hé, fiúk

2010. július 05. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás


Kedves Barátaim,


Szeretettel invitállak benneteket fotókiállításomra:


V E D R E S    Á G I



hé, fiúk


2010. július 8-án, este 6 órakor
Mai Manó Galériába

A kiállítást megnyitja: Keserű Katalin, művészettörténész
Kurátor: Kincses Károly, fotómuzeológus


A kiállítás megtekinthető:
2010. július 9 -től augusztus 29-ig.





A Fotófalu Alapítvány - melynek nyári alkotótáborában a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház együttműködő partner volt - 2009-ben hirdette meg „Minden, ami nem város” című országos fotópályázatát, melynek nyertese Vedres Ági volt. A verseny fődíjaként kapta önálló kiállítás lehetőségét, mely bemutatkozásra most kerül sor a Mai Manó Galériában. A hé, fiúk című válogatás új anyag, amellyel erre az alkalomra készült a fotográfus.

„A fiúkkal nem törődik senki.“ – idézet Vedres Ágitól.

Najó, nincs pontosan ez így, de mégis. Valahogyan úgy van ez, hogy a fiúk, a férfiak nem kapnak kitüntető szerepet, sem az irodalomban, sem a képzőművészetben, sem a médiában, sem pedig a hétköznapi életben. A nőkkel reklámoznak mindent, mindenhol, és amit csak lehet.

Persze a férfiakat a nők érdeklik, Vedres Ágit pedig éppen fordítva. Minden érdekli, ami velük történik, leginkább az, amiről semmit sem tud, és rejtve marad, vagy csak ritkán válik láthatóvá. Ezért mindenhova utánuk megy, megpróbál láthatatlanná válni egy időre, aztán úgy válik láthatóvá, hogy csak véletlenül veszik észre, egy pillanatra, de akkor már réges-rég exponál.

Vedres Ági hé, fiúk című fotókiállításának anyagát a 2010-ben, Magyarországon tudatosan, tudattalanul élő, létező, lötyögő, lézengő, komoly, vad vagy szelíd, macsó és feminin, élvhajhász és egyenes utat járó, hétpróbás és anyám-asszony-katonája, izmos és csontropi, tetovált és sima bőrű, hip-hop, rapper, deszkás és lisztferi, függő és tiszta, csajozós és otthon ülős, könyvmoly és analfabéta, tehetős és lyukas zsebű, kreatív és ötlettelen fiúk töltik be.

Mindegyik szerethető, valamiért, mindegyikükben ott van a lehetőség az életre, azonban mindegyikük változni fog az idő múlásával, és lehet, hogy a gyengéből erős, a szegényből gazdag, a boldogtalanból boldog válik.

Minden szegletben ott bujkál a sors, az idő végtelenjében egy pillanat, amely a fotográfusé, amely egy jelen helyzetet, állapotot mutat, ez van most 2010-ben,
itt vannak, ilyenek a fiatal magyar fiúk,
és itt van Vedres Ági, a fotográfus, aki most ezt látja, láttatja a nézőkkel.
Aztán legközelebb, amikor talán megmutatja őket, addigra már
2020-at írunk, ugyanezekkel a felnőtt magyar férfiakkal.



Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.




http://www.maimano.hu/kiallitasok_00.html


Vedres Ági
www.agivedres.com
www.vedresagi.blogspot.com
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
+ 36 30 594 1844

 

Módosítás dátuma: 2010. július 05. hétfő