Már javában benne vagyunk 2006-ban, de még mindig téma Sólyom László államfõ újkévi köszöntõje.
Már javában benne vagyunk 2006-ban, de még mindig téma Sólyom László államfõ újkévi köszöntõje. Támadják innen-onnan, de beszélnek róla. Lehet, hogy ezt akarta? Szokatlanul indult az idei év. Az új államfõ ezúttal nem az évváltás mámoros perceiben mondta el az obligát újévi köszöntõt, hanem megvárta, amíg a „nép” kialussza magát, és másnap délelõtt hangzott el beszéde a köztelevízióban, amelyet azután a kereskedelmi televíziók délután szintén mûsorra tûztek. Igaza volt. Hiszen bármennyire szépen beszélt Göncz Árpád vagy Mádl Ferenc, bármennyire is hozzáigazították beszédüket az aktualitásokhoz – legyen az a rendszerváltást követõ általános kiábrándulás, a Bokros csomag utóhatása, vagy éppen az EU csatlakozást megelõzõ várakozások – bizony, azokra a szép mondatokra ma már senki sem emlékszik. Hiszen már a beszédek elmondásának pillanatában sem volt mindenki, - hogy finoman fejezzük ki magunkat – teljesen józan állapotban.
Sólyom beszéde és a külsõségek híven tükrözték az elnök lelki beállítottságát, egész habitusát. Ez persze sokaknak fájt – a jobb-és baloldalon egyaránt. Hol van a nemzeti színû lobogó? – horkantak fel itt. Ott pedig: mi az, hogy Sólyom a közelgõ választás kapcsán általánosságban beszél „felelõs [választó]polgárokról”, arról, hogy csak demokratikus alkotmányos pártok versenyeznek, és akármelyik gyõz, nem fogja romlásba vinni a nemzetet?. És miért akarja Sólyom kizárni a lejárató kampányokat?
Alaptalan vádak. Nem attól szeretjük az államelnököt, hogy kiteszi maga mögé a magyar zászlót. Hanem azért, amit mond. Márpedig Sólyom csupa olyan dolgot mondott, amelyet minden józan (legfeljebb másnapos) magyar állampolgár magáénak vallhat, akármelyik oldalon is áll. Szólt arról, hogy a magyar nemzetet „határoktól függetlenül” meg kell tartani, hogy a választási kampányt ne üres és beválthatatlan ígéretek, a másik lejáratása határozza meg, hogy az új kormány gondolkodjon távlatosan, kezdjen bele a halogatott reformokba – lényegében „legyen jó Magyarországon élni.”. Hát nem nagyobb mozgósító ereje van ennek, mint bármilyen szimbólumnak? Egyébként is, mindenki nyugodt lehet, nemzeti ünnepeinken ott lesz a címeres háromszínû lobogó Sólyom mellett/mögött.
Az a vád pedig egészen nevetséges, hogy Sólyom, amikor a választást felelõs polgárok döntésének nevezi, hamis tényt állít, mert a „társadalom rétegzett, és a választást a legkevésbé tudatos és iskolázott, az ország helyzetének átlátására legkevésbé képes” (magyarán hülye) százezrek döntik el. Ezzel a szerzõ – akit most nem kívánok megnevezni, mert cikke nem ebben az orgánumban jelent meg - azt sugallja, hogy szabad a gazda, ezeket az ígéretekkel legkönnyebben manipulálható embereket a pártok vegyék csak kampányilag kezelésbe.
Az érvelés önmagában is ijesztõ, arról nem is beszélve, hogy Göncz Árpád csakúgy, mint Mádl Ferenc, újévi beszédeikben általánosságban vagy éppen többes szám elsõ személyben beszéltek Magyarország polgárairól. Sem az idõ, sem a hely nem volt alkalmas arra, hogy részletesen kifejtsék a társadalom rétegzettségébõl származó dilemmákat. És miért is tették volna? Talán Sólyomnak is a manipulálást és a lejáratást kellett volna, mint nemes módszereket felemlegetnie?
Sokan figyelik éber szemmel az államfõ minden lépését, attól tartva, hogy öntörvényû, kiszámíthatatlan egyénisége kockázatot rejt magába. Többen is azt jósolják, hogy akár Orbán, akár Gyurcsány lesz a miniszterelnök, elõbb-utóbb meggyûlik a baja Sólyommal, és konfliktushelyzetek alakulhatnak ki. Ez egyáltalán nem baj. Sõt, azt igazolja, hogy olyan államelnökünk van, akit az éppen hatalmon lévõ politikai elit nem tud saját képére formálni, ezzel kísérleteznie sem lesz érdemes.