Erdély Arca 2010 – Kiválasztották a legszebb tizenkettőt (Erdély.ma)

2010. szeptember 03. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás


2010. szeptember 02. -  Szeptember elsején egy egész napos válogatáson vettek részt azok a hölgyek, akik a www.erdelyarca.ro honlapra feltöltötték adatlapjukat, és hat fordulón át sikerült versenyben maradniuk. A kézdivásárhelyi Szikla Panzió termében az ötven elődöntős lányból egy nyolc tagú zsűri, hosszas tanakodás, meghallgatás és vélemény-összevetés után döntött az Erdély Arca koronára legérdemesebb tizenkettő mellett.

Az Erdély Arca szépségverseny elődöntős lányai szerda reggel érkeztek Kézdivásárhelyre. Pihenni sok idejük nem volt, hiszen 12 órakor már a zsűrinek kellett megmutatniuk magukat. A válogatás két részben zajlott: első körben húsz lányt tartott bent a zsűri, akik 15 órakor álltak ismét az ítészek elé. Hangulatoldásként rövid beszélgetés következett a lányokkal, ahol legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy mit kezdenének az Erdély Arca címmel, és melyek az elképzeléseik a jövőt illetően. A nyolctagú zsűri elsősorban az összhatást nézte, de nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a lányok mennyire nyitottak, hogyan mozognak, mennyit adnak a külsőjükre, és, nem utolsó sorban, hogy mit lehet kihozni belőlük a tíz napos felkészítő tábor alatt. Amint a zsűri meghozta a döntését, a lányoknak rögtön bizonyítaniuk kellett – az Erdély Arca hivatalos fotósai, Fekete Márton és László Attila (Dogy) el is készítették róluk az első fotókat.

A döntőbe jutott lányok szeptember másodikával kezdődően megkezdték a felkészülést a „nagy napra”, ez idő alatt a kemény munkán kívül szórakozásban is lesz részük bőven: reggelenként Kangoo Jumps-órával kezdik a napot Forró Éva vezetésével, de a tíz nap alatt kipróbálhatják a siklóernyőzést is!

A gálaestre jegyek még kaphatók Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban, a Brooklyn üzletben és a Réka fodrászatban, valamint Sepsiszentgyörgyön a Székely Hírmondó szerkesztőségében. Bővebb információk a www.erdelyarca.ro honlapon.