Nemzetközi néptáncfesztivált rendeznek Szegeden (MTI)

2014. július 07. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás

Szeged, 2014. július 7. – A résztvevő magyar és külföldi együttesek tagjainak menettáncával kedden délután elkezdődik a 26. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál programja – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Szegeden csaknem fél évszázada, 1966 óta rendeznek nyaranta néptáncfesztiválokat: a páros években nemzetközi találkozókat tartanak, a páratlan esztendőkben pedig az immár Martin György nevét viselő országos összejöveteleket szervezik meg.
Az idei fesztiválon kilenc hazai és külföldi – török, román, szerb, cseh - csoport csaknem négyszáz táncosa mutatkozik be. A folklór esteknek a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont kedden és szerdán este, a fesztivál gálaestjét pedig pénteken rendezik az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
A külföldi együttesek szerdán este és csütörtökön délelőtt utcai vigasságokon mutatkoznak be a Dugonics téren felállított színpadon, csütörtökön este pedig Szeged több művelődési házában és a Deszki faluházban lépnek föl.