Hipotézis egy sikertörténethez (Új Tükör)

2010. november 06. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás

1986. március 23. - 1984. július 15-én láttam az együttest először, az akkor még működő Budai Ifjúsági Parkban. A zuhogó eső ellenére több száz fiatal szorongott a színpad előtt és kitartott az utolsó taktusokig. Már akkor sejthető volt, hogy az Első Emelet be fog futni. Sokan hitetlenkedve csóválták a fejüket. Novemberben a Petőfi Csarnok megbízására végzett közvélemény-kutatás egyik eredménye mutatta: a megkérdezett 700 budapesti középiskolás körében az Első Emelet a legnépszerűbb. Kedvelői főként szakközépiskolások és szakmunkástanulók, méghozzá a fiatalabb korosztályba tartozó leányok. A Pop-meccs szavazáson akkor, az év kellemes meglepetése, az év ígérete, sőt a popszakma szerint az év együttese voltak. Azután 1985-ben eladtak több mint egy aranylemeznyit az első lemezükből. A tavaly év végi népszerűségi szavazás ismét sikert hozott számukra. Aki volt már koncertjükön – legutóbb például a Petőfi Csarnokban –, az átélhette a frenetikus rajongást és a szédítő sikert. Igen, a sikert. Ez az a jelenség, ami oly sok fejtörést okoz a popvilág sikerkovácsainak: menedzsereknek, kereskedőknek, hanglemezgyártóknak és nem utolsó sorban a zenészeknek, énekeseknek. Vajon mi lehet az Első Emelet sikerének titka? A keményrock-együttesek (ön)felszámolása, a Hungária-birodalom felbomlása után a hazai poppiac újrafelosztásakor betölthették a hirtelen támadt hiátus jelentős részét. Ez idő tájt futott be nagy karriert a világban a jóképű fiatal fiúkból álló két zenekar, a Duran Duran és a Kajagoogoo. A tanulás nem szégyen.
S a rajongók? Ők éppen most merészkedtek ki a szülői védőszárnyak alól. Az ilyen jópofa, divatosan, rendesen öltöző zenekar koncertjéről még csak eltiltani se lehet a gyereket. Egyébként is annyi rosszat, csúnyát lát-hall a gyerek újabban: gazdasági válság, háború, terror, adósság otthon, itthon és külföldön, katasztrófák földön-égen, éhség, hogy mást ne soroljak. Mindezek szorongató hatásával szemben a család már nem, életkora még nem védi. Kell, hogy oldódjék a feszültség. A „kitermelt" szorongásmennyiség levezetésére kiváló alkalom egy koncert, ahol torkaszakadtából kiabálhat, megszégyenítés nélkül rajonghat, az iránt lelkesedik, akit ő választ, és az egyetlen korlátot a színpad előtti kordon jelenti. A fél lábbal a vágyak birodalmában, fél lábbal a valóságban tébláboló tizenéves minden rajongását felkínálja egy olyan együttesnek, amely átélhető érzésekről, történetekről énekel vidáman és közvetlenül. Szinte velük egyidősek, bármikor lehet velük beszélgetni. Földes László, Hobo szokta volt emlegetni: harminc-negyven éves rockzenészek játszanak a tiniknek... ZÉTÉNYI ZOLTÁN