A harmadik oldal - 2005/7-8 (Erdészeti Lapok)

2010. december 13. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás

2005. július-augusztus - Annak idején, közvélemény-kutatóként, évente négy, úgynevezett „omnibusz" (mindenről, vagyis több témát érintő) felmérési végeztünk. Ezerfős, életkorra, nemre, lakóhelyre reprezentatív mintával dolgoztunk, és ritkán fordult elő, hogy megtagadták volna a
válaszadást. Nagy izgalommal vártuk a kérdezőbiztosok állal visszahozott kérdőíveket, és kíváncsi érdeklődéssel olvasgattuk a válaszokat.
Ezt éltem át szerkesztőtársaimmal a közelmúltban, amikor nézegettük az Erdészeti Lapok áprilisi számához csatolt és visszaküldött kérdőíveket. Azt a nyolcvan-egynéhányat. A csaknem háromezer példányban megjelenő folyóirat olvasói közül ennyien tisztelték meg válaszaikkal a szerkesztőséget, a lapot, azon keresztül a szakmát, magukat. Külön köszönet érte!
A nemzetközi és a hazai tapasztalatok szerint a postai úton eljuttatott kérdőívek egyharmadát küldik vissza a kérdezettek. A mi ívünk az ilyenek klasszikus példája volt. Bízva a kollégák szakmai elkötelezettségében, érdeklődésében, legalább ezer visszaküldőit kérdőívre számítoltam. De inkább többre. Az természetes, hogy a válaszolok mintegy fele nyugdíjas kolléga. Számukra egy ilyen kérdőív nemcsak véleménynyilvánítási lehelőség, hanem maga a kapcsolat a szakmával. Az viszont természetellenes, hogy 25 év alatti csak egy akadt, és tanuló egy sem. Bimm-bamm!
Örvendetes, hogy a válaszolók, szinte kivétel nélkül, minden lapszámot elolvasnak. Kevésbé örvendetes, hogy nem tudják másokról, kollégáikról, vajon ők elolvassák-e?
Úgy tűnik, nem téma az Erdészeti Lapok. Bimm-bamm!
Örvendetes, hogy huszonöt olyan szerzőt nevezlek meg, akinek az írásait szívesen olvassák. Kevésbé örvendetes, hogy kénytelenek (vagyunk) hiányolni a szakma vezetőinek írásait. A legtöbben az ő írásaikat várnák el. Bimm-bamm!
Örvendetes, hogy a válaszoló kollégák többsége szerint az Erdészeti Lapokat más szaklapokhoz hasonlóan mindenki szamara hozzáférhetővé kellene lenni. Kevésbé örvendetes, hogy több mint egyharmaduk szerint viszont, nem. Maradjon szamizdat az Erdészeti Lapok? Bimm-bamm!
Az életkori megoszlásból adódóan, az már csak hab az adat-tortán, hogy a válaszolok többsége nem internetezik, és nem is látná szívesen a lapokat a világhálón. Még azok sem mind, akik egyébként használják ezt a médiumot
Bimm-bamm!
Kedves Kollégák! Azt gondolom, hogy ezek a jelenségek súlyos tünetek. Az erdésztársadalom helyzetének, lelkiállapotának, önértékelésének jelzései. Vészjelzései.
Megkongattam a vészharangot, Bimm-bamm! Bimm-bamm! Bimm-bamm!
Ideje elkezdenünk az újjáépítkezést! Zétényi Zoltán Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.