Daróczi Csaba lett az Év természetfotósa (MTI)

2012. november 06. kedd Adminisztrátor
Nyomtatás

2012. november 6. - Budapest - Daróczi Csaba vehette át a GDF Suez - Év természetfotósa 2012 díjat kedden a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM), ahol a legjobb 104 munkából kiállítás is nyílt.
Daróczi Csaba, aki második alkalommal nyerte el az év természetfotósának járó díjat, az Év természetfotója kitüntetést is kiérdemelte Szeánsz című képéért.
Idén rekordszámú, 315 pályázó nevezett 3401 fotóval összesen 14 kategóriában, amelyek között most szerepelnek először külön a fekete-fehér természetfotók - mondta el a díjátadó előtt Radisics Milán, a pályázatot huszadik alkalommal meghirdető naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke.
Az elismert szakemberekből (Kármán Balázs, Bánkuti András, Berta Béla, Dombovári Tibor, Forrásy Csaba, Novák László és Vizúr János) álló zsűri a pályaműveket három lépésben bírálta el - ezek közül az első kettő az interneten követhető volt -, így szűkítették a legjobbnak ítélt fotók körét 104-re.
Az Év ifjú természetfotósa címet Kurucz Ádám, 1994-ben született soproni diák kapta. A legjobb búvárfotós elismerést Pohl András érdemelte ki a legjobb víz alatti fotókollekciók versenyében.
A Kezünkben a Föld kategória első díját Fáth Péter nyerte Szatmári Zoltán és Palcsek István előtt, míg A madarak viselkedése kategóriában Kerekes M. István végzett az első, Kis Csaba a második, Tökölyi Csaba pedig a harmadik helyen.
Az emlősök viselkedése kategóriában Nagy Zoltán Gergely lett az első, Almási István a második, ifj. Kovács Tamás a harmadik. Az állatok viselkedése kategória legjobbjának Jakab Tibor fotóját ítélte a zsűri, a második Mészáros András és a harmadik Daróczi Csaba előtt.
Az állatok és környezetük kategóriában Daróczi Csaba Pánczél Mátyást és Garas Attilát előzte meg; Az állatok szemtől szemben kategória első díját Gődény Csaba kapta, a második Jakab Tibor, a harmadik Tóth Zsuzsanna lett.
A Növények és gombák kategória első helyén Kaszás Norbert végzett, a második, illetve harmadik díjat Singler Krisztián és Fatér Beáta vehette át. A Kompozíció, forma és kísérletezés kategória legjobbjának Kerekes M. István bizonyult Gaál Péter és Géczy Dorottya előtt.
A Tájak kategória győzteseként Hackler Jánost hirdették ki, Dobrovits Ádám a második, Laki Zoltán a harmadik lett. Az Élet a vízfelszín alatt kategória első helyén Tökölyi Csaba végzett, a második és harmadik helyre Pohl András egy-egy fotóját sorolta a zsűri.
Fekete Orsolya lett a Napnyugtától napkeltéig kategória első helyezettje, Potyó Imre és Daróczi Csaba előtt, a Fekete-fehér természetfotók kategória legjobb fotóját pedig Posztós Csaba készítette, a második helyre Géczy Dorottya, a harmadikra Bálint Attila felvételeit rangsorolták.
A természet féktelen energiái, zabolátlan erők kategória első és második díját is Daróczi Csaba vehette át, a harmadik Kaszás Norbert lett. Az ifjúsági kategória legjobbjainak Vadász Anna, Kurucz Ádám és Jakab Flóra bizonyultak.
A Humoros felvétel különdíját Jakab Tibor, a Nimród vadászújság különdíját ifj. Kovács Tamás, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület különdíját Vadász Sándor, a Vadon természetvédelmi magazin különdíját Gődény Csaba, A TermészetBúvár magazin különdíját Kurucz Ádám, A Természet Világa folyóirat különdíját Bálint Attila, a Dunapack Piros-Fehér-Zöld különdíját Fatér Beáta, a Hazai tájkép különdíjat Dobrovits Ádám, a Sakertour Team különdíját Vadász Sándor, a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíját Kerekes M. István, a PapuaParadise EcoResort legjobb búvárfotósnak járó különdíját Pohl András, a naturArt Tildy Zoltán-különdíját pedig Simó Szabolcs nyerte el.
A pályázat díjainak, különdíjainak és tárgyjutalmainak összértéke 2 millió forint.
A GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa 2012 pályázat kiállítása az MTTM kupolacsarnokában december 31-éig ingyenesen látogatható. A kiállítás anyaga iPad-en is megtekinthető a Pameran alkalmazásban, illetve a magyar felhasználók részére ingyen letölthető az iBook store-ból. A képek megtalálhatók a naturArt Facebook-oldalára is, ahol szavazni is lehet rájuk. A díjazott felvételekből az Alexandra Kiadó Az év természetfotói 2012 címmel albumot is megjelentetett.