A magyar népművészetet bemutató fényképalbummal jelentkezett Kaiser Ottó fotóművész (MTI)

2015. december 02. szerda Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2015. december 2. - A magyar népművészet mai állapotát bemutató fényképalbummal jelentkezett Kaiser Ottó fotóművész, az Alexandra Kiadó gondozásában megjelenő mintegy 1200 fényképfelvételt tartalmazó kötetet csütörtökön mutatják be Budapesten.
Kaiser Ottó az MTI-nek elmondta: több mint négy év gyűjtőmunka vezetett az album megszületéséhez. A felvételek elkészítéséhez nagyjából 200 ezer kilométert utazott a Kárpát-medencében, bejárva hat ország több száz települését.
A fotográfus már korábban is sokat járta a magyarok lakta határon túli területeket, írókat, költőket, festőket és más művészeket fotózva, eközben eleinte mindenféle cél nélkül készített felvételeket népművészeti emlékekről. "Elkezdett gyűlni így egy olyan anyag, amelyet már tematikusan folytathattam."
Elsősorban épített emlékeket, tárgyakat, motívumokat, viseleteket és különféle néphagyományokat fényképezett, az elsődleges cél a magyar népművészet mai állapotának, jellegzetességeinek tájegységenkénti dokumentációja volt.
"Nem akartam érzelgős, szociográfiai beütésű vagy önmagamat előtérbe helyező anyagot készíteni, inkább tárgyszerű, archiválható és kicsit kopogós album állt össze" - fogalmazott.
Hozzátette: a könyv azt is szeretné megmutatni a sok százéves múltra visszatekintő, rendkívül bonyolult és nagyon letisztult népművészeti kultúrán keresztül, hogy "mi itt ilyenek vagyunk". Fontosnak érezte, hogy a képei mögött mindig megjelenjen maga az ember, emellett egyes képeken - például egy százéves eszközökkel működő olajütő műhelyről készült felvételein - a népművészet a mai világgal vegyítve mutatkozik meg.
A kötet összeállítása közben a legnagyobb nehézséget Kaiser Ottó bevallása szerint a képek kiválogatása jelentette, a gyűjtőmunka eredményeként ugyanis több tízezer felvétel született. "Pokoli, idegtépő munka volt. Inkább hatszor útra kelek, mint egyszer válogatok" - jegyezte meg.
A magyar népművészet 1000 csodája című 460 oldalas kötet bemutatója csütörtökön lesz a Nyugati téri Alexandra Pódiumon.