Mundruczó Kornél filmjét meghívták a hivatalos programba (MTI)

2014. április 30. szerda Adminisztrátor
Nyomtatás

Párizs, 2014. április 30. - Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét meghívta hivatalos válogatásába a 67. cannes-i filmfesztivál - jelentették be szerdán a szervezők. Az új Mundruczó-film világpremierje az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programban lesz, amely a hivatalos válogatás második legjelentősebb versenye.
A Fehér Isten a 39 éves rendező hatodik filmje és az ötödik, amely meghívást kapott a világ legrangosabb filmes találkozójának hivatalos programjába. A világpremier május 17-én szombaton, a fesztivál leglátogatottabb napján lesz a cannes-i Fesztiválpalotában az alkotók és a szereplők jelenlétében.
A Fehér Isten magyar-német-svéd koprodukcióban készült, vezető producere Petrányi Viktória. Először szerepel a Magyar Nemzeti Filmalap gyártási támogatásával készült magyar játékfilm a cannes-i filmfesztiválon.
A filmes és színházi munkáival is világszerte elismert Mundruczó Kornél hatodik nagyjátékfilmje a Magyar Filmunió tájékoztatása szerint egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el egy olyan utópisztikus világban, ahol a származás sorsdöntő kérdéssé válik.
A filmben egy új törvény szerint minden korcs után különadót kell fizetni, ezért ebek százait dobják ki a tulajdonosok. A 13 éves Lili sikertelenül próbálja megóvni apjától a kutyáját, Hagent, az is utcára kerül. Kisemmizett fajtatársai között talál menedéket, akik fellázadnak az emberek ellen. Hagen a nincstelen felkelők élére áll és a kutyák a város ellen indulnak. Amint Lili meghallja a távolból a falka ugatását, tudja, ő az egyetlen, aki képes lehet megállítani a vérengzést.
Mundruczó Kornél legújabb filmjében a melodráma, a thriller és a kalandfilm műfaját akarta újragondolni.
"A Fehér Isten című filmmel vállaltan az a célom, hogy egy szélesebb közönséget szólítsak meg a műfaji gondolkodás egy nagyon személyes megközelítésével. Tulajdonképpen egy érzelmes filmet szeretnék, ami filozófiai kérdéseket vet fel a felsőbbrendűségről és a felelősségről. Ahogyan azt J.M. Coetzee is mondja: ez az egyetlen létező élet. Amin az állatokkal osztozunk" - idézte Mundruczót a Filmunió közleménye.
A film forgatókönyvét a rendező Wéber Katával és Petrányi Viktóriával írta. Az operatőr Rév Marcell, a vágó Jancsó Dávid, a zeneszerző a magyar származású izraeli Asher Goldschmidt, a látványtervező Ágh Márton. A főszerepben Psotta Zsófia 12 éves amatőr színész, a további szerepekben többek között Zsótér Sándor, Monori Lili, Thuróczy Szabolcs és Gálffi László láthatóak.
Az ötvennapos budapesti forgatás egyik különlegessége volt a mintegy kétszáz kutyaszereplő részvétele. Az állatok kiképzése már hónapokkal a forgatás előtt megkezdődött Teresa Miller amerikai kutyatréner vezetésével. A Los Angeles-i szakember, aki olyan világhírű filmekben működött közre, mint a Rex felügyelő, a Kutyám Jerry Lee vagy a Cujo, Halász Árpád magyar állatidomárral együtt dolgozott.
A Fehér Isten című film gyártását 280 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. Mundruczó filmje a Proton Cinema produkciójában készült a Filmpartners, a német Pola Pandora, a ZDF/Arte és a svéd Chimney Pot koprodukciójában, az Eurimages, a Medienboard Berlin-Brandenburg, a Film I Vast és a Swedish Film Institute támogatásával. A nemzetközi értékesítéssel a Match Factory foglalkozik.
A cannes-i fesztivál hivatalos programját mintegy 1800 benevezett játékfilmből állították össze a szervezők. Az Un certain regard szekcióba a hivatalos versenyprogramhoz hasonlóan 18-20 filmet válogat be Thierry Frémaux művészeti igazgató. Idén 20 film kapott meghívást.
Az önálló szekciót 1978-ban alapította Gilles Jacob, a fesztivál akkor újonnan kinevezett igazgatója, jelenlegi elnöke a filmnyelvet megújító filmek bemutatására. A program alapvető célja kezdetekben az volt, hogy elsősorban még ismeretlen, fiatal filmesek eredeti és alternatív alkotásainak nemzetközi elismertetését és forgalmazásba kerülését elősegítse. A szekcióba meghívott filmek között sokáig nem is osztottak díjakat.
A válogatás legjobbjának odaítélhető elismerést 1998-ban Un certain regard díj elnevezéssel alapította a fesztivál. Ezt egy filmrendezőkből és filmes szakemberekből álló nemzetközi zsűri ítéli oda, amelynek elnöke idén Pablo Trapero argentin filmrendező, forgatókönyvíró, producer lesz. A díjjal járó 30 ezer euró (9,3 millió forint) - amelyet 2005 óta a Fondation Groupama Gan ajánl fel - a film francia forgalmazóját illeti. A fődíj mellett a zsűri két másik filmet is jutalmaz, a zsűri díjával és különdíjjal, valamint lehetősége van filmekre, illetve alakításokra szabott egyedi elismeréseket is kiosztani.
Az Un certain regard a művészfilmek kategóriájának számít, de a résztvevők nem feltétlenül a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak és nem kevésbé ismertek, mint a hivatalos versenyprogramba meghívott alkotók. Idén például ebben a szekcióban mutatják be Mathieu Amalric francia színész-rendező legújabb filmjét, Ryan Gosling kanadai és Asia Argento olasz színészek első rendezéseit, valamint Wim Wenders dokumentumfilmjét Sebastiao Salgado brazil fotóművészről.
A 67. cannes-i filmfesztivál május 14-én nyílik meg a francia Riviérán. A fesztivál május 25-ig tart, de az aznapi európai választásokra való tekintettel a hivatalos versenyprogram díjkiosztása kivételesen előző este, május 24-én, az Un certain regard díjainak átadása pedig május 23-án este lesz.