One Nation – Indivisible; Pordány László új könyve
Cikkek, beszédek, elõadások, tanulmányok
Új könyvvel jelenkezett Pordány László az idei budapesti könyvhétre. Szép kiállítású, keménykötéses, 528 oldalas könyvében a szerzõ politikai-közszolgálati foglalkozásának közérdeklõdésre méltó tapasztalataival és gondolataival ismerteti meg az olvasót, de megszólal a kötetben eredeti hivatásaként nyelvészként is, egy fejezet erejéig – Nelv és nemzet – a tizenegybõl. Ennél maradva megtudjuk a könyvbõl, hogy egyetemi-fôiskolai oktatói munkája mellett nyelvoktatással kapcsolatos tudományos munkásságot fejtett ki, és publikált, nyelvtant, nyelvészetet, valamint amerikai civilizációt és kultúrát oktatott amerikai angol nyelven. Egy szakcikkbõl eligazítást kapunk az idegen nyelvi, fôleg angol „behatolás” részben vitatható kártételérõl. A nyelvi kulturális integráció izgalmas kérdését Dél-Afrika búrjainak nyelvi veszélyeztetettsége érdekességeinek taglalásával érzékelteti, de valódi mondanivalója a Magyarországon 2001-ben kibontakozó vita a nyelvtörvényrõl. Helyes állásfoglalása: nem annyira a szavak átvétele, mint a magyar nyelv szerkezetét rontó idegen (angol) behatolás a veszélyes. A könyv ha nem is kétnyelvû, de – fõleg ebben a fejezetben – angolnyelvû tanulmányokat is találunk (Linguacide in the Carpathian Basin, Multiligualism and the Russian Language in Hungary), amelyek nemzetközi konferenciákra készültek. Elolvashatjuk Pordány László A magyar nyelv védelmében címû elõadását, amit Sydneyben tartott tavaly június 7-én, az Identitás Konferencián.
A könyv címérõl a szerzõ az Elõszóban szól: „Az »Egy a nemzet« jelmondat ismereteim szerint legalább tizenöt éves, és Csapó Endrétõl , az ausztráliai Magyar Élet fõszerkesztõjétõl származik... Azután sok év telt el, és amikor eldöntöttem, hogy a készülõ kötet címéül Csapó egykori jelmondatát szeretném választani, írásban kértem a beleegyezését... Egyébként pedig azért választottam éppen ezt a címet, mert úgy gondoltam, ez fejezi ki, ha nem is minden szempontból a valóságos helyzetet, sajnos: annál inkább sokunk céljait, reményeit, szándékait és törekvéseit; mindazt amirõl ez a könyv közvetve vagy közvetlenül szól.”
A nemzetrõl természetesen, és a nemzet legnagyobb gondjáról, arról hogy a szétszakítottság és szétvándorlás ellenére nincsen magyar más csak egyféle, és növekszik a felismerés, hogy valamiképpen létre kell hozni a nemzeti távollétben is az együttlétet. „Természetesen elsõsorban a Kárpát-medencében õshonos magyarokról van szó, de nem kevésbé fontos a világban, – akár a legtávolabbra – szétszóródott magyarság: vagyis az emigráció.” Az olvasó nem menekülhet a felfedezés nélkül, hogy Pordány László és felesége, Csikós Mária a legtávolabbra szétszóródott magyarokhoz „hazaérkezett”, és mint a Kárpát-medence magyarjainak korábban szenvedélyes látogatói, ezt életük szerencsés fordulataként élték meg. „Hoztuk legelsõ sorban azt az erõs elhatározást és õszinte személyes érdeklõdést, amivel meg kívántuk ismerni itteni honfitársaink életét, helyzetét és törekvéseit. Az ismerkedés kezdeti nehézségein pedig átsegített – nyílt és õszinte közeledéssel – maga az emigráció. ... Hétvégeinket – kevés kivétellel – közel négy éven keresztül magyar szervezeteknél, magyar gyûléseken, rendezvényeken, bálokon, megemlékezéseken, ünnepeken vagy éppen tanácskozásokon töltöttük. ... A beavatkozás szándéka nélkül, de mindenütt meggyõzõdéssel érveltem az ausztráliai és az új-zélandi magyar szövetség fúziója mellett, ami meg is valósult – nagy örömünkre, mert ezzel szinte egycsapásra megjavultak a kommunikáció föltételei nemcsak a két ország között, hanem Magyarországgal is.”
Ami a könyv szerkezetét illeti, az alcímek megadják a témák sokféleségét: Kapcsolatok. Londontól Királyhelmecig. Ausztrália és Új-Zéland. Dél-Afrika. Amerika 2009. Megnyitók. Nyelv és nemzet. Ünnepi beszédek. Interjúk. Trianon. Az MDF-tõl a Nemzeti Fóru-mig.
Pordány László könyve nem valamiféle homogén összefoglaló visszaemlékezés. Az említett fejezetcímek alatt idõrendiség nélkül sorjáznak valahol korábban megjelent újságcikkek, elõadások, tanulmányok, interjúk, ünnepi megemlékezések, köszöntõk, egyszóval egy elfoglalt ember néhány évtizedének megismerésére szolgáló dokumentáció, amelynek középpontjában nem az elfoglalt ember személye, hanem a tevékenységén keresztül az otthoni olvasó részére a távoli nemzeti közösséggel való, máig is létezõ kapcsolatának megismertetése áll. De szól Szórványország magyarságához is, ahol még mindig szükséges a magyarországi (kárpát-medencei) rendszerváltó idõk történetének, lehetõségeinek, esélyeinek pontosabb ismerete, ami eligazítást ad a mai helyzetben. A könyv alkalmassága ilyen szempontból is „határok nélküli”.
A könyv nemzetpolitikai kalauz. Az államhatalom szerepérõl szólva az erõs állam szükséges voltát hangsúlyozza. A pártállam lebontásából nem ugorhatunk az államnélküliségbe. Ami eddig ezirányban történt, attól máris „elõállt az a helyzet, melyben a központi hatalom a hazai és külföldi gazdasági és pénzügyi agresszió kiszolgálójává vált”. Az alapvetõ álláspont, az ország sorsa, jövõje függ tõle. Minden elveszhet, ha nincs állam, nincs olyan állam, amely a nemzet védelmére alkottatott.
A másik a magyarság egysége. Ez is életparancs. Amikor fölkértük Pordány László nagykövetet karácsonyi és újévi köszöntõ írására a Magyar Élet-ben, 1990-ben, üzenetének gerincében a magyar egység gondolata állt:
„A magyarság egységérõl van szó, függetlenül attól, hogy ki hol él, mégpedig a gazdasági és kulturális összefogáson túl lelki és szellemi, vagyis a legmélyebb értelemben. Másképpen: a magyarság közeli és távoli csoportjainak (újbóli) egymásra találásáról van szó. Szellemileg, igen, de ennek föltétele a nagyon is konkrét és fizikai cselekvés. ... Hiszek honfitársaimban és bízom bennük, mert láttam nemcsak a békétlenség és a torzsalkodás keseûségében, hanem az összefogás, a nemzeti érzés és akarat egységének magasztos pillanataiban is. Láttam, elõször 1956-ban, aztán – igaz, hogy hosszú szünet után, mert Kádár képmutató ellenforradalmi rendszere már-már gyógyíthatatlanná mérgezte az otthon maradottak lelkét – láttam a második lakiteleki sátorban 1988-ban, majd az azt követõ évben számtalanszor. És láttam Canberrában, ez év október 23-án, amikor közel száz honfitársam, ausztráliai magyar vezetõk szeme egyszerre és egyformán csillogott a nagykövetség fogadótermében, melyben a legtöbben életükben akkor elõször jártak. De láttam itt Ausztráliában azóta is többször, mint például legutóbb a magyar külügyminiszter látogatásakor. Úgy gondolom, az ausztráliai magyarság egyik kezdeményezõje és zászlóvivõje lehet az új magyar összefogásnak. Lehet, mert számos egyéb sikere mellett viszonylag jól megõrizte integritását, és nem szabdalják darabokra összebékíthetetlen ellentétek. Kemény, több évtizedes munkával kiküzdött siker ez; továbbfejleszteni nemcsak érdemes és szükséges, hanem, azt hiszem, erkölcsi kötelesség.”
A nemzetpolitika körébe tartozik egy „Nyílt levél Horn Gyula miniszterelnöknek”, amit Pordány László fogalmazásában tett közzé a Szegedi MDF 1995. március 13-án. Ennek bekezdését idézzük:
„Mint magyar állampolgárokat, akik egyúttal az egyetemes magyarság, azaz a magyar nemzet tagjainak is valljuk magunkat, mélységes aggodalommal tölt el bennünket, hogy Ön és kormánya olyan szerzõdések aláírására készül a románokkal és a szlovákokkal, melyekben magyar hitet, reményt, önbecsülést, valamint a véglegesnek szánt önfeladást kínálja cserébe semmiért, vagy majdnem semmiért. Ön és külügyminisztere elképeszt bennünket, amikor kéretlenül és folyamatosan hangoztatja itthon s külföldön, hogy nem kívánja a határok megváltoztatását. Nyilvánvaló, hogy egyetlen józanul gondolkodó ember sem kíván erõszakos határváltoztatást. A határok sérthetetlenségének unos-untalan hangoztatása azonban nem magyar feladat, és enyhén szólva nem magyar érdek; ellenkezõleg: szomszédaink érdeke.”
Az angolnyelvû rész kerek száz oldal, ötöde az egésznek, de önmagában is megfelelne egy magyarságismereti kisebb könyv anyagának, igényes tartalmával. Néhány cím felsorolása ad némi tartalmi érzékelést:
Tolerance in Transylvania, az erdélyi vallási türelemrõl szól, egy nemzetközi konferencián hangzott el, amit a bukaresti parlament épületében tartottak meg 1995. május 24-én.
Intellectuals and Politics in Hungary, 1986–98. Elhangzott elõadás Londonban, 1998. július 4, School of Economics. Nagyon alapos és részletes felvázolása a rendszerváltozás menetének.
Hungary witness to cost of war, az új-zélandi The Evening Post tudósítója továbbította Pordány László canberrai új-zélandi magyar nagykövet véleményét a lap 1991. november 25-i számában olvasói részére a jugoszláviai népekre zúdult polgárháborúról.
Magyar Millennium, elõadás Pretoriában, 2000. januárjában.
Hungary and South Africa volt a címe annak a részletes tájékoztatónak, amit a dél-afrikai magyar nagykövet adott elõ üzleti körök és politikai testületek részére, 2002 novemberében.
The Changing Image of America in Post-World War II. Hungary. Elõadás a hollandiai Middelburgban mûködõ Roosevelt Study Centerben 1990. július 6-án egy nemzetközi konferencián, melynek anyagát az amsterdami egyetem könyben megjelentette.
Some Comments on an Article by two Ambassadors, amelyben Pordány László válaszolt 1996. szeptember 25-i kelettel Donald M. Blinken, az USA magyarországi, és Alfred H. Moses az USA romániai nagykövete Washington Post-beli közös cikkére, amiben Magyarországra nézve valótlan és elõnytelen kitételek voltak.
Külön figyelmet szentel Pordány László az emigráció és az ország kormánya viszonyának. Tudta és érzékelte, hogy amikor ide megérkezett 1990-ben négyéves diplomáciai szolgálattételre, az a pillanat nemcsak az õ életében hozott döntõ változást, hanem azok életében is, akik részére az addigi magyarországi képviseletek nem a szülõhaza, hanem annak megnyomorgatói jelenlétét jelentették. Feljegyzi könyvében azt a feltáruló örömet és „eufórikus lelkesedést”, amivel fogadtuk az elsõ szabadon megválasztott kormány képviselõit, külön megemlítve Jeszenszky Géza külügyminisztert, aki poharat emelt e szavakkal – most már nem eresztjük el egymás kezét. De azt sem hallgatja el, hogy „az eufóriát persze mindig ellenkezõ folyamat és állapot követi kisebb-nagyobb mértékben. Vagy mint a kérdéses esetben [ti. a kapcsolattartásban] nagyon nagy mértékben. Visszatekintve teljesen nyilvánvaló, hogy a külügyminisztériumban semmilyen átfogó koncepció nem készült sem a kezdetek idején, sem késõbb a magyar–magyar kapcsolatokra.”
Számunkra ez a jelenség aligha volt megmagyarázható, mint például az is, hogy amíg mi a hõn óhajtott várakozásunk beteljesülését ünnepeltük a Szovjetunió megingásában és a Kádár-rendszer összeomlásában, egyre-másra azt tapasztaltuk, hogy ennek a vízválasztó hegygerincnek az átlépése Magyarországon nem váltotta ki a felszabadulás fölötti kirobbanó, felvidító boldogság kollektív megnyilvánulását. Idõvel kaptunk sokféle magyarázatot, majd jött 4 év visszakérõdzött szocializmus, és jött a ma is tartó liberálbolsevista kurzus 8 éve. Az emigráció azzal bizonyította következetességét, hogy nem vonult sértõdötten a baloldal karjaiba, annak ellenére sem, hogy a Horn-kormány idején Budapest részérõl nagyobb megértés mutatkozott a magyarságunk megõrzését elõsegítõ nyelvi támogatásra. Ennél a pontnál azt is meg kell jegyezni, hogy a peda-gódiai intézmények szintjén mindig is megvolt az érdeklõdés identitásmegõrzõ törekvések iránt, és megvolt a segítõkészség a politikai elzárkózás ellenében is.
Milyen a jövõ? – kérdezhetnénk ebben a visszájára fordult helyzetben az emigráció budapesti nagykövetétõl. Az Egy a nemzet! szellemében írt könyv szerzõje természetesen erre is válaszol:
„Az elmozdulás, az elõrelépés és egy új kibontakozás lehetséges útját hazai részrõl két vonatkozásban látnám. Elõször: fölmérve a lehetõségeket és a várható kölcsönös elõnyöket a jelenleginél sokkal szélesebb körben meg kellene szervezni a kapcsolatokat civil szervezetek szintjén; egyáltalán: külföldi magyar szervezetek százait kellene szinte fölfedezni és megismerni. Ehhez is azonban jelentékeny kezdeti, majd folyamatos kormánytámogatásra volna szükség. Másodszor: kormányfeladat, gyökeresen új szemlélettel, hogy amennyit még egyáltalán lehet, pótoljon és helyrehozzon a két évtizedes hibákból, félreértésekbõl és mulasztásokból. Természetesen olyan kormány jöhet csak szóba, amelynek van vagy lehet hitele a nyugati magyarság köreiben (és egyébként a hazai magyarság körében is).”
Sürgõsnek tartja a feladatot, mert a nyugati magyarság fogyatkozik a leggyorsabban. Szerintünk ehhez a szemlélethez kiegészítés illik, olyan ami a sürgõsséget ugyan nem zárja ki, de reményeket kelthet abban, ami az „elfogyást” illeti. Utódainkban ugyanis folyamatosan és talán növekvõ számmal is jelen maradunk, és ha megtaláljuk a módját a már itt született utódainkat is érzelmileg odakötni a mi eredeti hazánkhoz, akkor élõ folyamatosságot alkotunk. Nem utópia ez, ha a származás érzelmi birodalmába egyéni érdeket és örömérzetet, sikerélményt építünk be. Ezt tehát jövõépítõ feladatként kell kezelni. A feladatok felsorolásával természetesen egyetértünk:
„Feladatunk egyik része tehát eleve és mindenképpen a mentés: a személyi, tárgyi (ingatlan, könyvtárak, megszûnõ közösségek vagyona stb.) szellemi, erkölcsi, gazdasági, tudományos, irodalmi, mûvészeti és minden más kulturális és egyéb magyar érték mentése, valamint az egyetemes magyar értékek és örökség részekénti földolgozása és megõrzése.”
Még egy dolog felmerült ezekben az években a „régi emigráció” befogadásán kívül: az újabb elvándorlási folyamat, ami belátható idõn belül megállíthatatlan. A határok szabadok, és a jól képzett fiatalság érvényesülésének útja oda vezet, ahol tisztességesen megfizetik. Ha ez így megy gáttalanul, Magyarország szellemi és mûveltségi vérszegénység állapotába jut. Nem szabad, hogy ezek az eltávozottak végleg elszakadjanak az országtól. Pordány László most megjelent könyvében közli a 2008. április 25-én Budapesten elhangzott elõadását, ebben találunk egy részt, ami talán a fenti kérdésre választ ad:
„A Nemzeti Fórum Külügyi Munkacsoportja – melynek vezetésére Lezsák Sándor, kért föl néhány évvel ezelõtt – nemrégiben átfogó és részletes tanulmányt készített az emigráció helyzetérõl és a kapcsolatokról.” Egyik lényeges pontja így szól: „A Kárpát-medencén kívül élõ magyarság, illetve a kapcsolattartás teljes kérdésköre beemelendõ a majdani általános nemzetpolitikába. Ennek részeként ki kell dolgozni a kormány komplex migrációs politikáját.”
Dr. Pordány László felkészültsége és évtizedes emigrációs kapcsolatainak tapasztalatai alapján kulcsember a kárpát-medencei magyar nemzet és a szórványnemzet között. Ezen kívül mint a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja, és mindvégig – az MDF eltérítéséig – meghatározó személyisége, és az eredeti alapítók szellemi örököseként létrehozott Nemzeti Fórum külügyi munkacsoportjának vezetõje, a legavatottabb gondviselõje annak a kapcsolatnak, amirõl itt szó volt, és aminek a létrehozása sok tekintetben magyar létkérdés. Elkötelezettségét tanúsítja az Egy a nemzet! megjelentetése, mi pedig azt kívánjuk, ne adjon a Sors mégegyszer olyan kormányt a magyar nemzetnek, amely megszegi a nemzet nevében tett igéretét. Antológia Kiadó
Lakitelek, 2009.

– Csapó Endre –