Beszélgetés Hodossy Gyulával, a Szlovákiai Magyar arók Társaságának elnökével
Egy írótársasági „szolgáltató-menedzselõ” iroda létrehozásának szükségességérõl ön már két évvel ezelõtt, az elnöki tisztség elfogadása után szólt. Az elképzelés most valóra vált. Miért tartotta fontosnak egy ilyen intézmény létrehozását?
Legutóbbi közgyûlésünkön, amely csaknem két évvel ezelõtt volt, új alapszabályzatot és programot fogadtunk el, amelyben az érdekvédelemre helyeztük a hangsúlyt. Az írótársaságot egy olyan szervezetté szeretnénk átformálni, amely képes arra, hogy segítse a tagságot az írói pályáján.
Milyen konkrét segítségrõl lenne szó?
Egyik fõ célkitûzésünk, hogy népszerûsítsük, olvasóközelbe vigyük íróinkat és mûveiket. Nagyon sokszor elõfordult ugyanis, hogy még magyar szakos pedagógusok is azt mondták nekem: õk már nem is igazán tudnak eligazodni a hazai kortárs magyar irodalomban, vagy nem tudják, mi módon érhetnék el egyik vagy másik írót, ha író-olvasó találkozóra szeretnék meghívni. Ezért is tartom fontosnak, hogy az írótársaságnak legyen egy önálló internetes honlapja, amely egyébként már készül.
Mit tartalmaz majd ez a honlap?
Egyebek mellett tagjaink fényképes életrajzát, bibliográfiáját. Nagyon sok kiváló szerzõnk van, és jó lenne, ha minél több olvasó tudna róluk és a könyveikrõl. aróink egy része ügyesen menedzseli magát, másokból hiányzik ez a tehetség, ilyen szempontból tehát mindenképpen hasznos egy ilyen jellegû információs csatorna. Egy nagyon rugalmas, könyvújdonságokkal és hírekkel teli weboldalt szeretnénk mûködtetni, amely természetesen nem csupán az olvasókhoz, hanem az írókhoz is szólna.
Õket milyen módon szólítaná meg?
Elsõsorban a különbözõ pályázati lehetõségek közzétételével. Magyar nyelven közel száz irodalmi-kulturális lap jelenik meg, és a szlovák nyelvûekrõl se feledkezzünk el. Az irodalmi lapok többsége különbözõ alkotói pályázatokat hirdet meg. Azt szeretnénk, ha ezekrõl a lehetõségekrõl a tagjaink is értesülnének, és minél nagyobb számban vennének részt a pályázatokon, amelyek révén növelhetik anyagi lehetõségeiket, publikációs terüket. Fontosnak tartjuk, hogy a társaság 116 tagjával aktív kapcsolatot alakítsunk ki, a terveink között szerepel egy rendszeres hírlevél készítése, amelyben a pályázati lehetõségek mellett a legfontosabb híreink, információink, rendezvényekre szóló meghívók kapnának helyet, és amelyet valamennyi tagunkhoz eljuttatnánk.
Úgy érzi, hathatósan segíthet az írók, mûvek népszerûsítésében a honlap? Nem elég, hogy a könyvek megjelennek és a boltokba kerülnek?
Semmiképpen sem. Akkor lenne elég, hogyha a könyveiket nyereséggel lehetne eladni, mert ezrek vásárolnák meg. De a valóság az, hogy százak se nagyon. Nem arról van szó persze, hogy eltûnt a könyvvásárlási kedv, mert a statisztikák azt mutatják, hogy az emberek egyre több könyvet vesznek. A probléma igazából abban van, hogy milyen könyvet vásárolnak. Azt veszik, amit megfelelõ módon kínál a média. Sajnos a ponyvairodalmat nagyon jól menedzselik, jó a reklámja. A minõségi irodalmat ugyanúgy kínálni kell. Ezért fontos, hogy amit a minõségi irodalom népszerûsítéséért a társaság a saját hatáskörén belül meg tud tenni, azt tegye meg. Törõdnünk kell az olvasókkal is, sõt ki kell õket nevelni.
Miképpen láthat hozzá a társaság ehhez az olvasóneveléshez?
Ismét csak azt mondhatom, hogy a szerzõ népszerûsítésével. Fontos szerepük van az író-olvasó találkozóknak, amelyek mára szinte eltûntek az iskolákból, s amelyek során a diákok megismerkedhettek a szerzõvel és a mûveivel. Egyértelmû, hogy a minõségi irodalom, az úgynevezett magaskultúra termékei végsõ soron csak egy szûkebb réteghez jutnak el, ott lelnek visszhangra, de véleményem szerint meg kell kísérelni a fiatalok kezébe adni ezeket a mûveket, és aztán úgyis eldöntik, hogy számukra vonzó-e vagy sem.
Hogyan fogadták irodalmi berkekben ezeket az elképzeléseket, az írótársaság vezetésének a hazai magyar írók érdekvédelme felé forduló tevékenységét?
Sokan megkérdezik tõlem, nem skizofréniás helyzet-e számomra, hogy miközben annak idején az Iródia vezetõjeként magam is úgy fogalmaztam, hogy nincs szlovákiai magyar irodalom, elvállaltam a SZMaT elnöki posztját, és most a szlovákiai magyar irodalom javára szeretném végezni a munkámat. Szerintem nincs ellentmondás, mert én nem földrajzi helyhez kötött irodalomként akarom azt népszerûsíteni. Egyszerûen arról van szó, hogy a Szlovák Köztársaságban élnek magyar nyelven író alkotók, és nekik szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy minél jobban tudjanak érvényesülni. Az õ mûveiknek a megítélése azonban nem a SZMaT dolga. Például az írótársaság vers- és prózaantológiájával kapcsolatban, amelynek idén már a harmadik évfolyama jelenik meg, elhangzottak olyan vélemények, hogy az elõzõ év termésébõl miért kell – minõségre való tekintet nélkül – mindenkinek az írását a válogatók asztalára tenni. Én azt mondom, hogy oda kell tenni, mert írótársasági elnökként én nem ítélhetem meg ezeket a munkákat. Az már az antológia készítõjének a dolga. Õ dönti el, mi kerüljön bele, és õ adja a nevét hozzá. Idén például a versantológiánkat Kukorelly Endre válogatta, a prózaantológiát pedig Csaplár Vilmos.
Végül még egy fontos dolog: hol található a hamarosan megnyíló új iroda?
A dunaszerdahelyi Bonbon Szállóval szemben, a város tulajdonában lévõ volt pártházban bérelünk két helyiséget. Az irodának két fõállású alkalmazottja lesz, illetve van, hiszen a munka már a hivatalos megnyitó elõtt megkezdõdött. Remélem, a megnyitón szép számban megjelennek az írótársaság tagjai, mivel ez jó alkalom lesz arra, hogy tájékoztassuk õket az iroda nyújtotta lehetõségekrõl, és kikérjük a véleményüket arról, miben lehetnénk még a segítségünkre, illetve hogy elmondják konkrét ötleteiket.
MISLAY EDIT