Elhunyt Bubik István színművész

2004. november 28. vasárnap Index.hu
Nyomtatás
Az Új Színház 46 éves mûvésze vasárnap reggel frontálisan ütközött egy másik gépkocsival a 4-es úton, és a helyszínen életét vesztette.

Az Új Színház 46 éves mûvésze vasárnap reggel frontálisan ütközött egy másik gépkocsival a 4-es úton, és a helyszínen életét vesztette.

Vasárnap reggel egy közúti balesetben életét vesztette Bubik István.

A baleset reggel 6 óra 50 perckor történt a 4-es fõúton, Cegléd és Ceglédberceli között - mondta el Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság ügyeletese. A rendõrség honlapjának közleménye szerint a Budapest felé tartó színmûvész feltehetõen nem az út- és látási viszonyoknak megfelelõen vezetette Volkswagen Bogár típusú autóját, majd áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy Ford Focussal.

Bubik a helyszínen életét vesztette, a másik autó sorfõrje nem sérült meg, utasa azonban súlyos sérüléseket szenvedett. Az elsõdleges vizsgálatok szerint a színmûvész nem volt bekötve, míg a Ford utasai mindketten használták a biztonsági övet.

Bubik István 1958. május 19-én született. A Színház- és Filmmûvészeti Fõiskola elvégzése után a Nemzeti Színház társulatában kezdte pályafutását, majd 1993-ban (rövid londoni kitérõ után) a Mûvész (késõbbi Thália) Színházhoz szegõdött. 1998-tól az Új Színház társulatának tagja. Munkásságát Jászai Mari díjjal ismerték el, emellett megkapta a Rajz János-díjat, a Farkas-Ratkó-díjat, a Magyar Mûvészetért járó díjat is, 2000-ben pedig az Érdemes Mûvész kitüntetést.

A színházban a magyar és a világirodalom legismertebb hõsszerepeit játszotta, rockoperák fõszerepeit énekelte el. Érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony játékstílus jellemezte alakításait. Fõbb szerepei: Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek).

Bubik István a színpad mellett a filmvásznon is feltûnt: elõször 1982-ben játszott Dobray György Vérszerzõdés címû filmjében, ezután rövid tévés kitérõt tett a Nyolc évszak címû televíziós sorozat egyik szerepében. 1999-ben Szabó István A napfény íze címû filmjében, majd a Hídemberben is szerepet kapott, de igazi kritikai elismerést a 2002-ben Dér András által rendezett A kanyaron túl címû filmdráma fõszerepéért kapta. Ebben egy papot alakított, aki kábítószereseknek mûködtet menhelyet.

A színész jelenlegi szerepei mellett novemberben önálló esttel is jelentkezett az Új Színházban. A Ritka (a) magyar címû elõadásban legkedvesebb költõi és zenészei mûveibõl válogatott verseket és dalokat.

Az Új Színház közleménye:

Az Új Színház társulata mély megrendüléssel tudatja, hogy 2004. november 28-án reggel autóbalesetben elhunyt Bubik István, Jászai Mari-díjas és Érdemes Mûvész. Új színházi szerepei a 2004-2005-ös évadban: Goldoni: Chioggiai csetepaté - Peppe, Moliére: Úrhatnám polgár - Jourdain, Koltés: Roberto Zucco - A nehézfiú, Shakespeare: Szentivánéji álom - Tompor, Bulgakov: Álszentek összeesküvése - D'Orsigni márki. A "Ritka (a) magyar" címû önálló estjét november 2-án mutattuk be a Stúdiószínpadon. Az Új Színház Bubik Istvánt saját halottjának tekinti.
Fájdalommal búcsúzunk:
a Társulat

Módosítás dátuma: 2010. március 19. péntek