10 x Keresztes Ildikóról

2010. április 13. kedd Adminisztrátor
Nyomtatás

1. Szülőföld, szülők
Marosvásárhelyen született, és szép emlékeket őriz a pezsgő szellemi életű városról. Ma már megérti az öregeket, akik a szülőföldjükön akarnak meghalni, Ő is akkor érzi magát igazán otthon, ha belép nagyszülei kapuján. Édesanyja bérelszámoló, édesapja villanyszerelő, korán elváltak. Ennek ellenére boldog gyermekkora volt.
2. Csöveskorszak
Ez azt jelenti, hogy lázad a magyar fiatalokat sújtó hátrányos megkülönböztetés, a továbbtanulás akadályozása ellen. Csak magyar zenét hallgat, és rongyosra olvassa a magyar újságokat. Meg akarja váltani a világot, de rájön, hogy a csöves-fecskék nem csinálnak tavaszt.
3. Torna
Korán kezd sportolni, és gyorsan jönnek a sikerek. Tanárai nehezen viselik, hogy edzőtáborból edzőtáborba, versenyről versenyre jár iskola helyett. Két évig a kolozsvári balettintézetben tanul, majd a vásárhelyi sportiskolában folytatja. Ritmikus sportgimnasztíkában válogatott, országos bajnok és helyezett.
4. Áttelepülés
Édesanyja második házassága folytán kerül Magyarországra, tizennyolc évesen. Későn érő típus, a legérzékenyebb korszakában szakad el barátaitól, közösségétől. Gyökértelennek, kiszolgáltatottnak, idegennek érzi magát a világvárosi tömegben.
5. Tanulmányok
A torna miatt sokféle általános iskolába jár, és mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizik. Budapesten elvégzi a Testnevelési Egyetemet.
6. Ének
Házibulikon mindig túlénekli a társaságot, de csak később kap kedvet a énekléshez. Már itt ajánlja valaki az OSZK-stúdiót, ahol két év után kap működési engedélyt. Feltűnő, szabálytalan hangszíne van. Garai Attilától dzsesszéneket tanul.
7. Zenekarok
Az Ungár együttessel vendéglátózik és sokat tanul tőlük. Ezután kerül későbbi Rózsaszín bombázókba. Velük versenyeket nyer, lemezt készít. Az egylemezes zenekar rövid tündöklés után hirtelen felindulásból megszűnik. Évekig dolgozik az East együttessel, és sok más lemezen is közreműködik.
8. Színház
Első színpadi szerepe Páskándi-Kormorán: A költő visszatér című darabban Leöwey Klárát játssza Koltay Gábor rendezésében. Mikó István meglátja az István, a királyban, és elhívja a színházába. Azóta együtt dolgoznak. A Sakkban Szvetlánát, a La Mancha lovagjában Antóniát alakítja, a Kölyökben prózai főszerepet kap. A Zsuzsi kis asszony és a Beatles-álom már soproni szerepei. Most Papp-Marno: Az első sírásó című rockoperában az örök nő, Éva szerepét alakítja.
9. Film.
El Einí Szonja hívja a Neonrománc főszerepére (Németh Ákos: Júlia és a hadnagy című drámájából). Kevés instrukcióval játssza a nem könnyű szerepet, egy könnyűvérű hölgyet. Nem exhibicionista alkat, nagyon nehezére esik eljátszani a vad szeretkezési jelenetet. A nézők szerint kitűnő és hiteles alakítás.
10. Karakter
Az emberek azt hiszik, egy naivával állnak szemben, s kiderül, hogy határozott, kemény hanggal megáldott nő, s a hátán fát lehet vágni. Aki ugyanakkor belül rendkívül érzékeny és finom lelkű.
Zétényi Zoltán
(Új-Demokrata, 1995./21.)

Módosítás dátuma: 2010. április 13. kedd