Z. Németh István válogatott és új verseket tartalmazó kötetének bemutatója Dunaszerdahelyen
Z. Németh István válogatott és új verseket tartalmazó kötetének bemutatója Dunaszerdahelyen
A Plectrum Kiadó gondozásában megjelent új Z. Németh-könyv kiadása körüli munkálatok körülményeirõl és a versgyûjtemény eddigi recepciójáról a kiadó vezetõje, Ardamica Zorán tájékoztatta a jelenlévõket. "Eddig két komolyabb írás jelent meg a Triatlonról, és ami miatt szomorú vagyok, hogy valójában egyik sem a kötetrõl szól" - vallotta meg Ardamica. "Az egyik kritika szerzõje azt mondja például, hogy nagyon jó, nagyon tetszik, de sajnos, Z. Németh István valahol a késõmodern és a posztmodern között mozog, tehát nem eléggé posztmodern. A másik kritikus - aki az elõzõhöz hasonlóan elismert szakember - szintén dicséri a verseket, de õ is szót ejt a késõmodern és a posztmodern kettõsségérõl, miközben azt kifogásolja, hogy költõnk lírája túlságosan posztmodern." Ardamica a versekkel szembeni nyitottságot hiányolta, és kritikusi prekoncepciókról, konkrét elvárásokról beszélt. Majd váratlanul hozzátette, hogy az is könnyen meglehet, hogy amikor egy alkotónak a tizenharmadik kötetérõl van szó, ráadásul ez a kötet több mint másfél évtized verstermésébõl nyújt válogatást, tehát afféle Z. Németh-best ofnak is tekinthetõ, így van ez rendjén.
A még mindig fiatal írónak számító Z. Németh István tehát a Triatlonnal érte el ezt a szerencsésnek nem éppen mondható kötetszámot. Tény, hogy gyors egymásutánban megjelenõ köteteit nem mindig övezte kellõ odafigyelés, a kritika képtelen volt követni ezt a tempót. (Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a lényegesen ritkábban jelentkezõ alkotók mûveit is számos esetben elkerülte a kritikai visszhang.) Annak megállapítása is helyénvaló, hogy a kritikusi attitûd nem mindig - és nem mindenki számára - összeegyeztethetõ az érzéki olvasással, az egyes irodalomelméleti iskolák nyelvi modorának, szövegépítõ dramaturgiájának és konkrét elemzõ módszereinek szakszerû követése az empatikus szövegértelmezéssel. (Persze, könnyen meglehet, hogy ez is így van rendjén.) Azt azonban nem hiszem, hogy például a Triatlon eddigi reflexióira a számonkérõ, lekicsinylõ hangmegütés � vagy akár csak az elvárhatónál lanyhább lelkesedés volna jellemzõ. Szeberényi Zoltán kritikájában egyebek mellett például a következõ � nem éppen elmarasztaló és még csak langyosnak sem mondható � megállapítások is olvashatók: "...jelentõs teljesítménynek, napjaink költészete fontos állomásának tartjuk a Triatlon megjelenését. Meggyõzõdésünk, hogy ez a szokatlan cím, ha a költészet szempontjából jelent egyáltalán valamit, akkor a játékos-nyelvtörõ költõi attitûd, az antropológiai igényû líra és a modernitásra törekvés mellett az erõs szociális felelõsséggel, humanista elkötelezettséggel bíró lírai attitûd háromtusáját jelenti egyazon mûvészi-költõi szubjektumon belül."
"Triatlon. Hármas versenyszám az atlétikában. Háromszor megmérni magad erejét teljesen más versenyszámokban. Versben, rímben, filozófiában" - ütötte fel magának jó magasra a labdát Szászi Zoltán. A Vámbéryben elhangzott laudációjában a költõtárs laza csuklómozdulattal fogadta saját visszaérkezõ szerváját - vagyishogy ekképp összegezte Z. Németh szellemi "háromtusájának", poézisban végrehajtott (ön)megmérettetésének végeredményét: "Egy korszak igen érdekes, nagyon személyes, hol játékosan könnyed, hol tragikusan mély metszetét kapja az olvasó. Telehintve remekebbnél remekebb trópusokkal, milliónyi ötlettel, játékkal és csillagporral, szinte már a szédülésig. Bódítóan ömlik a szöveg, s mégis feszes a lezárásaiban, a gondolatiságban, a mondanivalóban pedig mindig ott van egy csipet fanyar keserûség, a meg nem értettség, a megcsalatottság, a minden úgyis másképpen van érzésének hangulata." Hát ezt sem nevezném éppen fanyalgásnak.
És lássuk, milyen válaszokkal szolgált a szerzõ, akinek - és ez valóban méltánytalannak tûnik, bár minden bizonnyal erre is létezik elfogadható magyarázat - elõször mutatták be kötetét a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. Z. Németh István lakonikusan csak ennyit mondott saját verseirõl: "Ahány vers és ahány olvasó, legalább annyi az olvasatok száma. Nem tudok befejezetlen mûvekrõl beszélni, hiszen ezek a versek mindaddig befejezetlenek maradnak, amíg az olvasói értelmezésekben el nem nyerik végsõ értelmüket." A költészet mai helyzetére vonatkozó kérdésre pedig a rá jellemzõ fanyar humorral megjegyezte: "Szerintem nincs már igény a versre, de ennek a vonulatnak számomra rendkívül nagy élvezetet jelent ellene menni."
És hogy mit tehet hozzá mindehhez a tudósító?! Legyen elég talán két kívánság. Elõször is azt kívánom Z. Németh Istvánnak, hogy minél többen fejezzék be a verseit. Szívbõl kívánom továbbá, hogy a kulturális trendekkel szemben meneteltében úgy ne járjon a Triatlon szerzõje, mint ahogy az a címadó szonett végén látszik körvonalazódni: "lõnek rád és kész a durr defektus // angyal súg: de most már ügess, marha / újratölt a század és te meg huss / elszelelsz a mákos alkonyatba."
HIZSNYAI ZOLTÁN
Módosítás dátuma: 2005. november 12. szombat
Z. Németh István válogatott és új verseket tartalmazó kötetének bemutatója Dunaszerdahelyen
A Plectrum Kiadó gondozásában megjelent új Z. Németh-könyv kiadása körüli munkálatok körülményeirõl és a versgyûjtemény eddigi recepciójáról a kiadó vezetõje, Ardamica Zorán tájékoztatta a jelenlévõket. "Eddig két komolyabb írás jelent meg a Triatlonról, és ami miatt szomorú vagyok, hogy valójában egyik sem a kötetrõl szól" - vallotta meg Ardamica. "Az egyik kritika szerzõje azt mondja például, hogy nagyon jó, nagyon tetszik, de sajnos, Z. Németh István valahol a késõmodern és a posztmodern között mozog, tehát nem eléggé posztmodern. A másik kritikus - aki az elõzõhöz hasonlóan elismert szakember - szintén dicséri a verseket, de õ is szót ejt a késõmodern és a posztmodern kettõsségérõl, miközben azt kifogásolja, hogy költõnk lírája túlságosan posztmodern." Ardamica a versekkel szembeni nyitottságot hiányolta, és kritikusi prekoncepciókról, konkrét elvárásokról beszélt. Majd váratlanul hozzátette, hogy az is könnyen meglehet, hogy amikor egy alkotónak a tizenharmadik kötetérõl van szó, ráadásul ez a kötet több mint másfél évtized verstermésébõl nyújt válogatást, tehát afféle Z. Németh-best ofnak is tekinthetõ, így van ez rendjén.
A még mindig fiatal írónak számító Z. Németh István tehát a Triatlonnal érte el ezt a szerencsésnek nem éppen mondható kötetszámot. Tény, hogy gyors egymásutánban megjelenõ köteteit nem mindig övezte kellõ odafigyelés, a kritika képtelen volt követni ezt a tempót. (Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a lényegesen ritkábban jelentkezõ alkotók mûveit is számos esetben elkerülte a kritikai visszhang.) Annak megállapítása is helyénvaló, hogy a kritikusi attitûd nem mindig - és nem mindenki számára - összeegyeztethetõ az érzéki olvasással, az egyes irodalomelméleti iskolák nyelvi modorának, szövegépítõ dramaturgiájának és konkrét elemzõ módszereinek szakszerû követése az empatikus szövegértelmezéssel. (Persze, könnyen meglehet, hogy ez is így van rendjén.) Azt azonban nem hiszem, hogy például a Triatlon eddigi reflexióira a számonkérõ, lekicsinylõ hangmegütés � vagy akár csak az elvárhatónál lanyhább lelkesedés volna jellemzõ. Szeberényi Zoltán kritikájában egyebek mellett például a következõ � nem éppen elmarasztaló és még csak langyosnak sem mondható � megállapítások is olvashatók: "...jelentõs teljesítménynek, napjaink költészete fontos állomásának tartjuk a Triatlon megjelenését. Meggyõzõdésünk, hogy ez a szokatlan cím, ha a költészet szempontjából jelent egyáltalán valamit, akkor a játékos-nyelvtörõ költõi attitûd, az antropológiai igényû líra és a modernitásra törekvés mellett az erõs szociális felelõsséggel, humanista elkötelezettséggel bíró lírai attitûd háromtusáját jelenti egyazon mûvészi-költõi szubjektumon belül."
"Triatlon. Hármas versenyszám az atlétikában. Háromszor megmérni magad erejét teljesen más versenyszámokban. Versben, rímben, filozófiában" - ütötte fel magának jó magasra a labdát Szászi Zoltán. A Vámbéryben elhangzott laudációjában a költõtárs laza csuklómozdulattal fogadta saját visszaérkezõ szerváját - vagyishogy ekképp összegezte Z. Németh szellemi "háromtusájának", poézisban végrehajtott (ön)megmérettetésének végeredményét: "Egy korszak igen érdekes, nagyon személyes, hol játékosan könnyed, hol tragikusan mély metszetét kapja az olvasó. Telehintve remekebbnél remekebb trópusokkal, milliónyi ötlettel, játékkal és csillagporral, szinte már a szédülésig. Bódítóan ömlik a szöveg, s mégis feszes a lezárásaiban, a gondolatiságban, a mondanivalóban pedig mindig ott van egy csipet fanyar keserûség, a meg nem értettség, a megcsalatottság, a minden úgyis másképpen van érzésének hangulata." Hát ezt sem nevezném éppen fanyalgásnak.
És lássuk, milyen válaszokkal szolgált a szerzõ, akinek - és ez valóban méltánytalannak tûnik, bár minden bizonnyal erre is létezik elfogadható magyarázat - elõször mutatták be kötetét a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. Z. Németh István lakonikusan csak ennyit mondott saját verseirõl: "Ahány vers és ahány olvasó, legalább annyi az olvasatok száma. Nem tudok befejezetlen mûvekrõl beszélni, hiszen ezek a versek mindaddig befejezetlenek maradnak, amíg az olvasói értelmezésekben el nem nyerik végsõ értelmüket." A költészet mai helyzetére vonatkozó kérdésre pedig a rá jellemzõ fanyar humorral megjegyezte: "Szerintem nincs már igény a versre, de ennek a vonulatnak számomra rendkívül nagy élvezetet jelent ellene menni."
És hogy mit tehet hozzá mindehhez a tudósító?! Legyen elég talán két kívánság. Elõször is azt kívánom Z. Németh Istvánnak, hogy minél többen fejezzék be a verseit. Szívbõl kívánom továbbá, hogy a kulturális trendekkel szemben meneteltében úgy ne járjon a Triatlon szerzõje, mint ahogy az a címadó szonett végén látszik körvonalazódni: "lõnek rád és kész a durr defektus // angyal súg: de most már ügess, marha / újratölt a század és te meg huss / elszelelsz a mákos alkonyatba."
HIZSNYAI ZOLTÁN