A magyar kultúra napja - Erdélyben több színház magyar drámák bemutatásával ünnepel (MTI)

2021. január 18. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás

Bukarest, 2021. január 18. - Erdély-szerte megünneplik a magyar kultúra napját, ebből az alkalomból több erdélyi színház is magyar drámát tűzött műsorra.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ünnepi műsorával  Weöres Sándorra is emlékezik. A Bolero című előadásban a költő életművéből válogatott versekkel idézik meg a jelent, a múltat és reflektálnak a jövőre.
Az Aradi Kamaraszínházban pénteken két előadáson is látható lesz a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vendégjátéka, Kocsis István A tér című monodrámája Sebestyén Aba előadásában. A produkció Bolyai János matematikus hitéről, gyötrelméről és szerelmeiről szól.
A Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Füst Milán Boldogtalanok című drámáját játssza, ez a produkció a társulat legújabb bemutatója.
A Csíki Játékszín egész napos programkínálattal ünnepli pénteken a magyar kultúra napját. Délelőtt 11 órától a helyei művészeti iskola kisiskolás diákjai betekinthetnek A kék csodatorta című zenés mesejáték nyílt próbájába Visky Andrej rendező vezetésével. Délután felolvasószínházi előadásként Péter Bea Búcsújárás című drámájának első felvonását, majd Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című operettjét láthatja a közönség.
A Hargita Megyei Kulturális Központ főszervezésében három helyszínen, Gyimesközéplokon, Csíkszépvízen és Csíkszeredában viszi színre Márdirosz Ágnes, a Csíki Játékszín színművésze a Szép Fehér Annácska című balladajátékot.
Kolozsváron a Puck Bábszínház színészei a városhoz kötődő kortárs költők gyerekverseit adják elő online közvetített előadáson, amely az intézmény Facebook-oldalán követhető.