Bozsik Yvette: „Túl sok a férfi a szakmában, sok a torzsalkodás, a negatív energia.
Bozsik Yvette, a kortárs tánc egyik legjelesebb képviselõje, akit külföldön is a legjobbak között emlegetnek (a pozsonyi közönség is láthatta õt évekkel ezelõtt), rövid kihagyás után a Tüzes angyallal tért vissza a színpadra. Ez most a legfontosabb darab számára, s mint minden egyes koreográfiájával, ezzel is új kört fut a pályán.
Gondolom, az anyaságra is úgy készült, mint bármelyik koreográfiájára. Telített lélekkel.
Én semmit sem tervezek az életben. A baba sem volt tervezve. Egyszer csak rám tört az érzés, hogy gyerek kell. Ehhez természetesen az az erõs érzelem is szükséges volt, amely Erikhez köt. Elsõ házasságomból pedig épp ez hiányzott. A mindent elsöprõ érzelem. A hatalmas szenvedély.
Erikkel hogyan találkozott?
A Vakvagányok címû játékfilm plakátját csinálta. Én játszottam a filmben, õ meg jött fotózni. Engem. De mert festõmûvész, megkérdezte, festhet-e rólam néhány képet. Hát hogyne! Ki az a nõ, aki erre azt feleli, hogy „Jaj, nem!” Eddig még soha senki nem akart képet festeni rólam. Már a kérdés is jólesett. Korábban nem is ismertük egymást, Erik egyetlen darabban sem látott, tehát nem úgy közeledett hozzám, mint egy rajongó, hogy mennyire szerette, amikor... nem! Nõként voltam rokonszenves számára. Aztán kezdõdött egy nagyon nehéz viaskodás magammal, hiszen férjnél voltam, s közben egyre szerelmesebb Erikbe.
Láttam a képeket, a festményeket, tényleg jól sikerültek. Abszolút kifejezõek.
Erik ugyanis eljött, és megnézett elõtte a Kabaréban. Az elég nagy hatással volt rá. Annyira, hogy a többi elõadásomra is kíváncsi lett. Elõzõ kapcsolataimban vagy azt éreztem, hogy inkább az ismert mûvész kellett belõlem, vagy a munka kötött össze bennünket, aztán már ez is kevés volt. Itt viszont én magam voltam érdekes Erik számára. Csakhogy õ is házas volt, bár nem éltek már együtt a feleségével. Visszatérve a korábbi kérdésre, az anyaságra: Milán igazi szerelemgyerek. Bár nem terveztük, a fellángolás adott volt. Mindketten akartuk, hogy a kapcsolatunknak folytatása legyen, én ebbõl a szerelembõl mindenképpen akartam egy kisembert. Szakmailag pedig kezdtem unni magam bizonyos helyzetekben. Önmagam számára már nem voltam annyira érdekes. Fejlõdni akartam. A gyerek születésével pedig érzelmileg is nagyot léptem elõre. Nyitott rajtam, elvonta magamról a figyelmemet. Egészen máshogy jöttem vissza a színpadra mint táncos. Már nem én vagyok fontos, hanem õ a legfontosabb meg azok a kérdések, amelyeket egy gyerek születésével az ember óhatatlanul feltesz magának. Azt gondolom tehát, hogy nekem ez kellett. Milán a legjobbkor érkezett.
Ezek szerint Erik is.
Szimpatikusnak talált, és megszólított. Nem félt tõlem. A férfiak többsége ugyanis nem tudta leküzdeni a három lépés távolságot. Erik igen, s már ezzel is leszedett a lábamról. Aztán a mosolyával, a kedvességével, az emberségével. Kezelni tudja a hisztijeimet, az ilyen-olyan frusztrációmat, fel tudja oldani a feszültségemet. Hatni tud rám, mert kiegyensúlyozott. Ért a nõk nyelvén. Vagy inkább: emberi nyelven szól mindenkihez, nem csak hozzám.De a frusztrációk maradtak?
Sajnos igen. Ahogy öregszem, egyre nehezebb megszabadulnom tõlük. Tizennyolc éves koromban még nem voltak ilyen gondjaim. Akkor készítettem ugyanis az elsõ önálló koreográfiámat.Beült egy üvegkalitkába, a homokba...
... és belekiabáltam a világba. Akkor még bármit megtehettem. Kevesen ismertek. Nem volt „mihez képest”. De amikor már társulata van az embernek, figyelnek rá itthon is, a világban is, bekerül egy rendszerbe, díjazzák, elvárások vannak vele szemben, kirakatba kerül, ellenségei lesznek, és egyre frusztráltabban viselkedik.
Még akkor is, ha rengeteg idõt tölt külföldön?
Akkor is. A társulatom ugyanis itthon dolgozik, a pénzeket itthon kell megszereznem, itt kell rendszeres fellépéseket biztosítanom a táncosaimnak. Magánemberként már fütyülhetnék az egészre, hiszen jól elvagyok a gyerekemmel, társulatvezetõként azonban nem tehetem meg, hogy öt évre elvonulok. Benne vagyok egy körforgásban, amelybõl nem léphetek ki.
Holtpontról meg egyébként sem beszélhetnénk. Izgalmas, sokszínû egyéniség. Célegyenesen megy elõre a pályán.
Szerencsére mindig van valami, ami el tud vinni, sodorni. Már nem érdekel egy újabb címlapfotó, ilyenfajta népszerûségre egyáltalán nem vágyom. Továbbra is koreografálni akarok. Milán nem vesz el tõlem semmiféle színpadi élményt. A terhességem alatt is aktív voltam. Dolgozni tudtam. Az ötödik hónap végén jártam, amikor bõ kombinéban még táncoltam a Sárga tapétában. Aki nem tudta, hogy terhes vagyok, észre sem vette, olyan kicsi volt a hasam. A szülés elõtti napon még próbát tartottam a Trafóban, mondtam a társulatomnak, hogy: „Holnap nem jövök, megyek szülni.”
Ennyire biztosra vette, hogy...
... abszolút tudtam. Éreztem. Nyolc hónapos terhesen még lementem a Gyõri Baletthez, hogy betanítsak egy rövidke darabot, a Klezmer szvitet. Kínlódtam a fiúkkal, valahogy nem ment nekik, mondtam, hogy: „Ha én, ekkora hassal meg tudom csinálni, akkor ti is!” Három hónapos volt Milán, amikor folytattam a munkát. Nem volt hosszabb kihagyás. Vittem magammal a próbára, és ott szoptattam.
A szülést hogyan élte meg? Egy táncosnõ teste, mivel sokkal hajlékonyabb...
... én azt hallottam, hogy a táncosnõk nehezebben szülnek, mert erõs az izomzatuk. Nem tudom. Lehet, hogy ez is egyénfüggõ. Mivel harmincnégy évesen szültem elõször, a császárról is szó volt. Aztán minden annyira jól alakult, hogy Milán természetes úton született. Négy óra alatt megvolt. A fájdalom azonban engem sem kímélt. Errõl szívesen beszélek... erre a nõk nincsenek rendesen felkészítve. Ez olyanfajta élmény, amelyet nem lehet leírni. Mi felvettük filmre. Erik végig ott volt a szülõszobában. Már éjszaka jöttek a fájdalmak otthon, aztán bementünk a kórházba, ott beindultak délben a még erõsebb fájdalmak, és négykor világra jött Milán. Nem volt hosszú folyamat. Fegyelmezettség kellett hozzá. Nem eshet önkívületi állapotba az ember, mert akkor nem tud uralkodni magán. Ez nagyon fontos. Erre figyelni kell. Én a fegyelmezettséget a Balettinté-zetben tanultam meg, a szülésnél azonban sok mindenre ráébred a nõ. A kínnal, a fájdalommal egyetlen pillanat alatt új fényt kap az élete. Az az egy pillanat azonban valóban olyan, mint a középkori kínzás, de errõl nem szabad beszélni. Nem szabad, mert a szülés velejárója, amit át kell élni. A szoptatásnak is megvan a mögöttese, de azt is el kell fogadni. Én egy évig szoptattam, addig nem is tudtam lefogyni. Nem volt könnyû visszaszerezni a formámat, én pedig azzal a súllyal akartam visszajönni a színpadra, amivel elmentem. Az izomzatomat is vissza kellett állítanom. Gyönyörûség és fájdalom, iszonyatos fáradtság, ami a gyerekkel jár, de bírni kell, mert attól a pillanattól fogva, hogy megszületik, már õ a fontos. Nekem ez olyan sok élményt adott, hogy bele is raktam a Tüzes angyalba.
Hogy kitáncolja magából...
Most már szabad vagyok. Könynyû és tiszta. És ugyanaz a játékos, parázna, szeszélyes kislány, aki voltam. Az érzékiség is visszatért az életembe. Nagyon sokáig ugyanis nem érdekelt a szex. Ez is úgy van kitalálva, hogy a gyerek az, aki igazából leköti az embert szülés után. Azóta, hogy „ébredezem”, Erikkel filmet forgatunk az életemrõl. Már 2000-ben elkezdtük, de akkor még csak dokumentumportréban gondolkoztunk, amelyet be is mutattunk volna a Magyar Filmszemlén, csak visszavontam. Most nagyjátékfilmben gondolkozunk, amelyben a szerelmünk mellett a szakmai életünket is megmutatjuk. Büszkeséggel tölt el például Erik sikere a Nyóckerrel, amelyben ötletadóként vett részt a film rendezõje mellett. Párkapcsolatban ilyet sem élhettem még át soha, pedig sokkal jobban tudok örülni másvalaki sikerének, mint a magaménak. Azt ugyanis mindig fenntartással kezelem. Eddig sem akartam megfelelni senkinek, most még kevésbé akarok. Sznobizmusnak tartom azt is, ha meghatározzák, milyennek kell lennie egy „mûvészprodukciónak”. Utálom. A magas mûvészet és a kommersz ilyenfajta szétválasztása csak Magyarországon létezik, sehol másutt a világban. Vagy jó valami vagy nem; én ezt így gondolom. Olyan színházban hiszek, ahol a nézõ jól érezheti magát, nevethet, mert a humort nagyon fontosnak tartom. Sajnos nem vagyunk humorral megáldott nemzet. Még mindig nem. Engem viszont nagyon vonz a humor, még akkor is, ha sokan igyekeznek eltántorítani tõle. Megesik, hogy az ember kedvetlen vagy morózus, de a humornak akkor is helye van az életében. A Várakozás – Josef K. szerelmei címû darabom is tele van humorral.
Ezt Franz Kafka mûve alapján készítette, s az edinburghi fesztiválon a kritikusok díját kapta érte.
A Kastély kedvenc regényeim egyike. A földmérnök, a két segéd, ahogy ott csetlenek-botlanak, az is annyira humoros. Én nem akarok unalmas, három emberhez szóló mûveket csinálni, most ugyanis ez a divatos. Ezért szeretek annyira vidéken fellépni, ott tisztább a közönség, mint Budapesten. Külföl-dön sem azt nézik, kinek vagyok az útjában, vagy kivel milyen a viszonyom, hanem a darab érdekli õket. Csak sajnos egyre nehezebb külföldi fellépésekhez jutni, mert az utaztatás költségei nagyon magasak. Én is vissza akarok térni azokhoz a produkciókhoz, amelyeknél kevesebb a díszlet, hogy könnyebb legyen a szállítás. A Tüzes angyalnak látványos díszlete van, egy tüllkripta és hozzá a vetítés, az utaztatás azonban nem okoz gondot. A Dadaistákat, amely a legendás zürichi Cabaret Voltaire világát mutatja be vagy az Orwell regénye nyomán született Állatfarmot nem tudom kimozdítani. A díszlet miatt sem, és a sok színész miatt sem.
A Bódy Gábor írta Tüzes angyal már régóta foglalkoztatta. Miért csak most vitte színpadra?
Idõbe telt, míg kiforrott bennem a koreográfia. A visszatéréshez pedig ezt találtam a legalkalmasabbnak. Egyébként ezt is Vati Tamással táncolom. Volt már két közös duettünk: az XTABAY, amely egy inka szûz és egy herceg legendás történetébe szõve az ember és az állat folyamatos metamorfózisáról szól, és a Holtodiglan, amely az elõbbi folytatása, hozzátéve a platoni párkeresés alapkérdését: vajon egymásnak vagyunk-e rendelve, és megtaláljuk-e valaha réges-rég elvesztett másik felünket? A Tüzes angyalban egy idõs pár vagyunk, akik visszautaznak a fiatalságukba, és van egy tíz-tizenöt perces Káma-szútra-jelenet is a darabban. A Tüzes angyalban azonban a lét utáni állapot is érdekel. Szeretném ugyanis hinni, hogy van folytatás. Erik Indiában élt nagyon sokáig, õ ad hitet ehhez. Õ ezt pontosan érzi. Én bizonytalan vagyok. A neveltetésem is ateista volt, de ettõl függetlenül a darabjaimban próbálok repülni ide-oda.
A Tüzes angyal a mélybe repül.
Mert ott vannak a démonok. Ez a mû arról szól, hogy van egy utazó, a férfi, és találkozik egy fogadóban a nõvel, akinek különbözõ látomásai vannak. Épp a démonokkal küszködik mezítelenül, amikor meglátja õt a férfi, és izgalmas szerelem alakul ki köztük. És a nõ látomásaiban egyszer csak megjelenik egy angyal, ez a gyermek, így tudom lefordítani magamban. Testi kapcsolat sokáig nincs a férfi és a nõ között, aztán lesz köztük egy nagyon intenzív idõszak, ami után a nõ tele bûntudattal elmenekül a férfitõl. Zárdába megy, ahol az összes apácát megtéríti, az inkvizíció azonban boszorkánynak titulálja, és belehal a kínzásokba. Vati Tamással nagyon jól tudunk dolgozni. A Tüzes angyal két hónap munkája. Bementünk a próbaterembe, és az elsõ pillanattól az utolsóig mindent együtt találtunk ki. Nekem most ez az egyik legfontosabb darabom, hiszen ezzel tértem vissza a színpadra a szülés után. Remegtem is úgy, mint a jegenyefa.
De hiszen a test nem felejt.
Sem a test, sem a zsigerek. Ez a burok, a külvilág hatása. Az ember félelmei, a bizonytalansága, hogy újra meg kell felelni, prezentálni kell valami nagyon erõset a táncosok, a színészek és nem utolsósorban a közönség elõtt. Aztán van egy idõszak, amikor már nem akarok megfelelni, mert sokkal nagyobb a belsõ erõ, az intenzitás, a test pedig bizonyos dolgokat jobban tud, mint korábban. A tánchoz is kell egyfajta érettség.
A leningrádi Gyerevóval is dolgozott nemrég.
Egy évvel a szülés után Drezdában kerültem munkakapcsolatba az együttessel. Rengeteget tanultam tõlük.
Pár évvel ezelõtt Mészáros Márta rendezésében készült egy Csodálatos mandarin, amelyben a Lányt táncolta. Ezt a filmet csak a Filmszemle közönsége láthatta, a Bartók-örökös ugyanis letiltotta.
Cannes-ba és a velencei Biennáléra is meghívták a filmet, de sehova nem juthatott el. Bartók Péter ugyanis erkölcstelennek titulálta. Félreértelmezte. Azt hitte, a bartóki örökséget így lehet egészségesen megõrizni. Én meg azt gondolom, hogy a fiatalok épp az örökös folyamatos rossz megnyilvánulásai miatt fordulnak el Bartóktól. A film alkotógárdája kétszer fellebbezett a bíróságon, és meg is nyerte a pert, így újabb bemutatója lesz Mészáros Márta alkotásának. Most majd a perrõl csinálunk filmet Mártával, arról, hogy miképpen lehet napjainkban mûveket betiltani, hogyan lehet mûvészeket a vádlottak padjára küldeni. Tanúként mentem én is a bíróságra. Volt az egésznek egy szörnyû abszurditása, szinte rémdrámája, ezt fogjuk megmutatni a filmben.
Az Erikkel forgatott bõséges anyagból mikorra lesz film?
A februári szemlén szeretnénk bemutatni. Rengeteg a nyersanyag, még nem tudom, mi kerül bele, hiszen az esküvõnktõl a különbözõ turnékig sok mindent felvettünk. Hol Erik, hol én vagyok a film operatõre.
Következõ darab?
Egy japán színházi ihletettségû mû lesz. Cseresznyetánc. Ez a gésák tánca, amelyben a noh, a kabuki és a bunraku is benne van. A japán színház stilizáltsága, elemeltsége, tisztasága, a feketeruhások bábjátéka régóta vonz már, és korábban is inspirált.
Tehát visszajött, és köszöni, jól van.
Tele vagyok erõvel. Kertes házban lakunk, nagyon szeretek otthon lenni, de az alkotó munkáról nem tudnék lemondani. Túl sok a férfi a szakmában, sok a torzsalkodás, a negatív energia. Kell a nõ, a pozitív töltés. Remélem, egyfajta egyensúlyt tudok majd teremteni.
SZABÓ G. LÁSZLÓ