Ismeretlen világot tár fel a Szlovák Nemzeti Múzeum természettudományi részlegében látható kiállítás
Amilyen a szigetvilág, olyan az azt bemutató, a Szlovák Nemzeti Múzeum természettudományi részlegében november 20-áig megtekinthetõ kiállítás is – kiismerhetetlenségében és titokzatosságában is pompás, egyben tiszteletet parancsoló. Azt hiszem, az ilyesmit nevezik manapság „multimediálisnak”, hiszen a kiállított fotókon kívül a hátborzongató rituálékon használt tárgyak és mindennapi eszközök sokaságára csodálkozhatunk rá. Ugyanakkor bemutatja a forró égöv tengeri és szárazföldi élõlényeit, láthatunk itt tûz fölött múmiává aszalt törzsfõnököt, pálmakunyhót, sõt egy teljesen élethû, liánokból font függõhidat is megmászhat a múzeumlátogató. Akinek pedig mindez nem elég, filmen követheti a szigetvilág õserdeiben vándorló utazókat, akik több ezer mérföldet tettek meg Új-Guinea olykor nem túl barátságos bennszülöttjeinek földjén.
A kiállítás anyagának gerincét a két világhírû cseh utazó, Jioí Hanzelka és Miroslav Zikmund, valamint késõbbi követõik, Miloslav Stingl és Rudolf Švaoíeek által a XX. század második felében készített felvételek képezik. A cseh származású fotográfusok köztudottan a „jobbak” kategóriába sorolandók, és a Zikmund-Hanzelka páros a világot a fényképezõgép lencséjén keresztül szemlélõ fanatikusok között is az arisztokráciához tartozik. Legalább két nemzedék nõtt fel útleírásaikon; öreg Tatra gépkocsijukon keresztül-kasul beutazták Afrikát, Latin-Amerikát, Ázsiát és Óceániát. A ténymegörökítõ és feltáró fotográfia iránti elkötelezettségüknek és hajthatatlanságuknak „köszönhetõen” a múlt század hetvenes éveiben nem is publikálhattak, sõt a pártállam kiszolgálói filmtekercseik jelentõs részét is elkobozták és megsemmisítették. Sosem tudjuk meg, mit veszített a fotómûvészet és az útleíró irodalom ez által; ám amit hátrahagytak, európai mércével mérve egyedülálló.
„Olyan szigeten jártunk – írják egyik naplótöredékükben az Új-Guineából történt hazatérést követõen –, mely háromszor nagyobb a mi országunknál, nincs egy kilométernyi vasúti pályája sem, útjainak hossza pedig alig éri el a hétszáz kilométert, ebbõl talán kétszáz aszfaltozott. Legnagyobb megdöbbenésünket mégsem a hihetetlen ellentétek, hanem a térkép számtalan fehér foltja váltotta ki. Nem az Antarktiszra gondolunk, hanem például a fõvárostól alig hetven kilométerre található térségre, melyet a térképen »Unexplored Mountains« felirattal láttak el. Fel nem tárt terület. A sziget déli részén, ötezer méter magas hegyek karéjában, Csehszlovákia felének megfelelõ kiterjedésû völgyben pedig minden települést csak »Village« felirat jelöl. Falvak, melyeket fehér ember még csak repülõgépbõl látott.”
A Zikmund-Hanzelka-fotók különlegessége abban rejlik, hogy nem riadtak meg a képkompozíciós újdonságok tudatos használatától, legalább két évtizeddel megelõzve így a „profi európai mezõnyt”; a „képvarázs” többi részéért a fekete és fehér különleges, kimeríthetetlen számú lehetõséget kínáló játéka felel.
Stingl doktor – mellesleg etnológus – barangolásai során a világ százötven országában járt; Új-Guineát harmincöt év alatt tizenegyszer kereste fel. Etnológusként a föld legeldugottabb zugaiban élõ népcsoportok szokásait, hagyományait, életmódját kutatta, keresve a magát civilizáltnak nevezõ világot és a természeti törzseket összekötõ, elveszített fonalat. Meglehet, kissé álmodozó volt, aki a járhatatlan dzsungelben az elveszett Paradicsomot keresi-kutatja, ám fotói arról tanúskodnak, hogy külsõ szemlélõbõl a szigetvilág mindennapi életének részesévé vált; olyanná, aki még a guineai Felföld emberevõ lakóinak vonásaiban is megtalálja és megörökíti az emberit.
A kiállítás negyedik „aktora”, Švaoíeek úr méltán érdemli ki a kalandor címet. 1989-ben kutyafogattal utazott az Északi-sarkra, majd Marco Polo nyomait, késõbb pedig a Selyemút vonalát követve járta éveken át az ázsiai pusztákat. Mégis Indonéziában, illetve annak huszonhatodik tartományában, Új- Guineában érzi otthon magát, melynek számos hegyvidéki törzsét õ látogatta meg elsõként. Felvételeit a szélsõséges, kiélezett helyzetek iránti lelkesedés hatja át; õ az, aki nem elégszik meg az ismeretlennel, hanem annak is a „sötétebb oldalát” kutatja.
A múzeumban a National Geographic címû folyóirat fotósainak néhány érdekesebb képe is megtekinthetõ, ám a pálma mindenképp „A titokzatos Indonézia – Új-Guinea” kiállításnak jár. Megtekintése az utazás és a fotográfia megszállottjai számára kötelezõ, a rendhagyó dolgok iránt lelkesedõk számára pedig ajánlott.
LÕRINCZ ADRIÁN