Az ügyészségre idézték a romániai református püspököket a zilahi Wesselényi kollégium visszaigényléséért (MTI)

2021. augusztus 24. kedd Adminisztrátor
Nyomtatás


Kolozsvár, 2021. augusztus 24. - A zilahi ügyészség vizsgálatot indított Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke ellen a zilahi Wesselényi kollégium épületének a visszaigénylése ügyében - közölte kedden a Maszol.ro romániai magyar hírportál.
A Maszol szerint az ügyészség "hivatalból indított" nyomozást, melynek keretében a két egyházi elöljárót okirat-hamisítással, csúszópénz adásával és hamisított okirattal való visszaéléssel gyanúsítják. Csűry István a portálnak elmondta, a pénteki kihallgatáson az ügyész "keményen kezdett", és elsősorban egy 1911-ben kiállított okirat felől érdeklődött, amely az erdélyi egyházkerület levéltárában található. A vitatott okirat az akkori magyar kormány kulturális minisztériumának a rendelete arról, hogy miképpen kezeljék az egyházi iskolák telekkönyvezését, tehát egy jogi-technikai kérdést rendez, amelyből kiderül, hogy az iskolák egyházi intézmények voltak. A korabeli telekkönyvezési gyakorlatnak megfelelően ugyanis az iskolaépületek tulajdonosaként nem az egyházat, hanem az egyháznak valamely belső egységét jelölték meg. A vitatott okirat előkerült már a református egyháznak visszaszolgáltatott, majd visszaállamosított, sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium perében is.
"Az ügyész kérdésére elmondtam, nekünk azért nincs ebből eredeti példányunk, mert mi 1911-ben még nem léteztünk, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1920 után, a trianoni döntést követően jött létre" - magyarázta Csűry István, hozzátéve, hogy ettől maga a főügyész is kissé zavarba jött.
A püspök elmondta, a pénteki meghallgatáson egyelőre ebben az egy vádpontban tettek fel kérdéseket, a gyanúsítás többi pontjával nem foglalkoztak. Csűry István kiemelte: az ügyész elismerte, hogy ez egy olyan nyomozás, amelyet "hivatalból el kell végezniük", és szerinte "ezzel árulta el magát, hogy őket késztetik arra, hogy vizsgálódjanak". Csűry István szerint az ügyészségi kihallgatás "a hatalom megvillantásának is értelmezhető".
A Zilah központjában álló Református Wesselényi Kollégium épületét a kommunista román állam a református egyháztól vette el az 1948-as államosítás során. A patinás épületet 2003-ban igényelte vissza a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A bukaresti restitúciós bizottság azonban bizonyos hiányosságokra hivatkozva elutasította a visszaszolgáltatást. Az elutasító határozatot az egyházkerület megtámadta a Kolozsvári Táblabíróságon, de első fokon elveszítette a pert. Fellebbezése nyomán a román legfelsőbb bíróság 2019 októberében visszaküldte az ügyet az első fokon eljáró bíróságra.
A Zilahi Református Wesselényi Kollégiumnak szimbolikus értéket ad, hogy 1892 és 1896 között ebben az intézményben tanult és érettségizett Ady Endre. A visszaigényelt patinás iskolaépület Ady tanulmányai után, 1904 és 1906 között épült.
A református kollégium egykori épülete ma a Szilágy megye legrangosabb iskolájának tartott Silvania Főgimnázium otthona, melynek felső tagozatán magyar tannyelvű osztályok is működnek.