Egy arc a Ki mit tud?-ból: Aki szebbnek látja a világot (Őnagysága)

2010. november 21. vasárnap Adminisztrátor
Nyomtatás


1994. 5. - Az olvasóra bízom annak eldöntését, hogy van-e összefüggés Tóth Szilvia optimizmusa és azon tény között, miszerint a hölgy eljegyzett, gyűrűs menyasszony.
- Ezek szerint ne is tolongjanak a rajongók?
- Szó sincs róla! Annyira én is vagyok hiú, hogy jólesik a biztatás. Minden levelet megőrzők. Ki is használom az alkalmat, hogy kiderítsem az egyik gratuláló levelezőlap írójának kilétét, aki csak egy D. betűvel jelölte a nevét.
A 22 éves külkereskedelmi üzletkötő, aki egyébként az olasz nyelv nagy barátja, hétköznapjait egy kft. irodájában tölti. Szerencséjére, ugyanis egyik kolléganője a biztonság kedvéért megkérdezte tőle annak idején, hogy ugye nem felejtette el beküldeni a nevezését a Ki mit tud?-ba. Hova? - nyílt tágra Szilvia szeme. - Meddig lehet jelentkezni? - kérdezte tovább a kolleginát. Aznap volt a határidő. Éppen akkor értek oda, amikor továbbították a jelentkezési lapokat. Perceken múlott a dolog. De a folytatás sem érdektelen. - Úgy kezdődött - meséli a folytatást -, hogy a kiírásban opera, műdal, népdal, poprock szerepelt, de operett nem. Erre én beírtam, hogy operett-musical. A kerületi selejtezőn a Marica grófnőből és a Macskákból is eldaloltam egy-egy részletet és továbbjutottam. A következő állomás a Petőfi Csarnok volt. Nézem a színpadot, sehol egy zongora. Rendesen kétségbe is estem. Énekeljek musicalt - tanácsolták -, az biztosabb. Igazuk lett, itt is továbbjutottam. Az országos selejtezőn is musicalt énekeltem: azt mondták, aranyos vagyok, képzett a hangom, de kissé operettesen énekelek. No, erre előadtam a történetemet. Kérdezték, hogy folytatnám-e operettel. Mondtam, hogy igen. Se kotta, se zongorista. Végül előkerült egy rockzenész, mondom a nótát, a hangnemet. Hát ebben a hangnemben nem fog menni - mondja a rockprímás. Végül egy oktávval mélyebben talált egy hangnemet, elénekeltem. A közönség tapsolt, a zsűrinek tetszett, én meg hazamentem. Majd értesítenek mondták. Jött is a levél, csak azt nem írták, melyik
kategória. Az elődöntőn végre közölték: operett. A musicalt felejtse el! Ilyen az élet.
Korábban a musical állt közelebb a szívemhez, de az utóbbi években egyre jobban beleszerettem az operettbe.
- A mai zenei piacon talán kevesebben tolonganak az operettszínpadok körül...
- Ez biztos. Mintha egy kicsit mostohagyerek lenne ez a műfaj.
- Hogy keveredtél zeneközelbe?
- Mióta az eszemet tudom, énekelek. Zenei általános, majd a gimi mellett zeneiskola. Érettségi után jelentkeztem a Színművészeti musical tanszakára, de nem sikerült bejutnom, utána egy évig jártam Pécsi Ildikó tanodájába. Jó csapat volt. Most Czakó Mária operaénekesnél tanulok. Így munka mellett elég nehéz. Táncolni is kellene és prózát tanulni. És persze színházba járni rengeteget. Egyelőre csak befektetek. Szinte csak erre
keresek.
- Nem kaptál egy bérletet az Operettbe a zsűritag igazgató úrtól?
- Sajnos nem. De talán majd egy vidéki színháznál megpróbálok elhelyezkedni. Az nagyon jó iskola lesz.
- Ezek szerint derűsen látod a jövőt.
- Igen. Sőt, hajlamos vagyok a túlzott optimizmusra, arra, hogy szebbnek lássam a világot, mint amilyen. Talán éppen azért, mert csak így tudom elviselni. Zétényi Zoltán A szerző felvételei