fejlesztette ki a 19. század utolsó harmadában, az általános gazdasági fellendülés, társadalmi átalakulás kedvezõ idõszakában. Sokoldalúan kreatív, gyakorlatias és mûvészi hajlammal megáldott, igényes személyiség volt. Kereskedõként indult pályáján, csupán élete delétõl szentelte minden energiáját gyára személyes irányítására. A szabad munkaerõ-áramlás következtében külföldi szakmunkásokat éppen úgy foglalkoztatott gyárában, mint falusi fazekasokat, ezenkívül saját szakember gárdát nevelt a gyári szakiskolában. Alapanyagait maga állította elõ, bányák sorát bérelte, vásárolta meg. Foglalkozott ipari porcelángyártással, volt építészeti terrakotta, edénygyártó és kályhagyár részlege, de Zsolnay Vilmos és tehetséges családtagjai számára a legkedvesebb és a legfontosabb a gyár mûvészi munkássága volt. Számos technikai találmány, speciális összetételû massza, máz, díszítõtechnika kidolgozása fûzõdik Vilmos nevéhez, elsõként az 1870-es évek során kidolgozott "porcelánfajansz" kerámiaféleség, amelynek világos színû, de porózus alaptestét színes, erõs tüzû email kézi festéssel díszítettek.
A külföldi bemutatkozásokon, világkiállításokon (Bécs, 1873; Párizs, 1878; Sidney, 1879; Chicago, 1893; Brüsszel, 1897) számos jelentõs díjat nyertek el. Bécsbõl, Londonból, New Yorkból érkezõ megrendeléseket teljesítettek. Zsolnay Vilmos periódusában a gyár az ismeretlenségbõl elõretörve versengett a leghíresebbekkel, a kor kerámiamûvészetét meghatározó, nemzetközinek tekinthetõ stiláris és technikai tendenciákat követte, ugyanakkor egyéni és jellegzetes módon, rendkívüli formagazdagsággal, színességgel, fantáziával.
Sokoldalú tehetségének köszönhetõen Zsolnay Vimos az építészeti kerámia területén is különleges teljesítményt tudott nyújtani. A szerény terrakotta díszítõtagozatok kezdeti elõregyártása helyett az 1880-as évektõl jelentõs magán- és középületek egész sorának teljes, egyedi kerámia öltözékét készítette el. A magyarországi építkezések általános fellendülése következtében a 20. század elején a Zsolnay gyár termelésében az építészeti kerámia meghatározó ágazat lett, az egyedileg tervezett, luxus kivitelezésû megbízatások mellett Budapesten csempe és szaniter árú gyárat is létesítettek.
(felhasznált forrás: zsolnay.hu)