Kesselyák Gergely: Szegeden pályázatra lenne szükség (MTI)

2012. november 29. csütörtök Adminisztrátor
Nyomtatás

2012. november 29. - Kesselyák Gergely, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője szerint a következő vezetést pályázaton kellene kiválasztani. A karmester azzal kapcsolatban beszélt erről az MTI-nek, hogy szombaton elmozdíthatják posztjáról Bátyai Edinát, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) igazgatóját.
"Elfogadom, hogy a fenntartó megválaszthatja, kiben bízik, de a játékszabályokat illik betartani. A menedzsment megtervezte ezt az évadot és elkezdte árusítani a jegyeket. Ha ebben bármiféle változtatás történik, akkor az adófizetők pénzének herdálására gondolhatunk" - fogalmazott Kesselyák Gergely.
A Szegedi Szabadtéri Játékok tulajdonosi jogait gyakorló szegedi önkormányzat kulturális bizottsága szerdán 6:2 arányban Bátyai Edina leváltását javasolta, a város közgyűlése szombaton dönt arról, napirendre veszi-e a kérdést. A jelenlegi igazgató helyére Kelemen Csaba színművész, az egri Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója kinevezését javasolja az önkormányzati testület.
Kesselyák Gergely az MTI-nek elmondta, hogy Bátyai Edina szerződése hat hónap múlva jár le, és nem érti, miért nem lehet európai módon kivárni a hátralévő időt.
"Az elmúlt tíz évben úgy ismertem meg Bátyai Edinát, hogy hozzá hasonló profi menedzsert nehéz lesz találni. Kiállok mellette. Írjanak ki holnap egy pályázatot, és aki megnyeri, másnaptól dolgozzon a 2014-es műsor összeállításán. Így nem kellene arra kárhoztatni egy új vezetést, hogy egy esetleg nem a szájíze szerint való műsort menedzseljen" - szögezte le.
Kitért arra, hogy az ő helyzete végképp teljesen abszurd, hiszen szeptemberben művészeti vezetőként ismertette a 2013-as műsort, és azóta semmiféle jelzést senkitől nem kapott arra nézve, hogy valaki elégedetlen lenne ezzel a programmal. Ennek ellenére Kelemen Csaba kinevezése esetén Sasvári Sándorral dolgozna művészeti vezetőként.
A karmester hangsúlyozta: kifejezetten nagyra tartja Sasvári Sándort mint rockénekest, de az a véleménye, hogy a szabadtéri játékok az operajátszás egyik fellegvára volt, Pietro Mascagni, Vaszy Viktor, Lamberto Gardelli említhető a jeles elődök között. A vezetésben szerinte az operához értő szakembernek kell képviselnie a műfajt, a zenei előadóművészeti bizottságnak a pályázók véleményezői között kell lennie.
"Nem szeretek olyan villamos után futni, ami nem vesz fel. Ha Szegednek elege van belőlem, akkor pályázattal keressék meg az utódomat. De azt tudomásul kell venni, hogy színházszakmailag az én munkám javarésze a program megszervezésével elvégeztetett, a koprodukciós megállapodások, a produkciók szereposztásai többségében készen vannak" - fogalmazott Kesselyák Gergely az MTI-nek.